Szabó Magda, az intellektuel

Vannak olyan példaértékű életutak, amelyek főszereplői megérdemlik az örök nimbuszt. Emberek, akik intelligenciájukkal, empátiájukkal, talentumukkal kitűnnek közülünk. Szabó Magda ilyen nő volt. Egy nő, aki egy személyben lehet a feministák, a joghallgatók és meglátásom szerint bármely kultúrember példaképe.

A debreceni származású író születésétől fogva szívta magába az antik kultúra és a műveltség szeretetét. Édesapja, Szabó Elek kisgyermekkorától kezdve latinul társalgott vele, édesanyja, Jablonczay Lenke saját gyártmányú meséivel szórakoztatta. Magda magyar-latin szakos tanári és bölcsészdiplomát szerzett, szakdolgozatát A római szépségápolásról címmel írta (elérhető itt). Gyermekévei nem csupán hatalmas, szerteágazó tudás alapjával látták el, de könyvei javarésze is ezek ihletéséből született. Ezeken túl ekkor tanulta meg azt a módot, amellyel a vasfüggöny elzártsága idején férjével felosztották a hetet, és egyik nap németül, másnap angolul, aztán franciául társalogtak. Gyakorlásul és szellemi függetlenségük erősítéseként. (Kabdebó Lóránt: Szabó Magda, az író és irodalomtörténész)

Bátor nő volt, aki nem félt alámerülni saját múltjában, felszínre hozva ezzel a boldog és a borús emlékképeket. Szépírói nyelven szól olvasójához, szuggesztíven tár elénk egy világot, amelynek akár mi is főszereplői lehetnénk. Jókai Annát citálva: „S ebben a valóságban a nő az erősebb nem. A Régimódi történet-ben Rickl Mária valamennyi férfinél erősebb, Jablonczay Lenke is törhetetlen. A nő hordozza a méltóságot – mint Emerenc Az ajtó-ban. A nő teremt történelmet A pillanat-ban, legalábbis egy bizonyos típusú, a masszából, az átlagból kiemelkedő asszony: Aeneas felesége, Creusa, szemben a mindenkori „tehénkével”, a gyúrható, szentimentális Laviniával.”

Ámde Szabó Magda nem csupán ennyi volt. Többarcú művész, kinek lírikus énje a költészetben csillant meg. Meglepő lehet, hogy költőből lett író regényeket csak a hallgatás éveiben kezdett írni (1949 és 1959 között műveit betiltották).

Emeld fel gőgöd, öntudat,
ágaskodj újra, ész!
Miért vérzed fel körmödet?
Nem tágul itt a rés.
Mit próbálsz még? Hány új utat?
Azt hiszed, itt terem,
ha falattal csalogatod,
s kisér a győzelem?
/Szabó Magda – Philippi, részlet/

Egy kedves barátnőm elmesélte, hogy az ő nagypapáját tanította Szabó Magda. Elmondása szerint meseszép nő volt. A fennmaradt képek bizony őt igazolják. Sajnos mi már csak műveiből tudjuk kibogozni e kivételes tehetség személyét. Azt hiszem, ez is nemes feladat.
post_62722_20111016140037

A nemzetközi sajtóban máig porondon van, Az ajtót a The New York Times és a New Yorker, a The Millions a Katalin utcát méltatta az elmúlt években. A Szabó Magda emlékév keretében néhány hazai program:

•    Szabó Magda kiállítás – Petőfi Irodalmi Múzeum,
•    Az Őz – Színelőadás 
•    Szabó Magda Emlékház – Debrecen,

Képek forrása:

http://index.hu/nagykep/2017/04/10/szabo_magda_100/

http://bezzeganya.reblog.hu/a-leleklato-szabo-magda

A szerzőről Összes bejegyzés megtekintése

Szabó Lilla

Vélemény, hozzászólás?

Hozzászólás írásához, kérjük jelentkezz be.