Alakuló küldöttgyűlés 2017.

HÖK

November 14-én, kedden este a ELTE ÁJK Hallgatói Önkormányzata Szabó Tamás elnök vezetésével alakuló küldöttgyűlést tartott.

A frissen megválasztott évfolyamképviselők többsége részt vett az eseményen, így a küldöttgyűlés a legelejétől fogva határozatképes volt.

A Választási Bizottság beszámolójában elmondta, hogy az évfolyamok közötti átjelentkezések miatt több hallgató aláírását nem lehetett hitelesíteni az évfolyamképviselők által benyújtott jelölőíveken, emiatt pedig egy évfolyamképviselőnek nem gyűltek össze az induláshoz szükséges aláírásai. A Neptunon keresztüli szavazás indulása informatikai okokból csúszott, de a választások lefolyását ez érdemben nem befolyásolta.

A küldöttgyűlés elfogadta Szabó Tamás 2/2017/2018/1. számú határozati javaslatát az elnökség és a Jurátus főszerkesztőjének javadalmazásáról, amely az előző ciklushoz képest annyi változást mutat, hogy már a Hallgatói Önkormányzat elnöke is jogosult közéleti ösztöndíjra.

Az Ellenőrző Bizottság tagjainak a megválasztása szabályos jelölések hiányában érvénytelen volt.

A küldöttgyűlés megválasztotta az alábbi alelnököket és a Jurátus főszerkesztőjét:

  • a gazdasági ügyekért felelős alelnök: Dula Anna Fanni
  • az oktatási ügyekért felelős alelnök: Kovács Réka
  • a szociális ügyekért felelős alelnök: Fekete Eszter
  • a külügyekért felelős alelnök: Keczeli Péter
  • a rendezvényszervezésért felelős alelnök: Ramadani Ariana
  • az integrációért és utánpótlásért felelős alelnök: Dancs Tamás
  • a tudományos és kulturális ügyekért felelős alelnök: Varga Luca
  • a Jurátus főszerkesztője: Szövérffy Margit
3

Küldöttgyűlés – fotó: Varga Dominika

A hallgatók körében, Neptunon keresztül végzett felmérés alapján a jelenlegi rangsorolásos tárgyfelvételi rendszer megmarad, csak a túlfutásért járó pontok korrekcióját kezdeményezi a Hallgatói Önkormányzat. A határozat a HÖK honlapjáról letölthető.

A Hallgatói Önkormányzatnak joga van a tanszékek által tervezett írásbeli vizsgák elővéleményezésére, azonban a kért típusfeladatlapokat több tanszék nem küldte el időben, így erre a küldöttgyűlésen nem kerülhetett sor.

A következő küldöttgyűlés várhatóan decemberben, szintén egy keddi napon lesz.

kép forrása

A szerzőről Összes bejegyzés megtekintése

Szövérffy Margit

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!

Hozzászólás írásához, kérjük jelentkezz be.