University Sports Festival Budapest – A sport összehozta több mint ötven nemzet hallgatóit

DSC_5531

Let’s move together – november 27-én ezzel a mottóval került első alkalommal megrendezésre a University Sports Festival Budapest az Eötvös Loránd Tudományegyetem, az Erasmus Student Network ELTE, valamint a Budapesti Egyetemi Atlétikai Club rendezésében.  Tizennégy budapesti felsőoktatási intézmény több mint 200 külföldi hallgatója mozdult együtt az ELTE sporttelepén a sportfesztivál keretében.

Simon Gábor, a házigazda BEAC ügyvezető igazgatója kiemelte, hogy az ELTE és a BEAC számára egyaránt fontos, hogy olyan programokat szervezzen, mellyel a külföldi hallgatókat is meg tudja szólítani. Az ELTE egyik kiemelt stratégiai fejlesztési iránya a nemzetközivé válás, amely cél elérését is szolgálja ez a rendezvény is. A budapesti felsőoktatási intézmények részvételével megvalósult rendezvény nagy sikerére tekintettel a szervezők szeretnék a USF Budapestet rendszeres rendezvénysorozattá tenni.

Az esemény legfőbb célja volt, hogy a sporton keresztül olyan közösségi élményt nyújtson a fővárosban tanuló külföldi egyetemisták számára, mely összeköti a különböző intézményekbe járó fiatalokat a világ minden tájáról. Az eseményen több mint 50 nemzet képviseltette magát, a külföldi hallgatók betekintést nyerhettek a budapesti egyetemi sportéletbe, kötetlen formában, jó hangulatban próbálhatták ki a legnépszerűbb, legújabb sportágakat. Nem mellékes célja a rendezvénynek továbbá az, hogy Magyarország és Budapest az eddiginél is vonzóbb célpontja legyen a külföldi hallgatók számára. A Budapesti Fesztivál- és Turisztikai Központ és a Magyar Turisztikai Ügynökség jóvoltából a résztvevők értékes, Budapestet népszerűsítő ajándékcsomagokat kaptak.

Az USF Budapesten a csapatsportágak mellett több egyéni sportágat is ki lehetett próbálni, többek között számos aerobikedzést és küzdősportot, polefitnesst, funkcionális köredzést vagy a stability workoutot. Az esemény végén egy intézmények közötti verseny is meghirdetésre került, melynek végén a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem csapata kerülhetett fel a dobogó tetejére és nyerte el az első University Sports Festival Budapest bajnoki címét! A belépőjegyekből származó bevételt a rendezők a Budapesti Állatkert Alapítvány számára ajánlották fel, illetve a győztes csapat az Állatkert egyik zsiráfját is örökbe fogadhatja.

Végeredmény:

  1. Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem – 1620 pont
  2. Metropolitan Egyetem – 1540 pont
  3. Eötvös Loránd Tudományegyetem – 1409 pont
  4. Budapesti Corvinus Egyetem – 1377 pont
  5. Kodolányi János Főiskola – 1350 pont
  6. Andrássy Gyula Budapesti Német Nyelvű Egyetem – 1072 pont
  7. Közép-európai Egyetem – 601 pont
  8. Testnevelési Egyetem – 253 pont
  9. Állatorvostudományi Egyetem – 210 pont
  10. Semmelweis Egyetem – 98 pont

 

Forrás: www.beac.hu

            

A szerzőről Összes bejegyzés megtekintése

Máté Csilla

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!

Hozzászólás írásához, kérjük jelentkezz be.