A JÖSz-be és tovább!

Milyen szervezet az, melynek a Közjegyzői Kamara szponzora, Versenyhivatallal köt megállapodást, és az adójogi kurzusát az egyik legnagyobb magyar ügyvédi iroda tartja? Négy JÖSz-ös, Dolóresz, Johanna, Tamás és Lóránt várt rám egy őszi reggelen, az Egyetem téren, hogy válaszoljanak a kérdéseimre, és bepillantást nyerjek a JÖSz életébe.

Lóránt, harmadéves, elnök

Lóránt

Lóránt

„Most, hogy már vannak Alumni tagjaink, velük együtt hetvenheten vagyunk” – kezdi büszkén a bemutatkozást. – „Vannak szponzoraink, akik a projektjeinket is támogatják, emiatt szükségünk volt arra, hogy a tevékenységünk piacképes legyen.”

„Az innovációs témák után kapkodtak, a gyakornoki programunk is beindult, hiszen a szponzorációnak csak egy része az anyagi juttatás, az is nagyon fontos, hogy egyes szervezetek, irodák, fogadnak tőlünk gyakornokokat non-materiális szponzorációként.”

Lóránt mesélt arról, hogy mikor pályázott különböző ügyvédi irodákba, mindenhol kiemelték, hogy tetszik nekik, hogy a tanulmányi eredmények mellett ott a JÖSz-tagság, hiszen a proaktivitás az, amitől egy munkavállaló igazán értékes lesz.

„A projektek során elkészített hivatalos publikációk pedig tényleg csak a hab a tortán: ha azt látják, hogy valaki otthonosan mozog az önvezető autók kártérítési felelősségi témakörében, felkapják a fejüket” – mondta, miközben fellapoztuk az előttem levő kiadványaikat.

Lóránt emellett tagja a Nemzetközi Jogi Tanszék mellett működő TDK-nak, ahol az Európai Unió és a V4 viszonyát kutatta, valamint a Telders versenyen is részt vett: ez a három teljesen kiegészítette egymást, és segített abban, hogy beleássa magát a téma mélységeibe.

Tamás, harmadéves, általános elnökhelyettes

Tamás

Tamás

„Már két éve vagyok tagja a szervezetnek, az Európai Unió és V4 című projektnek voltam a vezetője. Kolláth Mihállyal közösen látjuk el az elnökhelyettesi feladatokat, segítve Lóránt munkáját, hiszen ez a feladatkör messze túlmutat egy ember teherbírásán, főleg harmadéven. Mi hárman folyamatosan kapcsolatban vagyunk, együtt tervezzük és valósítjuk meg a közös projekteket. Amellett, hogy nyáron heti negyven órában dolgoztunk, szerveznünk kellett az ősztől induló kurzusainkat és a nyári egyetemet is…”

Tamásnak az elnökség tagjaként természetesen sok feladata van, de elmondása szerint bőven megtérül a befektetett idő és energia.

„Mindenkinek ajánlanám az Elsős Műhelyt, hogy maga tudjon dönteni róla, szeretne-e csatlakozni a JÖSz-höz, illetve nyilván növeli a komfortérzetet, ha a felvételi eljáráskor nem vadidegenekkel kell találkozni.”

Amikor a szervezet céljairól kérdeztem, elmagyarázta, hogy ők nem a jövő akadémikus értelmiségének kiképzésén fáradoznak, hanem azonnali, eladható tudást szeretnének a tagjainknak nyújtani.

„Fontos, hogy a munkánknak legyen piaci értéke. A joghallgatóknak is szükség van gyakorlati, up-to-date tudásra, ebből azonban hiány van.” – Miközben ezt mondja, mindannyian helyeslően bólogatnak.

Tamás szerint a projektrendszer különbözteti meg a JÖSz-t a többi szervezettől: ez egy teljesen egyedi konstrukció, még egy joghoz lazábban kapcsolódó, mondjuk gazdaságkutató cégnél is telitalálat lehet, ha az ember meg tudja mutatni a témákat, amiket kutatott.

Dolóresz, másodéves, kapcsolati alelnök

Dolóresz

Dolóresz

„Az Elsős Műhely előtt én nem igazán hallottam a JÖSz-ről. A mentorom mesélt a diákszervezetekről, és adott egy brossúrát, elmentem kipróbálni, mondván, egy próbát megér. Elmehettünk az Alkotmánybíróságra, az Országházba, találkozhatunk gyakorló ügyvédekkel, valamint Kúriai bírókkal is, egy szó, mint száz, nagy élmény volt. Már a gólyaévem legelején olyan közösséghez tudtam csatlakozni, ami azóta is rendkívül összetartó, és segítjük egymást.” – meséli Dolóresz, aki tavasszal nyert felvételt a JÖSz-be, egy-két héttel utána pedig meg is választotta a Közgyűlés alelnöknek.

„Vannak óriási hagyományokkal bíró, zárt szervezetek ezen a Karon, de amikor én felkerültem vidékről, ez megijesztett, hiszen egy kiforrott keretbe kellett volna betagozódnom, míg a JÖSz viszonylag fiatal szervezet, amelynek az alakításában vehet részt az ember, hiszen most fejlődik ki, milyen is lesz valójában.”

„Törekszünk arra, hogy a politikai tevékenységünket az Atomvitára korlátozzuk. Ha elhívjuk Fekete-Győr Andrást, egy kormánybiztossal fog vitatkozni. Mindig figyelünk az egyensúlyra, hogy olyan fórum legyünk, ami keretet ad a vitának, de ez a szakmai tevékenységünket nem befolyásolhatja.”

Johanna, harmadéves, tag

Johanna

Johanna

„Elsőben direkt nem akartam semelyik szervezethez sem csatlakozni, meg se néztem a hirdetéseket, azonban az egyik barátnőm jelentkezett az Elsős Műhelybe, és úgy voltam vele, hogy akkor én is elmegyek. Tetszett, hogy teljesen kötetlen a program, nincs katalógus, és semmi sem kötelező, hanem tényleg azt nézheted meg, ami érdekel. Voltak beülések, megismertük egymást, nem csak a csoportommal tartottam a kapcsolatot” – meséli nevetve Johanna.

A kriptovalutákkal foglalkozó projektben vett részt, ami akár egy ösztöndíjpályázatnál, akár munkakeresésnél óriási előny, hatalmas a hozzáadott érték, hogy egy hallgató behatóan foglalkozott pár innovatív témával.

„Az, hogy ez a közösség egy hallgatókból álló önszerveződés számos projekttel, a három pillérrel, túlmutat az egyetemi tanulmányokon, és megadja azt a pluszt, amit a joghallgatók hiányolnak az oktatásból, és amit a munkáltatók hiányolnak a joghallgatókból” – zárja a gondolatmenetet Johanna.

jösz_1066796b

A Joghallgatók Önképző Szervezete idén is felvételt hirdet az első, másod- és harmadéves hallgatók számára. A felvételi eljárás menetéről, időpontjáról további részleteket a JÖSz honlapján és Facebook-oldalán találsz.

fényképek: Papp Bence 2018 (Post Horizon)


JURÁTUS HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS



A szerzőről Összes bejegyzés megtekintése

Varga Dominika Kincső

Vélemény, hozzászólás?

Hozzászólás írásához, kérjük jelentkezz be.