Mint-a-Parlament — Egy nap az Országházban

2017. november 17-én öt egyetem hallgatóival együtt az ELTE ÁJK is részt vett a Mint-a-Parlament elnevezésű eseményen, amelynek keretében az érdeklődő fiatalok egy nap erejéig belekóstolhattak a hazai törvényhozás világába.

A Mint-a-Parlament egy olyan program, amely felsőoktatásban részt vevő, azon belül is elsősorban a jogra és a politikatudományra szakosodó fiatalok számára lett kitalálva. Az esemény lényege abban áll, hogy a szervezők lehetőséget biztosítanak az érdeklődőknek, hogy egy szakmai nap során közelebbről is megismerhessék a magyar politikai életet, a parlamenti képviselők mindennapos munkáját.

A hallgatók a nap folyamán elméleti ismeretek mellett gyakorlati tapasztalattal is gazdagodhatnak, és kipróbálhatják magukat egy-egy országgyűlési képviselő szerepében. Az eseményt 2012 óta rendezi meg az Országgyűlés Hivatala.

A játékban évről évre hat hazai egyetem vesz részt: húsz-húsz főt delegálhatnak a programra. A napot meghatározza, hogy a képviselők hat frakcióba kerülnek: háromba, amely támogatja a törvényjavaslatot, és három másikba, amely ellenzi azt. Az egyenlő létszám miatt nincsen hagyományos értelemben vett kormánypárti és ellenzéki oldal – a plenáris ülés az Európai Parlament üléséhez hasonló. Az esemény általában délelőtt tíz órától délután négy óráig tart, de természetesen gyakran vannak csúszások, így a játék ideje sokszor eltolódik.

tari

Hallgatók a Parlamentben Fotó: Tari Ádám

A szervezők mindegyik egyetemi csoport mellé rendelnek egy segítőt az Országgyűlési Őrségből, aki a nap folyamán végig a diákokkal marad, védi őket, és segíti a tájékozódásukat az épületben. Amikor a hallgatók megérkeznek a felsőházi terembe, és elfoglalják helyüket, a program egy köszöntővel veszi kezdetét, melyet általában az országgyűlés elnöke (jelenleg Kövér László) vagy valamelyik alelnöke mond el.

A nyitóbeszéd után megkezdődik a parlamenti ülés első szakasza, amely általában egy óra hosszat tart, és amely során minden frakciónak maximum hét perces felszólalási időkeret jut. Ezután a parlamenti képviselőket alakító hallgatók a különböző bizottságokkal visszavonulnak, és az adott törvényjavaslatot az adott bizottság szakterületi témájának megfelelően megtárgyalják.

Ezt egy ebédszünet követi, majd a frakciók ismét összegyűlnek, hogy megbeszéljék a különböző bizottságokban elért eredményeket, és döntsenek arról, hogy támogatják-e a törvényjavaslatot vagy sem.

A frakcióülést a törvényalkotási ülés követi, ahol a frakciók egyes delegáltjai döntenek a törvényjavaslat egyes pontjairól, és csak ezután jön a végső ülés, amikor a kész törvény elfogadásáról vagy elutasításáról határoznak. A szavazás kimenetelét befolyásolja, hogy az egyes frakciók hogyan tudják megnyerni a más véleményen lévőket maguknak. A meggyőzésre szükség van, hiszen minden frakció egyenlő létszámban képviselteti magát. A program végén a résztvevő csoportok sajtótájékoztatót tartanak, és véleményt nyilvánítanak a meghozott vagy éppen elutasított törvényről.

A Mint-a-Parlament elsősorban jogász és politológus hallgatók számára lehet érdekes, ugyanis az ő tanulmányaik kapcsolódnak a leginkább az országgyűlési képviselők munkájához, ezen belül is a jogalkotás, valamint a politikai folyamatok elemzési folyamataihoz. Félévente általában csak egy-két ilyen programot szerveznek, éppen ezért érdemes minél korábban jelentkezni az eseményre.

Ajánljuk e nagyszerű lehetőséget minden hallgató számára, aki aktívan érdeklődik a politika iránt, vagy szeretne legalább egy napra belekóstolni a törvényhozók életébe!


kép: velvet.hu

A szerzőről Összes bejegyzés megtekintése

Tari Ádám

Vélemény, hozzászólás?

Hozzászólás írásához, kérjük jelentkezz be.