Címke - Európai Unió

„Mégis mit lehet megtudni egy országról annak adózása alapján?” – Interjú az EUCOTAX verseny résztvevőivel

Az ELTE ÁJK hallgatói számos nemzetközi versenyen vesznek részt eredményesen. Ezek közül ebben az interjúnkban egy koránt sem szokványos nemzetközi projekttel, az European Universities Cooperating on Taxes (EUCOTAX) 2022-vel szeretnénk megismertetni titeket. Ennek érdekében felkerestük a neves európai pénzügyi joggal foglalkozó verseny korábbi három résztvevőjét, Faragó Brunót, Rónai Tamást, illetve Szabó Laurát, akikkel online beszélgettünk élményeikről. Fogadjátok sok szeretettel!

Tovább

A jövő rajtad is múlik – Konferencia Európa jövőjéről

Mit jelent számodra európai állampolgárnak lenni? Úgy érzed, szeretnéd elmondani a véleményedet olyan égető problémákról, mint például az éghajlatváltozás, de nem találod a számodra megfelelő platformot? Jelentkezz a Konferencia Európa jövőjéről előadásra és workshopra, ahol a kar hallgatóival együtt ötletelhetsz arról a kérdésről, hogy „Ki feleljen a klímapolitika megalkotásáért: az Európai Unió vagy a tagállamok?”

Tovább

2021-es OTDK rezümék IX. rész

Az Országos Tudományos Diákköri Konferenciához kapcsolódó cikksorozatunkban az ELTE ÁJK döntős dolgozatainak rezüméit osztjuk meg veletek. Az idei évben egyetemünkről összesen húszan jutottak tovább az OTDK Társadalomtudományi Szekciójába, valamint egy versenyző számára a Had- és Rendészettudományi Szekció Kriminológiai és Kriminalisztikai Tagozatában folytatódik a megmérettetés. Az előbbi szekciót április 14. és 16. között a Metropolitan Egyetem, az utóbbit pedig április 19. és 23. között a Nemzeti Közszolgálati Egyetem rendezi meg, a járványhelyzetre való tekintettel online formában. A szóbeli védésekbe bárki bekapcsolódhat a szervezők honlapján elérhető linkeken keresztül.

Tovább

2021-es OTDK rezümék V. rész

Az Országos Tudományos Diákköri Konferenciához kapcsolódó cikksorozatunkban az ELTE ÁJK döntős dolgozatainak rezüméit osztjuk meg veletek. Az idei évben egyetemünkről összesen negyvenen jutottak tovább az OTDK Állam- és Jogtudományi Szekciójába. Az országos fordulót április 12 és 14 között rendezi meg a Debreceni Egyetem, a járványhelyzetre való tekintettel online formában. A szóbeli védésekbe bárki bekapcsolódhat a szervezők honlapján elérhető linkeken keresztül.

Tovább

Fiatalok Kezdeményezésére Egyeztettek V4-es Fenntarthatósági Együttműködésről Budapesten

Minden oldal politikai képviselőivel, online és offline részvételi lehetőséggel tárgyaltak a visegrádi országok zöld politikájáról és a fenntartható fejlődésről budapesti fiatalok. A konferencia a V4SDG – Visegrád a Fenntarthatóságért, mely fiatal szakértőkből áll. A V4SDG sajtóközleménye.

Tovább

Élet a Brexit után

A 2019-es év kétségei után végül 2020. január 29-én az Európai Parlament is elfogadta a kilépési megállapodást, így az Egyesült Királyság február 1-jével rendezetten távozott az Unióból. A végső döntés azonban még rengeteg kérdésben hiányzik. Mi változott azonnal a kilépést követően, és mi várható a jövőben?

Tovább

Korona vagy környezet? – A koronavírus hatása az Európai Zöld Megállapodásra

2020 minden bizonnyal a koronavírus éve. A jól megszokott mindennapjainkon érezhető változások életünk minden területére kihatással vannak, legyen szó munkáról, oktatásról, a szociális kapcsolatainkról vagy akár saját mentális egészségünkről. Tény, hogy a vírust nem elsősorban mint uniós polgárok szemléljük, hanem mint individuumok, mégis érdekes lehet megvizsgálni, mi történik a világban és Európában a napi híradásokban szereplő (gyakran tragikus) eseményeken túl.

Tovább

Gyakornokként az Európai Unió Bíróságán – Interjú Szép Vanessával

A Court of Justice of the European Union, azaz az Európai Unió Bírósága 2019-ben hirdette meg először fizetett gyakornoki programját. Szép Vanessa az ELTE ÁJK-ról először, egyedüli magyarként vett részt tavaly a programban, melyet idén ismét meghirdettek, szintén két ciklusban. A szeptemberben kezdődő gyakornokság jelentkezési határideje április 15. napján zárul, a linket a cikk alján találjátok.

Tovább