Küldöttgyűlési képviselőjelöltek bemutatkozása

Közelednek a 2016. évi rendes küldöttgyűlési választások az Állam- és Jogtudományi Karon. Ennek apropóján a jelöltek néhány sorban bemutatkozás gyanánt a hallgatósághoz szólnak.

JOG I.

 

Artner Gábor Péter

Kedves évfolyamtársaim!

 A novemberi 8-i elnökválasztás előtt lesz még egy fontos megmérettetés melyben eldől, mely négy fő fogja képviselni az évfolyamot az egyetemen.Fontosnak tartom, hogy az első év kihívásaiban a lehető legkönnyebb helyzetünk legyen, mind a vizsgák terén, mind a szorgalmi időszakban. Ezért állítom üzenetem középpontjába a tanár-diák kommunikációt, hiszen megfelelő módon mindkét fél kellőképpen hathat a másikra.

Azon fogok dolgozni, hogy ezt a kapcsolatot minél jobban megkönnyítsem számunkra, gólyák számára, hiszen az első év sikerei adnak majd biztos alapot a későbbi kihívások legyőzésére.

 Kérlek titeket, hogy október 23. és 27. között szavazzatok rám, Artner Gábor Péterre, hogy közös érdekeinket a leghatékonyabb módon tudjuk érvényesíteni!

 Legyen az én bizalmam a ti bizalmatok is!

 

Madarász Petra

 

Madarász Petra

Sziasztok!

 Madarász Petra vagyok, az Eötvös Loránd Tudományegyetem első éves jogász, nappali tagozatos hallgatója. Idén érettségiztem a debreceni Tóth Árpád Gimnáziumban, ahol 5 évig aktív tagja voltam a diákönkormányzatnak, valamint egy évig annak alelnöke is. Ezek kapcsán sok tapasztalatot szereztem és sok programon vettem részt szervezőként, ezért úgy érzem, kellő hozzáértéssel rendelkezem egy ilyen méretű feladathoz. Többször is megkaptam már diáktársaim bizalmát, hogy képviseljem őket. Remélem, méltónak találtok erre a pozícióra és ti is bizalmat szavaztok nekem, hogy együtt jobbá és élvezhetőbbé tegyük az itt eltöltött éveinket.

 

JOG II.

Ramadani Ariana

Ramadani Ariana

Sziasztok!

A nevem Ramadani Ariana, másodéves joghallgatóként indulok az idei évfolyamképviselői választásokon. Hogy miért szeretnék évfolyamképviselő lenni? Mert úgy vélem, hogy bennem meg van a kellő energia, igyekezet, hogy segítsem évfolyamtársaimat. Az egyetemünkön sok nehézségbe lehet ütközni, de egy baráti segítség, egy jó közösség át tudja lendíteni az embert a nehezebb időszakokon. Sokan gondolhatják, hogy már épp elég feladatom van, mivel mentor vagyok, és a Rendezvényekért és kapcsolatokért felelős bizottság tagja is, de aki ismer, tudja, hogy engem a közösség, a megoldásra váró kihívások éltetnek!

JOG III.

 

Kerekes Dóra

Kerekes Dóra

 Sziasztok!

Kerekes Dóri vagyok harmadéves évfolyamképviselő. Tavasz óta töltöm be ezt a pozíciót és azóta élvezem minden percét. Az én feladatom elsősorban a büntetőjogi tanszékkel való kapcsolattartás volt. Megválasztásom óta azon dolgoztam, hogy minél hatékonyabban és gyorsabban segítsek megoldani minden problémát, ami felmerült, illetve amivel megkerestetek engem.

Remélem sokatoknak tudtam segíteni ez alatt az idő alatt és újra bizalmat szavaztok nekem, hogy ezt folytathassam.

 

Lebedi Réka

 Lebedi Réka

Sziasztok!

Lebedi Réka vagyok és azért jelentkezem évfolyamképviselőnek, mert szerintem a harmadév az egyik legnehezebb, sok a konfliktusforrás a tanszékek és a hallgatók között és segíteni szeretnék abban, hogy ezeket minél könnyebben áthidaljuk és mindenki számára kedvező, kompromisszumos megoldásokat találjunk. Továbbá úgy gondolom, hogy a projektek, amelyekben részt vettem, pl. a jegyzettár vagy az alapszabály felülvizsgálata, hasznosak és ezért szeretném folytatni az elkezdett munkákat, valamint új projektekbe kezdeni, hogy a hallgatók képviselete minél hatékonyabban megvalósuljon. Addig is forduljatok hozzám bizalommal!

Szabó Tamás

Szabó Tamás

2016 tavaszán ígéretet tettem a kurzusok gyakorlatiasabbá tételére, és a soft-skilleket fejlesztő képzések elterjesztésére az egyetemen, ami sajnos gyakorlatban még nem valósult meg. A kezdeti motivációmat hamar letörte az eredmények hiánya. Ráébredtem, hogy az eddigi módszerekkel nem fogom tudni a kitűzött célt elérni úgy, hogy már rátok nézve is legyen hatása. Emiatt új ötletek után néztem, és a véletlenek összejátszásával még ebben a szemeszterben lehetőség nyílik az első kurzussorozat megszervezésére. Amennyiben sikeres lesz, akkor szeretném, ha a következő szemeszterben szélesebb választékkal tudnánk megszervezni. Emellett a szokásos képviseleti feladatokat is el fogom látni, illetve a jövőben is nyitott leszek minden megkeresésre.

 

Szőke Máté

Szőke Máté

 Szőke Máté vagyok, harmadéves képviselőjelölt. Korábban közreműködtem a HÖK Ellenőrző Bizottságának tevékenységében, jelenleg pedig az Oktatási Bizottság tagjaként tevékenykedem. Ebben a tanévben parlamenti ösztöndíjasként az Országgyűlés Hivatalának gyakornoka vagyok. Képviselőként elsősorban az oktatási ügyekkel kapcsolatban felmerülő hallgatói igényeket szeretném a tanszékeknél a lehető legteljesebb mértékben érvényesíteni. Nem folytatódhat tovább az, hogy a hallgatók nem kapnak időben kellő tájékoztatást arról, hogy pontosan mik a vizsgafeltételek, illetőleg, hogy milyen forrásból készüljenek.

Amennyiben bizalmat kapok, felveszem a harcot a félvállról elénk vetett tanszéki információkkal.

JOG V.

 

Simon András

Simon András

 Sziasztok!

 Idén ismét elindulok az évfolyamképviselők választásán, hogy immár ötödévesként képviselhesselek tovább Titeket. Munkám során továbbra is igyekszem minél gyorsabb és precízebb választ adni a kérdéseitekre, megoldást találni problémáitokra, a hallgatói önkormányzat döntéshozatalában pedig voksomat ezentúl is az átláthatóságra, közérdekűségre és közérthetőségre törekvő újítások mellett fogom letenni. Amennyiben úgy gondoljátok, hogy az elmúlt félévben rászolgáltam a bizalmatokra, kérlek Titeket, hogy támogassatok idén is szavazataitokkal, hogy továbbra is közvetíthessem érdekeiteket az oktatók és a hallgatói önkormányzat felé egyaránt!

JOG LEVELEZŐ IV.

Minchev Vasil

Kedves Hallgatótársak!

 Minchev Vasil vagyok, jelenleg negyedéves hallgató a levelező jogász szakon.

Örömömre szolgál, hogy bizalmatokból újra indul(hat)ok a képviselői megbízatás elnyeréséért. Hallgatói képviselői feladatokat 2015 tavasza óta látok el, először Bándi Tamás munkáját segítve, később Lukács Melinda évfolyamtársammal együtt. Tamás diplomázását követően a részidős képzésekért felelős referensi kinevezést is megkaptam. Még képviselővé történő első megválasztásom előtt fő célom a közösség építése volt, és ebbe a hallgatók és a kar vezetése közti kapcsolat hatékonyabbá és gördülékenyebbé tétele is értendő. Ennek jegyében jelenlegi programom központi eleme a különböző önképző körök létesítése, fenntartása és támogatása. Újbóli megválasztásom esetén több egyéb, mindennapjainkat irányító jogszabályok hozzáférhető tételével kapcsolatos megoldások megvalósításán fogok iparkodni, melynek terén, amennyiben mindkettőnk bizalmat kapunk, Bakonyi Réka másodéves hallgatótársunk lesz nagy segítségemre.

 

Bakonyi Réka

bakonyireka

Kedves Kollégák!

Először is megköszönném Nektek, hogy támogattatok. Bakonyi Réka vagyok, 2014-ben kezdtem a karon, második diplomámat fogom itt megszerezni, az elsőt a MOME alkalmazott grafika szakán kaptam 1998-ban. Amiben segíteni tudok Nektek, túl az alap feladatokon, az évfolyamokat érintő információk minél könnyebben és egyszerűbben eljussanak hozzátok. A csoportoldalak frissítését (a fejléc folyamatos aktualizálása) és tematizálását szeretném mielőbb megoldani. Illetve, az évfolyamdolgozatok és a szakdolgozatok prezentálásban (szövegrendezés, tematika, szerkezet vizuális megjelenítése) is fogok tudni segíteni Nektek.

 

Kriminológia MA I.

 

Buschor Márk

 Buschor Márk

Buschor Márk vagyok, első éves kriminológus küldöttgyűlési képviselőjelölt. 

Fontosnak tartom a hallgatók érdekképviseletét, illetve a felmerülő problémák megoldását. Szeretném, hogy a szak és a Hallgatói Önkormányzat között, egy jó és eredményes kapcsolat alakuljon ki. Az alapképzésemnek köszönhetően van tapasztalatom, ezért úgy érzem könnyen tudnék segíteni nektek, ha hozzám fordultok kérdéseitekkel. További célom, hogy lehetőségeimhez mérten, színesítsem a kriminológus hallgatói életet különböző vendégek, szervezetek meghívásával, viták és előadások szervezésével amelyeknek a témái építőleg hatnak majd tanulmányainkra, és a későbbi szakmánkra.

Amennyiben úgy gondoljátok, hogy megfelelő lennék a pozícióra, kérem támogassatok szavazataitokkal, hogy képviselhesselek bennetek! Előre is köszönöm a bizalmat.

 

Politikatudomány MA I.

 

Szabó Palócz Orsi

Szabó Palócz Orsolya

Szabó Palócz Orsi vagyok, a politikatudomány mesterszak elsőéves hallgatója. Azért jelentkeztem évfolyamképviselőnek, mert szeretném, hogy ha csoporttársaimnak mindig lenne kihez fordulniuk, ha problémába ütköznek, hiszen alapvetően kis létszámú szak és azon belül is különösen kis létszámú évfolyam révén kardinális kérdésnek tartom évfolyamtársaim érdekeinek becsatornázását, egyetemi életben történő érvényesítését. Különösen fontosnak tartom az integrációt, a különböző helyről érkező hallgatók beilleszkedésének elősegítését, többek között a hatékony információáramlás biztosítása által.

 

 

Politikatudomány MA II.

Ella Orsolya

Ella Orsolya

Ella Orsolya vagyok, 2014 októbere óta képviselem a politológus hallgatók érdekeit a Hallgatói Önkormányzatban. Legfőbb elveim a megbízhatóság, a széleskörű tájékoztatás és az Intézettel való jó kapcsolattartás. A részletes programomat az alelnöki pályázatomban olvashatjátok. Remélem idén is megtiszteltek a szavazatotokkal, és képviselhetlek Titeket. Kérlek, hogy minél többen vegyetek részt a választásokon, mivel nagyon fontos, hogy a képviselők és a tisztségviselők legitimációval rendelkezzenek.

 

A szerzőről Összes bejegyzés megtekintése

Máté Csilla

Vélemény, hozzászólás?

Hozzászólás írásához, kérjük jelentkezz be.