2 film + 3 sorozat, amit télen nézni fogsz

Nyolc óra tanulás után az ember szeme betűk láttán keresztbe áll, és az agya képtelen további információk befogadására. Valakinek több, valakinek kevesebb idő is elég, hogy teljesítőképessége határát elérje, de a vizsgaidőszakban mindannyian ezen határok kitolásán fáradozunk. A kérdés az, hogy mivel kapcsoljunk ki, ami nem feledteti el velünk a már sikeresen magunkba szívott tudást, de kicsit több annál, mintha a közig helyett az AJ-t vennénk elő. Ezért hoztunk nektek mára egy listát jogi vonatkozású filmekről, sorozatokról, amik a tökéletes arany középutat jelentik majd decemberben és januárban.

1. Tizenkét dühös ember 12_angry_men
1957-ben készült, három Oscar-jelölést birtokló örök klasszikus mű az esküdtbíráskodásról. Habár a magyar jogrendtől meglehetősen távol áll ez az intézmény, rendkívül érdekes látni, ahogy a laikusok egy bűntényről, a bizonyítékokról, az ítéletről vélekednek. A film helyszíne szinte végig egy zárt terem, ahol az asztal mellett a tizenkét esküdt próbál dűlőre jutni, hiszen csak egyhangú szavazás esetén mehetnek haza.

2. A bíró
Robert Downey Jr.-t valószínűleg leginkább Vasemberként tudjuk magunk elé képzelni, de a válófélben lévő New York-i sztárügyvéd szerepét is tökéletesen élethűen alakítja. Apja, az idős bíró a vádlottak padjára kerül gyilkosságért, fia pedig a sok családi konfliktus ellenére azon munkálkodik, hogy mindenképp felmentő ítélet szülessen. Könnyedebb hollywoodi alkotás, de egyestés kikapcsolódásnak elsőrangú.

3. Designated Survivor (Kinevezett túlélő lehetne a magyar megfelelő, de nincs lefordítva – a szerk.)
Talán kevésbé ismert Netflix sorozat, alig több mint egy éve sugározták az első részét, magyar szinkron nem is készült hozzá. Kiefer Sutherland nem mint első számú terrorelhárító ügynök, hanem elnök szerepében igyekszik megmenteni az Egyesült Államokat összeesküvésektől, ármánytól és terrortámadásoktól. A 24 című sorozatnál sokkal lightosabb, szerelmük miatt síró szenátorok oldják a politikai feszültségektől túltelített jeleneteket. Mégis, akit érdekel a lobbi, az érdekérvényesítés és azok a politikai játszmák, amelyek megelőznek például egy törvénymódosításról szóló szavazást, annak mindenképp ajánlom megtekintésre. (Már csak azért is, mert egyelőre csak két évados.)

231651_1316954

4. Suits (Briliáns elmék)
1200x630bbSztárügyvédek, ezerdolláros hajvágás, corporate ügyek, egy kis dráma, és máris kész a tökéletes jogász tévéprogram. A Suits minden idők egyik legsikeresebb jogi vonatkozású sorozata, felkapottságát talán az emberközeli, mégis túlontúl hollywoodi jellegének köszönheti. Bizarr, ugyanakkor lenyűgöző, hogyan tud jogi diploma nélkül praktizálni Mike Ross (Patrick J. Adams), míg az arrogáns, nárcisztikus hajlamú sztárügyvéd, Harvey Specter (Gabriel Macht) beránt minket a szakma mocskos, ám annál izgalmasabb világába – csak hogy egy kis ízelítőt adjunk abból, mi is folyik a sorozatban. A hét évadot meghaladó, további részekkel bővülő Suits minden jogászpalántának kikapcsolódást jelent, vizsgaidőszakban pedig egyenesen kötelező.

5. Igenis, miniszter úr!
Margaret Thatcher brit miniszterelnök asszony kedvenc sorozata a nyolcvanas évekből. A fentebb felsorolt alkotásoktól többek között abban is eltér, hogy helyszíne nem az Egyesült Államok, hanem a Downing Street 10. Az angol humortól átitatott sorozat a bürokráciáról és a politikáról mesél. A közigazgatási jog megértéséhez mindenképpen ajánlott irodalom. Az államtitkárok, miniszterek, a kabinet informális és formális egyeztetéseinek átlátását azzal könnyíti meg, hogy rendkívül szórakoztató formában mutatja be őket. Európaiként ez a közeg közelebb áll hozzánk, de teljesen érthető, ha valakit kikerget a világból, amikor a képernyőn is szavakon és felsorolásokon lovagolnak a szereplők, nem csak a tanár a vizsgán…34a1d71cf621b1694442fc515ebd758cd9ddd32a

A lista természetesen nem készülhetett a teljesség igényével. Írd meg kommentben, ha szerinted kihagytunk valami fontosat!


kiemelt kép forrása, 1, 2, 3, 4

A szerzőről Összes bejegyzés megtekintése

Varga Dominika Kincső

Vélemény, hozzászólás?

Hozzászólás írásához, kérjük jelentkezz be.