ÁJK Nyári Szabadegyetem

woman-591576_640

Idén az ELTE ÁJK Hallgatói Önkormányzata a hagyományteremtés igényével első alkalommal szervezi meg a Kar minden hallgatója számára elérhető közösségi és szakmai nyári táborát.

A Karunk csillogó hírnevét kissé megkoptató, évekkel ezelőtti gólyatáborokban kirobbant botrányokon túllépve a HÖK egy újító ötlettel előállva a kari vezetőség támogatásával rendezi meg a motivációs, közösségépítő és önképző rendezvényt, amelyet 2017. augusztus 23. és 27. között a balatongyöröki ifjúsági táborban tartanak.

A Szabadegyetem minden aktív hallgatói jogviszonnyal rendelkező ÁJK-s hallgató számára elérhető lesz,

azonban gólyák, tehát a 2017/2018-as tanévre felvételt nyerő hallgatók nem vehetnek részt rajta, számukra várhatóan továbbra is az Orientációs Napok fognak segítséget nyújtani az első lépésekhez.

A rendezvény három napja három témakör köré fog épülni, és kifejezetten fontos hangsúlyozni, hogy nem szakjogi kérdések megtárgyalása lesz a fő feladat, sőt!

Alapvetően a társadalomtudományok, a politika és a kultúra kapnak majd jelentősebb szerepet,

a három nap szakmai önképző programjai is e hármas felosztás alapján fognak zajlani, természetesen kevésbé kötött menetrenddel, mint az egyetemi szemináriumok általában.

A kemény szakmázáson kívül jut majd idő a kikapcsolódásra is: lesz zenés-táncos mulatság (köznapi nyelven bulika), hangulatcsináló programok és csapatépítő tréningek, szóval minden, amit el lehet képzelni.

További hasznos információkért kattintsatok az esemény Facebook-oldalára!

 

kép: pixabay.com

         

A szerzőről Összes bejegyzés megtekintése

Máté Csilla

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!

Hozzászólás írásához, kérjük jelentkezz be.