Kriminálpszichológia új szemléletben – Szükségszerű specializáció a bűnözés reprodukciójának árnyékában

Sokak számára érdekes és izgalmas az emberi lélektan elemzése, az antiszociális magatartások terápiája és a bűnelkövetők kényszergyógykezelése. Fontos tudnunk, hogy a televízió által közvetített amerikai rendszer a mai Magyarországon teljesen más szemléletben működik. Annak érdekében, hogy a bűnözés reprodukcióját megértsük, fel kell sorakoztatnunk a kriminálpszichológia nehézségeinek összességét.

Nagy felháborodást keltett Magyarországon a Lipótmezei Országos Pszichiátriai és Neurológiai Intézet bezárása. Azt viszont kevesen tudják, hogy az Intézet falai közt ezerhatszáz beteget kezeltek, illetve százhárom orvos praktizált. 2007-ben az egészségügyi ellátórendszer fejlesztéséről szóló törvény értelmében megszüntették az intézményt, és a betegek háromnegyede utcára került, negyede pedig a mai napig az Intézetet körülvevő erdőben lakik. Kérdéses tehát, hogy a kiengedett elmebetegek elkövettek-e bűncselekményeket, illetve a történtek után ki kezelte őket, valamint ez milyen hatással volt a társadalmunkra. Természetesen a hajléktalanok számát gyarapították, illetve mivel az elmebetegek képtelenek az érdekeiket érvényesíteni, a lakásmaffia áldozatává is válhattak.

Sajnálatos módon a komoly esetek elhelyezése és kezelése ezek után nehézkes, hiszen 2007-ben nem volt, és mai napig sincs olyan intézmény, amely több ember befogadására képes lenne.

A társadalomra veszélyes személyeket jelenleg a kórházak pszichiátriai osztályain kezelik, ahol több súlyos támadás is történt skizofrén hajléktalanok ellátása során. Ezen személyek a kórházakon belül csakis fokozott biztonságú osztályon fekhetnének, mert ha nincs megfelelő elővizsgálat, veszélynek teszik ki az orvosokat is, nem beszélve arról, hogy mennyi személyiségzavarral küszködő egyén él a társadalmunkban felügyelet nélkül.

Szervezeti problémát tekintve a pszichiátriák túlteltsége miatt a javítóintézeti fiatalkorúak kezelése is kórházakban történik. A pszichiátriák sem a hajléktalanok, sem a fiatalkorúak, sem pedig a felnőttek tekintetében nem tudják ellátni azt a funkciót, melyet elvárnánk tőlük. A felnőtt bűnelkövetők kezeléséért felelős Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézet (IMEI) a nem beszámítható bűnelkövetők intézménye, ahol külön férfi és női osztály, illetve neuropszichiátriai részleg működik. Azon bűnelkövetők kerülnek az Intézetbe, akik kóros elmeállapotuk miatt nem büntethetőek, pl. személy elleni erőszakot vagy közveszélyes cselekményt követtek el, amely miatt nem engedhetőek vissza a társadalomba. Emiatt kényszergyógykezelésre ítélik őket. Az elkövetők legtöbbje skizofréniában szenved, valamint paranoid és mentális retardációban. Legfőképp gyógyszerkezeléssel és terápiával segítik a betegeket, akik rádöbbennek arra, hogy akkor múlnak el tévképzeteik és skizofrén betegségeik, ha rendszeresen szedik a gyógyszereket. Felmerül a kérdés tehát, hogy mi a garancia arra, hogy az egyén visszaintegrálódik a társadalomba, és felügyelet nélkül is szedni fogja a gyógyszereit. A legnagyobb problémát az utógondozás hiánya okozza, mivel az IMEI hatásköre csakis addig tart, amíg a bíróság megszűnteti a gyógykezelést. A letöltött büntetés után a személyek kikerülnek az IMEI-ből, és ha még nem gyógyultak meg, civil pszichiátriára kerülnek, ahol olyan hosszú a várólista, hogy könnyen visszaeshetnek a korábbi állapotukba.

Mivel az IMEI-ből ki lehet kerülni a büntetés letöltése után úgy, hogy az egyén még beteg, illetve ha jobban is van, nincs utógondozás, ezért nem ellenőrizhető az, hogy a továbbiakban veszélyes-e a társadalomra. Ennek fényében új szemléletbe kéne helyeznünk a kriminálpszichológia jellegét, melyet nemcsak a börtönben fogvatartott elkövetőkkel szemben kellene alkalmazni, hanem az utógondozás bírói engedélyezését követően beiktatni a kényszergyógykezeltek reintegrációjának támogatására, visszafojtva ezzel a bűncselekmények reprodukcióját.

Az új elfogadott intézkedés nagyban segítené a civil pszichiátriák és az IMEI munkáját, mellyel fokozati különbséget lehetne tenni a súlyos és kevésbé súlyos egyének között, ezzel csökkentve a szakemberek munkáját és növelve a pszichiátriák befogadóképességét.

Jelenleg kriminálpszichológusok a börtönökben dolgoznak, illetve profilozó csapatot alkotva a rendőrség szolgálatában állnak. Jelentős hátrányt jelent az is, hogy egy pszichológus csakis abban az esetben lehet kriminálpszichológus, ha rendelkezik bizonyos tapasztalattal, viszont kimondott képzése a szakmának nincs. Ergo a mesterdiplomát szerzett pszichológusok válnak kriminálpszichológussá, miután a börtönben megismerkedtek a bűnelkövetők lélektanával. A pszichológiai képzés területét kibővítve, esetlegesen a kriminológia területét átalakítva képezhetnénk direkt módon kriminálpszichológusokat, akiket szakértőként és utógondozóként egyaránt alkalmazhatnánk. Természetesen minden befektetés kérdése, de az elkövetők számát tekintve így kiszámíthatóbb és biztonságosabb társadalmat tudhatnánk a magunkénak.

A szerzőről Összes bejegyzés megtekintése

Pop Elsa Evelyne

1 hozzászólásSzólj hozzá

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!

Hozzászólás írásához, kérjük jelentkezz be.