Pszichológiai tanácsadás az egyetemen – Nyílt titok, alapvető létszükséglet vagy olyasmi, amiről csak halkan beszélünk?

27011562_s

Igen, kedves Olvasó, tényleg van ilyen tanácsadás. Lehet, hogy már hallottál róla, sőt, az is lehet, hogy te is jársz, vagy jártál, esetleg ismersz olyat (ha nem is tudsz róla), aki már megfordult ott, ama bizonyos szobában, a B épület második emeletén.

Miért van az, hogy ez olyan téma, amit ha  szóba hoz az ember, a beszélgetőtársa zavarba jön, mintha illetlenséget kérdezett volna? Hazánkban a tömegközlekedésen egymásba botló idős nénik már köszönés helyett is az éppen aktuális egészségügyi problémáik hangos megvitatásába kezdenek, de pszichológust említeni kellemetlen, holott tőlünk egy országgal nyugatabbra teljesen normális dolog.

Személyes véleményem, hogy korunkban úgy kellene tanácsadásra járni, mint a fogorvoshoz: félévente, legalább ellenőrzésre és probléma megelőzésre.

Tavasszal már mindenki tisztában van a vizsgaidőszak nehézségeivel, melyek a hallgatói stressz velejét adják, és amelyek egyre súlyosabban nehezednek az emberre, ahogy szemesztereinek száma gyarapszik. Ha esetleg nem lennénk biztosak benne, hogy mi is produkáljuk a klasszikus egyetemi stressztüneteket, íme néhány, ki-ki önvizsgálatot tarthat: öngyilkos gondolatok vizsgaidőszakban, leépülő immunrendszer, gyárkéményt megszégyenítő füstölés, általános gyomorgörcs, gyakori zokogás stb.

A kari tanácsadó pszichológus kézenfekvő segítséget nyújthat, hogy megtanuljuk kezelni az egyre növekvő nyomást. Számos szituációban hallhattunk már arról, hogy van ilyen lehetőség a Karon (például mikor a gólyatáborok körüli botránysorozatok következtében az intézmény bevezetésre került), de még mindig sokan vannak, akik egyáltalán nem tudnak róla. És a helyzet is kissé olyan, mint a népmesékben: hogy a lehetőség van is, meg nincs is. Mivel a Karon csupán egy pszichológus praktizál, a várólista több hónaposra nyúlik. És ha sikerül is sorra kerülnünk, a tanácsadás korlátozott óraszáma is szűkre szabja a lehetőségeket, ahogy ezt egy korábban tanácsadáson részt vett hallgatótársunk is kifejtette: „Egy komplex probléma kezelésére nincs lehetőség, adott mennyiségű foglalkozás van, amennyit kaphat egy hallgató, és hiába adsz számot a jelentkezéskor akár két-három komolyabb problémádról, ezek közül legfeljebb eggyel lesz idő foglalkozni.”

Ezen sajnos nem segít az sem, hogy a tanácsadó lendülete, ügybe vetett hite és segíteni akarása határtalan, amit jól bizonyít az általa szervezett több tanulás módszertani tréning is, ami szintén a résztvevőkre nehezedő félelmeket hivatott kezelni. Bár kétségtelenül nagyon hasznos lehet az a pár találkozó, mégis inkább csak arra jó, hogy rájöjjünk, mi a valódi problémánk, amit majd egy másik pszichológussal, rendszeres terápiás üléseken, esetleg hosszú évek alatt kibogozhatunk. Már amennyiben lehetőségeink engedik, mivel az ilyesmi általában nem egyetemista pénztárcáknak való mulatság.

Mi a konklúzió? Véleményem szerint mindenképpen az, hogy a tanácsadást és a pszichológushoz járást mindenképpen legitimálni kell a fejekben. Teljesen hétköznapi dolognak kellene lennie annak, hogy valaki elég érett ahhoz, hogy belássa, vannak problémái és azokat kezelni is akarja. Biztos az is, hogy egy diploma sem ér annyit, hogy utána az ember ki tudja, meddig hordozza a mentális következményeket magán. Nem is szólva arról, hogy mennyire megkönnyítjük a saját dolgunkat a későbbiekben az élet minden területén azzal, ha már ilyen fiatalon elég időt szánunk önmagunk megismerésére.

Merjünk beszélni tehát a problémáinkról, mert sokan sokszor ugyanazokkal a szörnyekkel nézünk szembe, és nem csak az egyetem falain belül. Minél többet beszélünk valamiről, annál hamarabb ébred majd rá a társadalom kollektív tudata, hogy ebben igazán semmi szégyellni való nincs.

kép: http://mitsportoljak.hu/

A szerzőről Összes bejegyzés megtekintése

Kőszegi Anna

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!

Hozzászólás írásához, kérjük jelentkezz be.