Közelgő fontos időpontok

paper-3327341_1920

Közeledik a vizsgaidőszak, ilyenkor a legtöbben önkéntes száműzetésbe vonulunk tankönyveink és jegyzeteink társaságában. Egyszer azonban ennek is vége lesz, és előttünk áll egy mindig rövidnek tűnő nyár, majd az újabb szorgalmi időszak. Annak, aki szeret előre tervezni, összegyűjtöttünk néhány fontos dátumot, amit érdemes figyelembe venni.

Mindenekelőtt fontos időpont május 18-a, mely az évfolyamdolgozatok, illetve a szakdolgozathoz szükséges tanszéki igazoló lap benyújtásának határideje. Ez a Tanulmányi Hivatal nyitvatartása miatt hétfőn, szerdán és pénteken lehetséges a héten.

A vizsgaidőszak május 22. és július 6. között zajlik. Ebből kifolyólag a Neptun-rendszerben rögzített érdemjegyekkel kapcsolatos kifogás benyújtásának határideje 2018. július 13.

A 2018/19-es tanév őszi félévének várható kezdete 2018. szeptember 10. A szakdolgozat leadási határideje azoknak, akik ősszel záróvizsgáznak, ehhez igazodik, várhatóan szeptember 7. lesz, mint az őszi regisztrációs időszak utolsó napja.

Az utóbbi években a gólyatábor helyett megtartott Orientációs Napok szeptember 3. és 5. között kerül lebonyolításra, a beiratkozás pedig szintén szeptember első hetében zajlik majd, ahogyan a rangsorolásos tárgyfelvétel kezdete is szeptember első napjaira várható (erről a Q-tér még nem közölt információt).

A szorgalmi időszak vége várhatóan december 14., így az őszi szemeszter vizsgái december 17-én kezdődnek majd.

Azokra is gondolunk, akik a vizsgaidőszak alatt vagy vizsgáik végeztével szeretnének kikapcsolódni. Május 25-én délelőtt 10-től kora délutánig a Magyar Állam- és Jogtörténeti Tanszék, az MTA Jogtörténeti Albizottsága, a Magyar Jogász Egylet Római Jogi, Jogtörténeti és Egyházjogi Szakosztálya tudományos konferenciát szervez az ELTE Állam- és Jogtudományi Karán a százötven éves horvát-magyar kiegyezés emlékére.

Az ELTE egyéb karain különböző előadásokat hallgathatunk színházról, művészetekről, pszichológiai témákról, több könyvbemutatóra is sor kerül még májusban, az ELTE BEAC jóvoltából közösen edzhetünk az Anker’tben, júniusban pedig egy jótékonysági koncerten is részt vehet az, aki egy kicsit el szeretné felejteni a vizsgaidőszak fáradalmait. A programok részletes leírásait itt találjátok.

Örömteli hírrel szolgálunk azoknak is, akik lemaradtak az Erasmus jelentkezésről, de gondolkodnak egy külföldi szemeszteren. Az ELTE és a Heidelbergi Egyetem kétoldalú megállapodásának köszönhetően két hallgató ösztöndíjat nyerhet el a 2018/2019-es tanév őszi vagy tavaszi félévére a méltán népszerű németországi egyetemre. A pályázás határideje május 31., a szükséges információkat ez a felhívás tartalmazza.

A szerzőről Összes bejegyzés megtekintése

Kádár Dóra

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!

Hozzászólás írásához, kérjük jelentkezz be.