Felezőbál az ELTE ÁJK-n

A Hallgatói Önkormányzat által minden évben megrendezésre kerülő két legnagyobb esemény a Gólyabál és a Felezőbál. Idén a Felezőbál április 6-án lesz.

A jogi kari bulik közül kiemelkedően fontos helyen áll a Felezőbál, röviden a Felező. Ezen az eseményen a harmadéves hallgatók azt ünneplik meg, hogy tanulmányaik feléhez értek (valószínűleg). Ekkor már számtalan kellemes vagy épp kellemetlen vizsgaélménnyel rendelkeznek, és kellőképpen elfáradtak, azonban még nem annyira, hogy ne bizakodva várják az előttük álló éveket. A HÖK mindig is nagy szerepet tulajdonított ezen rendezvénynek az eseménynaptárában, így van ez idén is, hiszen több hetes szervezőmunka után közzétételre került a hivatalos meghívóként funkcionáló Facebook-esemény, amelyben minden lényeges információ megtalálható.

 A 2017-es Felezőbál helyszíne a Nyugati pályaudvar tőszomszédságában található Remix Club, ahol az este folyamán ­– a felezőket méltóképp megünneplendő – a kiváló hangulatról a gólya partikról és kari bulikról márt jól ismert Dj Juhász (Juhász László) fog gondoskodni, ezenkívül egész este italakciókkal és meglepetésekkel várják az ünneplőket!

 Ne feledjétek, a felezők díjtalanul léphetnek be a bálba, ÁJK-s hallgatók pedig kedvezményesen, elővételben válthatnak majd jegyet!

 A Hallgatói Önkormányzat minden esetlegesen felmerülő kérdés megválaszolására felkészült, keressétek őket bátran! További információkért kattintsatok az esemény Facebook – oldalára!

A szerzőről Összes bejegyzés megtekintése

Máté Csilla

Vélemény, hozzászólás?

Hozzászólás írásához, kérjük jelentkezz be.