Címke - pénzügyi jog

„Mégis mit lehet megtudni egy országról annak adózása alapján?” – Interjú az EUCOTAX verseny résztvevőivel

Az ELTE ÁJK hallgatói számos nemzetközi versenyen vesznek részt eredményesen. Ezek közül ebben az interjúnkban egy koránt sem szokványos nemzetközi projekttel, az European Universities Cooperating on Taxes (EUCOTAX) 2022-vel szeretnénk megismertetni titeket. Ennek érdekében felkerestük a neves európai pénzügyi joggal foglalkozó verseny korábbi három résztvevőjét, Faragó Brunót, Rónai Tamást, illetve Szabó Laurát, akikkel online beszélgettünk élményeikről. Fogadjátok sok szeretettel!

Tovább

Kifehéredő vagyonok – a kriptovaluták adózásának új szabályairól egyszerűen, érthetően

A 2021. tavaszi adócsomagban helyet kapott a kriptoeszközök kérdésköre is. Az új jogszabályi rendelkezések komolyan veszik ezen eszközök szerepét és részletesen meghatározzák adózásuk szabályait. Ezekkel pedig azoknak is különösen fontos tisztában lenniük, akik kisbefektetők, és adott esetben csak magánszemélyként foglalkoznak kriptoeszköz-ügyletekkel. Ezen a területen az ő érintettségük egyébként nagyon jelentős, a cikkben így elsősorban rájuk fókuszálva mutatom be a kriptoeszközökkel elért nyereség adózásával kapcsolatos új tudnivalókat. Juhász Péter írása.

Tovább

Zsebpénz az Apple-nek – Tiltott állami támogatások cégóriások részére

Tizenhárommilliárd euró – megközelítőleg négyezer-hatszáznyolcvan milliárd forint – adó befizetését úszta meg az Apple 2020 nyarán az Európai Unió Bíróságának döntése értelmében, de a Starbucksnak sem kell kifizetnie a több tízmillió eurós adótartozását. Az egyre növekvő, államok közötti adóverseny egyértelmű nyertesei a multinacionális óriásvállalatok. De hova vezet az üzleti adóterhek folyamatos csökkentése?

Tovább

Gyakorlati érték — A pénzügyi jogtudomány szerepe a XXI. században

A Magyar Tudományos Akadémia idén novemberben tizenhatodik alkalommal rendezte meg a „Magyar Tudomány Ünnepe 2019” című országos és határontúli programsorozatot, melyhez csatlakozott Karunk november 15-én megrendezett pénzügyi jogi konferenciája is. Az idei programsorozat kiemelt célja, hogy felhívja a figyelmet a tudomány értékteremtő jellegére.

Tovább

A kriptovaluták jogi szabályozása

Úton-útfélen egyre többet hallunk a kriptovalutákról, az ezekhez kapcsolódó árfolyamváltozásokról, a bányászatukról, és ha kimondjuk, hogy Bitcoin, a környezetünkben mindenki elismerően bólogat, pedig legtöbbünknek fogalma sincs, miről van szó. Oszlassuk el a ködöt, és kössük fel a gatyát, ugyanis a mi dolgunk lesz a kriptovaluták jogi szabályozásának kialakítása (is). Tovább