Rendszerességgel a stressz ellen

design-desk-display-313690

A vizsgaidőszak alatt, vagy már azt megelőzően, a beadandók készítése és a mindennapi zárthelyi dolgozatok nyomása alatt a legtöbb ember folyamatos és tartós stressz hatása alatt van. Ez azonban jelentős mértékben ronthatja teljesítőképességünket, így fontos, hogy védekezzünk ellene.

A stressz folyamatos feszültség vagy idegesség, amely a szervezet válasza a folyamatos negatív ingerekre. Az egész napos szobában ülés ebben a gyönyörű tavaszi-nyári időben és a jogszabályok magolása nem hiszem, hogy túl sok embert tölt el jó érzéssel, azonban fontos, hogy ne adjuk át magunkat ezeknek a negatív ingereknek, mivel minél inkább belehajszoljuk magunkat ebbe az életérzésbe, annál nagyobb hatást gyakorolhat ránk a stressz.

A stressznek két fajtáját különíthetjük el egymástól: beszélhetünk hirtelen stresszről és állandó feszültségről. A két típus másképpen nehezíti meg a vizsgaidőszakunkat, de szerencsére mind a kettő ellen lehet védekezni.

A hirtelen stresszel leginkább a vizsgaszituáció előtt és közben találkozhatunk, ilyenkor felmegy a vérnyomásunk, gyorsan ver a szívűnk, és jobban izzadunk, lelassul a reakcióidőnk, nehezebben alszunk el (ez a vizsga előtti éjszakára lehet jellemző). Gyengül az immunrendszerünk, ami rövidtávon szintén nem okoz problémát, azonban öt-hat vizsga után már olyan fáradtak lehetünk, hogy ha nem figyelünk a megfelelő vitaminbevitelre, a teljesítményünk rovására mehet. A hirtelen stresszt nehezebb kezelni, mint tartós társát, azonban erre is megvannak a megfelelő praktikák.

Fontos, hogy a vizsgaidőszak alatt is legyen napi rutinod!

Mindegy, hogy éjszaka, hajnalban vagy napközben szeretsz tanulni, igyekezz minden nap ugyanabban az időpontban lefeküdni, így a vizsga előtti éjszaka sem fogja meglepetésként érni a szervezeted a korábbi lefekvés. A reggeli készülődés során hallgass klasszikus zenét! Nem lényeges, hogy Mozart, Beethoven, Chopen vagy bárki más, köztudott, hogy a klasszikus zene nyugtatóan hat a szervezetre, segíti ellazítani az izmokat, és növeli a koncentrációs képességet is, így egy kis reggeli zenehallgatás csakis a javadra válhat. A magnézium és az omega-3 szintén fokozza a koncentrációt, és mivel nem minősülnek gyógyszernek, nyugodtan szedheti őket bárki.

Az állandó feszültség végigkíséri a mindennapi felkészülésünket, sokkal károsabb hatásokat gyakorolva a szervezetünkre. A fentebb említett tünetek mellett már fizikai fájdalmaink is lehetnek, jellemzően a hátban és a nyak környékén. Okozhat súlygyarapodást a stresszevés miatt, vagy éppen súlycsökkenést is az étvágytalanságnak köszönhetően. A rosszkedv, fáradság, ingerlékenység, feledékenység, bizonytalanság és dekoncentráltság sem segít túl sokat a vizsgára való készülés során.

Azonban itt sincs minden veszve. A rendszeres és egészséges életmóddal rengeteget lehet javítani az említett tüneteken. A hosszú alvások, a rendszeres és egészséges étkezés sok zöldséggel és gyümölccsel, valamint a rendszeres sport csodákra képes.

A sport segít levezetni a feszültséget, és egy rövid időre kikapcsolja az agyunkat is.

Még jobb, ha valamilyen szabadtéri sportot választunk, hiszen legalább arra az időre friss levegőn lehetünk.

Az alvás során az agyunk feldolgozza azt a rengeteg információt, amit egész nap igyekeztünk felszívni, így ez a fajta pihenés semmiképpen sem elhanyagolható.

A gyümölcs- és zöldségevés során pótolhatjuk a vitaminokat és az ásványi anyagokat, ezáltal több energiát is szerzünk, valamint súlyunkat is megtarthatjuk, ha figyelünk a rendszeres és kiegyensúlyozott táplálkozásra. Fontos, hogy végig erős maradjon az immunrendszerünk, így a C-vitamin és a kalcium kihagyhatatlan eleme a vizsgaidőszaknak. A macskagyökértea, a levendula és még számos gyógynövény szintén nyugtató hatású, rendszeres fogyasztásukat érdemes elkezdeni már az első napokban.

A legfontosabb azonban az, hogy ne szakadjunk el a külvilágtól.

Amikor csak tehetjük, találkozzunk vagy beszéljünk a barátainkkal, nézzünk vicces sorozatokat és filmeket, hiszen a nevetés mindenre gyógyír.

Ha pedig úgy érezzük, hogy végleg kicsúszott a lábunk alól a talaj, ne féljünk segítséget kérni! Korábbi cikkünkből tájékozódhattok az ELTE-n elérhető pszichológiai segítségnyújtásról, a területileg illetékes, ingyenesen igénybe vehető pszichiátriai gondozók listája és elérhetősége pedig itt található.

Bízom benne, hogy mindenki számára sikerült hasznos tanácsokat adnom, és ha nem is lesz teljes mértékben stresszmentes ez a vizsgaidőszak, azért valamennyire mindannyian tudjuk majd csökkenteni a hatásait, ezzel hozzásegítve magunkat a jobb jegyekhez, illetve a lehetőségekhez mérten egy boldogabb vizsgaidőszakhoz.

A szerzőről Összes bejegyzés megtekintése

Szakmáry Zsófia

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!

Hozzászólás írásához, kérjük jelentkezz be.