Tűnj ki a tömegből! — A Karrierfeszt szerdai napja

2017 novemberében elindult az Arsboni Karrieroldala, ahol a legrelevánsabb álláshirdetések között böngészhetnek a tehetséges jogászok és joghallgatók. Mi sem mutatja jobban, hogy komolyan gondolják a dolgot, mint hogy a múlt héten megrendezték első Karrier Fesztiváljukat, ahová a Jurátus szerkesztősége is meghívást kapott.

Mivel a keddi napon az irodákat leginkább szakmai oldalról vettük szemügyre, úgy véltük, szerdán érdemes lenne őket arról kérdezni, mit tehetnek a joghallgatók még az egyetem alatt, hogy ígéretes pályakezdőként indulhassanak a munkaerőpiacon. Örömünkre a válaszok nem az általánosságok szintjén mozogtak, hanem egyértelmű és gyakorlati tippeket kaptunk arra vonatkozóan, mivel tehetjük magunkat vonzóvá a leendő munkáltatónk számára.

A vezérmondatot, melynek minden másodéves joghallgató falán ott kellene díszelegnie, dr. Tóth István, a Sárhegyi és Társai Ügyvédi Iroda jogásza fogalmazta meg. Szerinte – és véleményét kollégája, dr. Sárhegyi István is osztotta – a lényeg, hogy

tűnjünk ki a végzett joghallgatók sokaságából, mert egy jogi diploma ma már önmagában nem elég.

Arra a kérdésre, hogy ezt mivel lehet elérni, azt felelték, a lehetőségek adottak: szakkollégiumi tagság, OTDK dolgozat, az érdekes és gyakorlatban is hasznos témában írt szakdolgozat, a változatos szakmai gyakorlati helyek és a kiváló nyelvtudás mind-mind azt jelzik a munkáltató számára, hogy az illetőt érdemes behívni egy személyes beszélgetésre.

Véleményük szerint a tudatos karrierépítést már másodéven érdemes elkezdeni, amikor még nem az a lényeg, hogy pontosan tudjuk, melyik terület érdekel minket, hanem az, hogy legyünk nyitottak, és próbálkozzunk minél több munkatapasztalatot gyűjteni, egyrészt mert a tapasztalat örökké a miénk lesz, másrészt a próbálkozás megmutathatja, merre orientálódjunk.

A legfontosabbnak azonban azt tartom, amit a végén mondtak: egy színes önéletrajz vonzóbb, mint egy summa cum laude diploma. Utóbbi gondolatot egyébként valamennyi jelenlévő iroda megerősítette.

Az Ernst & Young képviselői szerint az ügyvédjelölteknek leginkább az idegen nyelven történő prezentációval gyűlik meg a bajuk. Azt tanácsolják, igyekezzünk ezen már joghallgatóként változtatni, és adjunk elő minél többször idegen nyelven is – keressünk lehetőségeket, akár kérjük meg az oktatót, van-e lehetőség ilyesmire az órán. Ugyanezt az intelmet a legtöbb helyen az első javaslatok között említették, érdemes tehát komolyan venni. Noha feltehetően nem az egyetemi évek alatt sajátítjuk el a jogi szaknyelvet, ha karriert szeretnénk, mindenképpen képezzük magunkat ezen a területen is, mert bármilyen fáradságosnak is tűnik, megéri.

A Jalsovszky Ügyvédi Iroda szerint a jogi szaknyelvet leginkább a munka során tudjuk megtanulni, ám ehhez az szükséges, hogy már egyetem végén is képesek legyünk magabiztosan írni és beszélni az adott idegen nyelven. Ezen túl viszont a sokszínűséget emelték ki, elmesélve, hogy egy ügyvédi iroda mindig több mint munkahely, és ők így kerültek például a 32. SPAR Budapest Maratonra, ahol jótékonysági céllal futottak, mellyel a Melletted a helyem Egyesületet támogatták.

A Nagy és Kiss Ügyvédi Iroda munkatársaival brutálisan őszintén tudtunk beszélni a pályakezdők egyik legnagyobb dilemmájáról, vagyis arról, hogy az egyetemről kikerülve úgy érezzük, nem tudunk semmit. Mosolyogva világosítottak fel, hogy ez bizony így van, és ezzel mindenki tisztában van, így nem kell túlságosan görcsölni miatta.

Kezdő jelöltek felvételekor nem azt figyelik, hogy valaki mennyire pontosan tudja megoldani a tesztfeladatot, hanem hogy milyen irányba indul el, milyen a gondolkodása.

Ahogy az álláshirdetésükben is áll, „[n]em várjuk el, hogy azonnal tudj mindent, de elvárjuk, hogy szeresd a szakmád. Elvárjuk, hogy ne add fel, ha valami nem sikerül elsőre, és büszkeségként, sikerként könyveld el, ha sikerül megoldanod egy nehezebb problémát.”

Összegezve az előzőket, joghallgatóként a következőt érdemes tenned, hogy kitűnj a tömegből:

  • Lépj ki a komfortzónádból, és próbáld ki magad minél több helyen, hogy megtudd, hová tartozol vagy épp hová nem tartozol – mindkettő hasznos tapasztalat.
  • Tanulj nyelvet – nem lehet elégszer hangsúlyozni az Erasmus jelentőségét, de annak hiányában se add fel: keresd az idegen nyelvű lehetőségeket itthon is.
  • Légy sokszínű. Nem a summa cum laude elérése a legfontosabb, mert alig lesz néhány olyan hely, ahol bárkit érdekelni fog, hogy cum laude vagy summa cum laude a diploma minősítése.
  • Bízz magadban. Mindenki itt kezdte, és ha nekik sikerült, neked miért ne sikerülne?

 

kép: Volom Sári

A szerzőről Összes bejegyzés megtekintése

Kázsmér Dávid

Vélemény, hozzászólás?

Hozzászólás írásához, kérjük jelentkezz be.