HÖK Hírek – Mentorprogram felvételi 2017.

Karunkon 2015-ben alapult a Hallgatói Önkormányzat gólyák integrációját segítő szervezete, a Mentorprogram, mely immáron két éve töretlen lelkesedéssel működik, és első gólya generációja már be is illeszkedett az egyetemi élet nyüzsgésébe. Most a HÖK felvételt hirdet, hogy minél többen legyenek, akik segítenek ebben az aktívan működő közösségi hálónak a kiépítésében. A felvételi kapcsán Urbán Kristóffal, az integrációért és utánpótlásért felelős alelnökkel beszélgettünk.

Mi a szervezetetek alapvető célja?

Alapvetően három témakör köré szervezzük a programot. Az első az integráció, tehát a karra érkező gólyák segítése abban, hogy minél hamarabb és lehetőleg minél könnyebben illeszkedjenek be az egyetemi életbe. A második a kortárssegítés, aminek a lényege az, hogy az első évfolyamos hallgatók bármilyen felmerülő problémájukkal segítségre találjanak, és a mentorok feladata, hogy minden felmerülő nehézségen segítsék túljutni őket. A harmadik pillér pedig az érdekképviselet, ugyanis a HÖK évfolyam-képviselőivel kiegészülve mentoraink támogatják a gólyákat abban, hogy érdekeik minél jobban érvényre jussanak.

Mi egy mentor feladata?

Egy mentor alapvető feladata segíteni a gólyákat az első évükben. A cél az, hogy egy együttműködő csapatot kovácsoljanak belőlük, hiszen együtt minden könnyebb. Ez csupán közhelynek hangzik, de szerintem tökéletesen igaz az egyetemi tanulmányok ideje alatt.

Valljuk be, sokkal nehezebb megszokni az egyetemista életet, ha az ember nem talál magának társaságot.

 Kinek ajánlod, hogy jelentkezzen és miért?

Mindenkinek! Elsősöktől harmadévesekig minden évfolyamról vannak tagjaink, hiszen nagyszerű dolog gólyákkal foglalkozni, tök jó érzés, amikor az ember át tudja adni a tapasztalatait másoknak, ezzel elősegítve a boldogulásukat. Ráadásul idén a mentorképzést is úgy alakítottuk ki, hogy annak is hatalmas élmény legyen, aki esetleg nem kerül be később a csapatba. Szóval a jelentkezéssel mindenki mindenféleképpen csak nyerhet!

Miből áll a felvételi eljárásotok, és mi a jelentkezési határidő?

A jelentkezési határidő március 14. éjfél.

A felvételi alapvetően egy három hetes képzésből fog állni, ahol a jelentkezők elsajátíthatják azokat a képességeket, amelyek szükségesek ahhoz, hogy valaki a felvétele esetén helyt tudjon állni mentorként. A három hét elteltével a jelentkezők a már meglévő mentorokkal együtt egy felvételi táborban vesznek részt, ahol tovább mélyítik az addig megszerzett tudást, és építik, erősítik a csapatszellemet.

Mit javasolnál a jelentkezésen gondolkozó hallgatóknak?

Mindenképpen jelentkezzenek! Nagyon nagy élmény lesz a képzés és a tábor is, mentornak lenni pedig, ahogy Samu (HÖK elnök) szokta mondani,

„iszonyatosan cuki dolog”

 

 

 

kép: http://pozitivgondolkodas.hu

A szerzőről Összes bejegyzés megtekintése

Máté Csilla

Vélemény, hozzászólás?

Hozzászólás írásához, kérjük jelentkezz be.