Mirákulum vagy az ördög jobb keze? – A marihuána hatásai

A statisztikák szerint egyetemi tanulmányaink elvégzéséig legalább egyszer mindannyian találkozunk a marihuánával valamely formában. Mégsem tudjuk igazából, hogy pár füves cigi elszívásával súlyos egészségügyi kockázatnak tesszük-e ki magunkat, vagy csak egy vodkaszódányi élvezetet viszünk be a szervezetünkbe. Ezt a totális káoszt szeretném fellazítani a fejekben, választ keresve a cannabis kapcsán felmerülő divatos – és kevésbé divatos – kérdésekre.

Néhány hangulatfokozó

Maga a marihuána szó a mexikói szlengből jön, és állítólag a Mary és Jane nevek spanyol kiejtésekor keletkezett. Ezt a két női nevet a latin amerikai ország katonai szlengszótárában másra is használják: prostituált illetve bordélyház. Az orvosi célra történő felhasználása régóta ismeretes, az első feljegyzés az i.e. 2737-ben íródott, Kínában. Az USA-ban a XIX. század elejéig állami szinten ajánlották alkohol helyett, ugyanis azzal ellentétben nem vezet családon belüli erőszakhoz. Fontos elkülönítenünk a marihuánát a kemény drogoktól (LSD, kokain stb.) illetve a dizájnerdrogoktól. Ez a cikk nem ezekről szól!

Hatások az egyén szintjén

Először is ajánlatos csoportokat képezni a marihuánafogyasztók között: alkalmi használók és függők. A második csoportról nem fogok szót ejteni, lévén nem vagyok orvos. Az alkalmi használat során felléphet hallucináció, szorongás, pánikérzet, megnövekedett pulzusszám, memóriazavar. Egy-egy joint elszívása azonban nem vált ki komoly, negatív élettani hatásokat, így arra sincs bizonyíték, hogy rákot okozna (de természetesen egy-egy spangli elszívásával – a rendes cigarettához hasonlóan – kátrány is kerül a tüdőbe, amely nagymértékben közrejátszik a tüdőrák kialakulásában) vagy elősegítené a kemény drogok használatát.

A várandós nők esetében igen súlyos a helyzet, ugyanis a magzat testsúlyában egyértelműen kimutatható, hogy az anya füvezett-e a terhesség alatt.

Az orvosi utasításra használt marihuána

Az orvosi cannabis jótékony hozadékai sok esetben vitathatatlanok, a teljesség igénye nélkül: szédülés és hányinger gátló hatás (rákos és leukémiás betegek esetén), étvágyfokozó hatás (anorexiás betegeknek), fájdalomcsillapító hatás, tüdőtágító hatás (asztmás betegek), zöldhályog megelőzése. Ezeken felül egyes tanulmányok azt igazolják, hogy a marihuána képes megóvni az idegeket a szklerózis multiplex okozta károsodástól is.

Szumma-szummárum az ember nem árt többet magának egy füves cigi elszívásával, mintha meginna néhány pohár bort, de mégis jobban jár, mintha beújítana egy fancy dizájnerdrogot, amiről még Zacher doktor úr sem tudja megmondani, hogy eszik-e vagy isszák. Azonban fontos tudni, hogy míg az alkohol viszonylag gyorsan kiürül a szervezetből, egy joint akár több napig is a vérben marad, a csontvelőből vett mintából pedig évek múltán is kimutatható. Természetesen ezek az ellenőrzött, jó minőségű marihuánára vonatkoznak.

Hatások a gazdaság szintjén

A marihuána legalizálása és megadóztatása hatalmas többletjövedelmet jelenthet bármely állam számára, például az USA esetében ez 8,7 milliárd dollár bevételt hoz évente.

Hollandiában ezeket a bevételeket egy drogprevenciós programba fektették, ami kimutathatóan csökkentette a kemény drogok használatát az országban. A fűtermesztés iparággá válása hátrányosan érintené azonban a dohány- és alkoholgyártó cégeket, amelyek lobbitevékenysége folytán kriminalizálták azt az USA-ban is cannabist a XX. század elején.

Büntetőjogi megközelítés

Ha a fűhasználatot teljesen vagy részben dekriminalizálják, az állami büntetőhatalom sokkal hatékonyabb fellépést engedhet meg magának a komoly drogok terén, mint például a kokain, heroin vagy az LSD és nagyobb figyelmet fordíthat az eddig lekövethetetlen dizájner cuccokra, a feketekereskedelemre illetve a drogcsempészetre. A bűnözési ráta természetesen visszaesne a kábítószerrel való visszaélés bűntettének körében.

Ha továbbvisszük a gondolatmenetet, láthatjuk,

a társadalom számára is pozitív, ha nem zárunk alkalmi marihuánafogyasztókat hosszú évekre rablók és gyilkosok közé, ezzel megtörve személyiségüket, elérve, hogy egy életre bizalmukat veszítsék az igazságszolgáltatásban.

 „Post pot, ergo propter pot” = „a fű után, tehát a fű miatt”

Intelligens ember nem esik abba a hibába, hogy kronologikusan egymás után következő tények között látens feltételezi az oksági kapcsolatot. Sajnos néhányan mégis ezt teszik. Mi legyünk éberek, és maradjunk a realitás talaján. Egy skizofrén, húszas éveiben járó, néhányszor füves cigit szívó fiatal még nem feltétlenül a marihuána miatt fog segítségre szorulni. Minden aspektust lefedő, reprezentatív kutatás még nem készült a témában, így elképzelhető, hogy a fentebb leírtak teljességgel fals információk. Ha így is van, el kell fogadnunk a tényt, hogy a marihuána nem mirákulum, nem gyógyítja a rákot és nem nő tőle vissza az amputált végtag sem. De nem is az új atombomba.

A szerzőről Összes bejegyzés megtekintése

Szabó Lilla

Vélemény, hozzászólás?

Hozzászólás írásához, kérjük jelentkezz be.