Diplomáciai szimuláció Észtországban

tallin-889901_1280

A Model European Union program lehetőséget biztosít az érdeklődő hallgatóknak, hogy elmélyítsék az uniós ismereteiket, és személyes élményeket szerezzenek az intézményrendszer működéséről. A szimulációs játék több városban is megrendezésre kerül, mi ezúttal a tallini alkalomról tudósítunk.

Tavasszal, a vizsgaidőszak környékén olvastam Varga Dominika hallgatótársam Jurátusban megjelent írását, aki az Európai Parlamentben töltött élményeiről számolt be – a Model European Union Strasbourg keretében lehetősége nyílt testközelből kipróbálni és megtapasztalni az Európai Unió intézményeiben zajló munkafolyamatokat. A cikk végén feltüntette, hogy a közeljövőben melyik fővárosokban kerülnek megrendezésre hasonló programok, én pedig minden előzetes meggondolás nélkül jelentkeztem Tallinnba.

Már nem is emlékeztem arra, hogy megpályáztam a Model Eurpoean Union Tallinn által meghirdetett szimuláción való részvételt, amikor kaptam egy e-mailt, hogy kiválasztottak. Így eltölthettem egy hetet júliusban az észt fővárosban.

Előzetes beosztás alapján különböző szerepekben próbálhattuk ki magunkat, melyek által közelebbről megismerhettük az Európai Unió intézményeinek a feladatait, a szakpolitikáit, valamint jobb rálátásunk nyílt a munkafolyamatokra. A hét első felében Olaszországot képviselhettem az Európai Unió Tanácsának az ülésein, később pedig az S&D képviselőcsoport tagjaként vehettem részt az Európai Parlament munkájában.flag-3370970_640

Mivel az Európai Unió Tanácsának, vagyis a Miniszterek Tanácsának nincsenek állandó tagjai, ők tíz különböző formációban üléseznek. Az esemény előtt három különböző tanácsi formációba osztottak be bennünket: a Versenyképességi Tanácsba (COMPET Tanács), a Tanács foglalkoztatási, szociálpolitikai, egészségügyi és fogyasztóvédelmi formációjába (EPSCO Tanács), illetve a Külügyek Tanácsába (FAC Tanács), melyeknek egy-egy szakpolitikai területével foglalkoztunk egy héten keresztül angol nyelven.

A COMPET Tanácsba kerültem, amelynek célja az EU versenyképességének növelése, valamint a gazdasági növekedés fokozása. Ennek megfelelően a Tanács négy fő szakpolitikai területtel rendelkezik: a belső piaccal, az iparral, a kutatással és innovációval, valamint az űrpolitikával.

A szimuláció során kifejezetten a digitális egységes piaccal, annak jogszabályi hátterével foglalkoztunk: ennek az a célja, hogy kiaknázza a digitalizációban rejlő további lehetőségeket.

Például törekednek a mesterséges intelligencia előmozdítására, céljaik közé tartozik a szerzői jog és társasági jog reformja, a közös álláspont elérése a platformok és az üzleti felhasználók közötti kapcsolatról szóló rendeletről, valamint egy biztonságos digitális piac kialakítása.

A rohamosan fejlődő technológia az élet minden terültére hatással van, legyen szó a munkaerőpiac átalakulásáról, az oktatásról vagy akár egy hétköznapi, postai ügyintézésről. Kérdésként merül fel, hogy az újabb technológiai fejlődéseknek köszönhetően milyen változások fognak bekövetkezni a társadalomban, melyekkel a jogalkotóknak is lépést kell tartaniuk.

Az EPSCO Tanács, melynek célja a foglalkoztatás növelése, valamint az élet- és munkakörülmények javítása, szintén foglalkozik a munkahelyi digitalizációval, azonban a szimuláción a nemek közötti egyenlő bánásmódról volt szó, a FAC Tanács pedig az EU Sarkvidéki Politikájával foglalkozott alaposabban.

A szimulációk jelentős része egy modern stílusú, letisztult épületben zajlott, melyről kiderült, hogy egyszerre öt különböző minisztériumnak ad otthont: az Oktatásügyi Minisztériumnak, az Igazságügyi Minisztériumnak, a Gazdasági és Kommunikációs Minisztériumnak, a Pénzügyminisztériumnak és a Szociális Minisztériumnak. A játék során megvitattuk a jogszabályok szükséges módosításait, újabb jogszabályokat terjesztettünk elő, majd szavaztunk róluk.

Amellett, hogy a nemzetközi közegben rengeteget fejlődhettem, és emellett az Európai Unió működéséről is tanulhattam, megismertem a Balti-tenger partján fekvő észt fővárost, Tallinnt is, amely a kockaköves, hangulatos óvárosának köszönhetően hamar belopta magát a szívembe.


szerző: Nagy Judit (ELTE ÁJK jogász szak)

JURÁTUS HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS



A szerzőről Összes bejegyzés megtekintése

admin

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!

Hozzászólás írásához, kérjük jelentkezz be.