Erasmus7 az ÁJK-n

Az elmúlt egy hét az ELTE-n az Erasmus jegyében telt: az Erasmus7 előadássorozat keretében az összes Karon tartottak tájékoztatót a programmal kapcsolatban. Február 16-án az ÁJK-n is sor került erre, és aki ott volt, megtudhatta a legfontosabb információkat a pályázatról. A tájékoztató végére pedig egy kis meglepetéssel készültek a szervezők.

Az Erasmus szót valamikor kisgimnazista koromban hallottam először, akkor annyit tudtam róla, hogy a nagy egyetemisták szoktak ezzel külföldre menni tanulni, és mindenki nagyon élvezi. Már akkor tudtam, hogy ebben az élményben én is szeretnék részesülni. Azóta természetesen több információt gyűjtöttem ennél, de határon túli félévemet tervezve még megannyi kérdés volt a fejemben, így egyértelmű volt számomra, hogy ott a helyem az előadáson.

A délutánt Dalnoki Brigitta kari Erasmus koordinátor nyitotta meg. Egy rövid bemutatkozás, majd egy ÁJK-s éveiről szóló anekdota után – melynek végszava egy jól ismert Dante idézet volt –, bele is csapott a dolgok közepébe. Beszélt a pályázat benyújtásának feltételeiről, és megmutatta, hogy a honlapon hol találhatjuk meg ezeket az összes kapcsolódó dokumentummal együtt. Kiemelte, hogy ugyan az

ELTE oldalán is találhatunk információkat, mindenképpen ajánlott a kari honlapról tájékozódni helyette.

Röviden kitért a különbségre az Erasmus tanulmányút és a szakmai gyakorlat között. Számomra újdonság volt, hogy a szakmai gyakorlatot a diploma megszerzése után is lehet a program keretében teljesíteni.

Ezután néhány mondatban hallhattunk a pályázás és az elbírálás menetéről, illetve a legfontosabb határidőkről. A határidőket az előadás során többször is kiemelte: március 4. éjfél a Neptun felületén, március 6. dél pedig a Nemzetközi Irodán a kinyomtatott pályázatok leadásának a határideje. Ezek az ott elhangzott információk egyébként fent vannak a kari honlapon, ahova egy rövid prezentáció is felkerült az előadás összefoglalásaként, így annak is elérhető, aki esetleg lemaradt róla.

Szó esett még a Campus Mundi ösztöndíjról, amely egy viszonylag új, ám annál jobbnak ígérkező lehetőség, melynek segítségével a nyertesek az Erasmus ösztöndíj helyett egy ennél magasabb összeget tehetnek zsebre külföldi útjuk támogatására. Egy keveset hallottam már erről a programról azelőtt, viszont számomra mindenképpen fontos új információ volt, hogy a két támogatást nem egyszerre kapja meg a hallgató, tehát a Campus Mundi ugyan több pénzt jelent, de kettős finanszírozás nincs. A koordinátor megjegyezte azonban azt is, hogy ennek a megpályázása ugyan mindenki számára nyitott, nagy valószínűséggel olyan hallgatók nyerhetik el, akiknek az átlaga 4,0 fölött van. Ennek ellenére mindenkit bátorít arra, hogy fektesse bele azt a némi plusz időt és energiát, és pályázza meg a Campus Mundit is.

A délután második részében Lipták Laura, a HÖK külügyekért felelős alelnöke tartott egy nagyon rövid tájékoztatót az Erasmusszal kapcsolatos különböző összegyetemi és kari szintű támogatási lehetőségekről, ösztöndíjakról, melyekről az ELTE HÖK, illetve az ÁJK HÖK oldalán lehet bővebben tájékozódni. Mindkettőt a kinti tanulmányok félévében kell megpályázni.

Zárásként következett az elején beígért meglepetés: Árkovits Anna hallgatótársunk élménybeszámolója a Salamancában töltött Erasmus-félévéről, ahonnan a közelmúltban érkezett haza.

A lelkesedés, ahogyan mesélt a tapasztalatairól, és biztatott mindenkit, hogy jelentkezzen, megerősítette bennem azt korábbi meggyőződésemet, hogy nincs olyan, aki ne élvezte volna azt a néhány hónapos álomvilágot, amit az Erasmus jelent.

Kép: ÁJK HÖK

A szerzőről Összes bejegyzés megtekintése

Kádár Dóra

Vélemény, hozzászólás?

Hozzászólás írásához, kérjük jelentkezz be.