Célunk, hogy gyakornokaink sikeres és elismert ügyvédekké váljanak – Interjú dr. Papp Gáborral, a DLA Piper innovációért és belső fejlesztésért felelős vezetőjével

A nagyobb jogi irodák ügyfeleire egyre inkább jellemző, hogy a magas színvonalú, összetett szolgáltatás mellett már a legfiatalabb ügyvédektől is megkövetelik a gyakorlati tapasztalatot és az üzleti gondolkodást. A DLA Piper nemzetközi jogi ügyvédi iroda ezért gyakornokai és jelöltjei számára egy külön akadémiát hozott létre, ahol a mindennapos ügyvédi munka során felmerülő helyzetekben, feladatokban próbálhatják ki magukat a fiatal kollégák, valamint technikai tudásukat és készségeiket is fejleszthetik.

Az egyetemhez hasonlóan szeptemberben a DLA Pipernél is elkezdődött a tanév, elindult ugyanis a gyakornokok és jelöltek szakmai képzésére létrehozott Junior Academy. Hogyan néz ki a szorgalmi időszak egy nemzetközi ügyvédi iroda esetében?

Szeptember 5-én indul útjára a DLA Piper Budapest Junior Academy képzése, amely az ügyvédi iroda ügyvédjelöltjei, fiatal ügyvédei és gyakornokai számára nyújt hiánypótló, gyakorlatorientált képzést. A Junior Academy képzése az egyetemi rendszerhez hasonlóan szemeszterekből és azon belül különböző kurzusokból áll. A képzés teljes időtartama 2 év, tehát 4 szemeszter.

Eltérés ugyanakkor az egyetemi képzéshez képest, hogy – mivel az egyetemi tanagyag alapos ismeretét itt már evidenciaként kezeljük – a képzés kifejezetten gyakorlati fókuszú, elsősorban a DLA Piper Budapest ügyvédi praxisában felmerülő ügyekből levonható tanulságok megosztására épít. Célunk, hogy a minket választó ügyvédjelöltek a jelölti időszak végére valamennyi szakterületen versenyképes, a gyakorlatban bevethető tudással és tapasztalattal rendelkezzenek.

Vizsgázni is kell a szemeszter végén?

A szemesztereket itt is számonkérés zárja, jóllehet, egy vizsgaidőszaknál jóval élvezetesebb formában, valamely szimulációs feladat megoldásával. Így a számonkérés itt sokkal inkább egyfajta összegzést jelent és nem mellesleg visszacsatolást arról, hogy mennyire volt gyakorlati szempontból is hasznos az adott szemeszter.

A vizsga módszere az úgynevezett Értékelési Központ (Assessment Center) keretében zajlik. Ennek során az Akadémia diákjai a mindennapi ügyvédi munka során előforduló éles helyzettel találják szembe magukat, amit a félévben tanultak hasznosításával kell megoldaniuk. Egy ilyen helyzet egyaránt lehet egy peres eljárás szimulációja, vagy akár egy üzleti tárgyalás levezetése, akár valódi ügyfelekkel. A lényeg, hogy olyan feladatokban próbálhassa ki magát biztonságos környezetben a diákunk, amellyel a munka során esetleg csak évek múltán találkozna. Mindezt pedig az iroda szenior vezetői értékelik, tanácsokat adva az ügyvédjelöltnek, hogy miben célszerű tovább fejlődnie.

Miért tartották fontosnak egy ilyen akadémia létrehozását?

A Junior Academy elindítását piaci szükségszerűségnek tartjuk, ugyanis egyfelől azt tapasztaljuk, hogy az ügyfeleink – jellemzően multinacionális vállalatok – folyamatosan egyre magasabb színvonalú és egyre összetettebb szolgáltatást várnak el tőlünk. Ennek megfelelni leginkább sokoldalú, tapasztalt és üzleti gondolkodással is rendelkező jogászokkal tudunk. Másfelől pedig évről évre látjuk, hogy a jogi karokon frissen végző jogászoknak egyre nagyobb az étvágyuk arra, hogy gyorsan szerezzenek gyakorlati tapasztalatokat. Ennek legfontosabb útja kétség kívül a munka, mindazonáltal felgyorsítható a gyakorlati tapasztaltszerzés folyamata, azzal is, ha minél több szakterületről juthatnak hozzá gyakorlati tudáshoz az Akadémia keretében. Szeretnénk, ha a hozzánk kerülő gyakornokokból, ügyvédjelöltekből minél hamarabb sikeres és a jogi piacon elismert ügyvédek válnának, akik kezdetektől képesek belefolyni az irodában folyó érdemi munkába.

Miben más a DLA Pipernél található képzési rendszer a többi versenytárshoz képest?

A Junior Academy a maga nemében újdonság a magyar jogi piacon. Bízunk benne, hogy trendalkotó szerepe lesz. Az Akadémia nem önmagában áll, hanem egy átfogó képzési és fejlesztési program része, amelynek keretében az ügyvédjelöltek mellett egyaránt hangsúlyt fektetünk a szeniorabb kollégák és a háttér funkciókat ellátó munkatársak fejlesztésére.

A leendő gyakornokaink és ügyvédjelöltjeink számára talán érdekes lehet, hogy az említett képzési és fejlesztési program részét képezi többek között a DLA Piper nemzetközi hálózatán belüli külföldi képzéseket is nyújtó Carrier Academy, vagy a beilleszkedést és előrehaladást segíteni hivatott mentorrendszer csak úgy, mint rendszeres szakmai előadások tartása az irodán belül a legkülönbözőbb témákban. Mindezeket pedig háttérként kiegészíti a nálunk elérhető széleskörű és szinte valamennyi jogterületet lefedő know-how és tudástár, amihez minden munkatársunk hozzáférhet.

Milyen jellegű órákra lehet számítani az akadémián?

Alapvetően kétféle kurzus található a kínálatban. Az órák többsége egyes szakterületeinkhez kapcsolódó gyakorlati jogi tudás átadását célozza, míg a kurzusok másik típusa az ügyvédi munkához szükséges képességek és készségek, úgynevezett „soft skillek” fejlesztésére irányul. Az előbbi kurzusokra példák lehetnek a tőzsdéről, vállalati felvásárlásokról, vagy éppen banki finanszírozási ügyletekről szóló kurzusok. Az utóbbi, készségfejlesztő kurzusok között pedig helyet kapott például a kritikai gondolkodásról, vezetői készségekről vagy éppen az időgazdálkodásról szóló kurzus egyaránt.

Melyek azok a legfontosabb soft skillek, amelyet minden sikeres ügyvédnek mesterien el kell sajátítania?

A soft skilleknek meghatározó szerepe van abban, hogy kiből lesz igazán sikeres ügyvéd. Mindazonáltal soft skilleknek igazán csak akkor van szerepük, ha a jogi tudás biztos talapzaton áll. Ezt leginkább az egyetemi padokban lehet megalapozni. A jó hír, hogy ezt követően a soft skillek többsége remekül tanulható.

Elengedhetetlen például a pontos, precíz időbeosztás. Ügyvédként hozzá kell ahhoz szokni, hogy folyamatosan a pengeélen egyensúlyozva kell számos területen helyt állni egyformán magas színvonalon. Mondanom sem kell, hogy bármely határidő elmulasztása rendkívül komoly következményekkel járhat, ez semmiképpen sem lehet opció. Az időgazdálkodás mellett nagy hangsúly helyeződik az ügyvédek, ügyvédjelöltek esetében a kommunikációs készségekre és a szervezési képességre. Számos ügyben az eljáró ügyvéd nem pusztán a korrekt jogi megoldás felmutatásával szolgálja az ügyfelét, hanem azzal is, hogy mindezt érthető és befogadható módon és formában tárja megbízója elé. A mai rohanó világban például nem várható el egy elfoglalt befektetési bankártól, hogy órákat szánjon valamely jogi probléma megértésére, és átrágja magát egy több száz oldalas jogi memorandumon. A szervezési készség fontossága sem szorul különösebb magyarázatra. Komoly segítséget jelent a megbízók számára, amikor egy komplex peres eljárásban, vagy tranzakció során az ügyvéd lát a pályán, előre kalkulálható lépésekből álló folyamatként kezeli az ügyet és segíti ügyfelét az eredményes ügyvitelhez szükséges szervezési, logisztikai teendőkben.

Rendszeresen tehát minden gyakornoknak és jelöltnek órára kell mennie. Emellett milyen jellemző feladataik vannak a fiatal jogászoknak a DLA Pipernél?

A DLA Pipernél az ügyfelek mind szakszerűbb szakmai kiszolgálása érdekében a szakterület alapú tagozódásról fokozatosan átkerül a hangsúly az iparági, szektorális szerveződésre. Ezzel összefüggésben ügyvédjelöltjeink és gyakornokaink egyfelől különböző szakterülethez tartozó csoportokban (például Corporate, vagy Litigation and Regulatory), másfelől pedig ezzel mátrixszerű átfedésben álló iparági szektorokban látják el feladataikat. A szektorok közül is kiemelkedik jelenleg az ingatlanjogi, energiajogi, vagy éppen a pénzügyi szolgáltatásokkal kapcsolatos terület. Az ilyen érdeklődéssel bíró jogászok előtt a közeljövőben nagy lehetőségek állnak.

Jellemző feladatokként említhető egyaránt a közreműködés jogi átvilágítási folyamatban, okirat- és beadványszerkesztés, egyszerűbb szerződések előkészítése, szerződés véleményezése, periratok előkészítése, hatósági nyilvántartásokkal kapcsolatos ügyintézés, jogi kutatási feladatok. Mindez nagyban függ az adott csoporttól és az ügyvédjelölt, gyakornok igényeitől is. Az ügyvédjelöltjeink első perctől kezdve érdemi szakmai feladatokat kapnak, értelemszerűen ügyvédi szupervízió és segítség mellett.

Az ügyfeleinket kiszolgáló szakmai feladatok mellett a kezdő jogászaink feladatai közé tartozik egyaránt pro bono tevékenység végzése és saját fejlődésükre kellő energia fordítása is. Ez utóbbi körbe tartozik – a Junior Academy kurzusainak teljesítése mellett – a Mentor Rendszerben való részvétel is. Valamennyi ügyvédjelöltünknek tapasztalt ügyvéd mentora van, aki hivatott a mentorált szakmai előmenetelét nyomon követni és szakmai tanácsokkal segíteni.

* * *

Ha kipróbálnád magad nálunk gyakornokként, vagy ügyvédjelöltként, vagy csak kapcsolatba szeretnél lépni velünk, keress minket a dlapiperkarrier.hu oldalon, vagy közvetlenül is a gabor.papp@dlapiper.com e-mail címen.

A szerzőről Összes bejegyzés megtekintése

Fodor Dániel Roland

Vélemény, hozzászólás?

Hozzászólás írásához, kérjük jelentkezz be.