A sport mindenkié! – ELTE Sportnap 2017

Szeptember 20-án ünnepeljük együtt az Egyetemi Sport Nemzetközi Napját! Egyetemünk, az ELTE idén is csatlakozik az eseményhez, és a tavaly nagy sikerrel megrendezett ELTE Inkluzív Sportnap idén sem maradhat el!

Az ELTE valamennyi hallgatója, polgára számára, így a fogyatékossággal élő hallgatók, diákok és dolgozók számára is közösségi élményt, mozgást, kikapcsolódást nyújtó eseményt tervezünk, amelynek a szlogenje: „A sport mindenkié”.

Az ELTE Szolgáltató Központ – Fogyatékosügyi Központjának és az ELTE Sportirodának rendezésében, valamint a BEAC szervezésében zajló esemény célja, hogy a sport által közelebb hozza egymáshoz az ép és sérült embereket, élményt, mozgást, kikapcsolódást nyújtson minden érdeklődő számára.

A sportnapon számos sportág, köztük az ülőröplabda, a kerekes székes kosárlabda, a csörgőlabda, a tandem vagy a judo is kipróbálható lesz bárki számára.

ÚJDONSÁG!

A sportnap keretében a tavalyi nagy sikerre való tekintettel idén a kerekesszékes kosárlabdában és csörgőlabdában minibajnokságokat is rendezünk, melyre várjuk budapesti egyetemek hallgatóiból/dolgozóiból álló (csörgőlabda esetén min. 3 fős,  kerekesszékes kosárlabda esetén 4 fős) csapatok jelentkezését!

Kerekesszékes kosárlabda kupa kiírás
Kerekesszékes kosárlabda kupa nevezési lap

Csörgőlabda kupa kiírás
Csörgőlabda kupa nevezési lap

További információk és jelentkezés Móczik Alexandránál és Takács Rékánál lehetséges az alábbi email címeken: alexandra.moczik@gmail.com (csörgőlabda) szervezes@beac.elte.hu (kerekesszékes kosárlabda)

A rendezvény INGYENES és bárki számára látogatható!

Facebook esemény: https://www.facebook.com/events/1930979420477116/ 

Helyszín: Tüskecsarnok (Bejárat a Bogdánfy út 10/B felől)
Időpont: 2017. szeptember 20., 10:00 – 15:00 óra között

Program:
10:00 Megnyitó
10:15-10:30 ArtMan Egyesület előadása
10:30-10:40 Judo bemutató
10:40-15:00-ig ülőröplabda, kerekes székes kosárlabda, csörgőlabda, tandem, showdown, judo.

 

Forrás: ELTE BEAC

 

         

A szerzőről Összes bejegyzés megtekintése

Máté Csilla

Vélemény, hozzászólás?

Hozzászólás írásához, kérjük jelentkezz be.