5 tipp, hogy letedd a telefonod és kiteljesedj

Mára korosztálytól függetlenül általánossá vált, hogy a telefon elengedhetetlen részét képezi életünknek. Azon kommunikálunk, sőt a közösségi médiának, mint a Facebooknak és a nagy népszerűségnek örvendő Instagramnak köszönhetően életünk legfőbb színterévé válik, ott éljük magánéletünket, napjaink nagy részét.

Lássuk az öt tippet, aminek segítségével a telefon kerül a kispadra:

1. Fordíts elég időt magadra!

Nagyon egyszerűnek hangzik. Néha szükségünk van egy kis időre, mikor csak mi magunk vagyunk, külső ingerek nélkül, mikor csak és kizárólag magunkra tudunk koncentrálni, végre el tudunk lazulni. Az idejét sem tudod, mikor volt már utoljára ilyen? Akkor gyerünk!

Mindenkinek szüksége van egy kis én-időre, amikor tudja magában rendezni a dolgait, gondolatait és érzéseit. Ez történhet egy kellemes meleg fürdőben, vagy egy pohár bor mellett. A lényeg, hogy ebben az egy-másfél órában csak te legyél a gondolataid központjában, a telefonod pedig a ház másik sarkában pihenjen.

Ebben a kis időben ne nézd a telefonodat, hiszen az csak kizökkentene, és rákényszerítene arra, hogy a különböző internetes platformokon más életével foglalkozz. Ez az idő most nem erről szól. Ha ezt az én-időt bevezeted a mindennapjaidba – akár lehet ez heti másfél óra is –, segíthet csökkenteni a függőséget, és értékelni a magaddal töltött értékes pillanatokat.

2. Kapcsolj ki!

Ne csak átvitt értelemben, hanem igaziból. Kapcsold ki a telefonod. Ne keresd a kifogásokat, hogy „Jaj, mi lesz, ha pont most hívnak valami fontos miatt…” vagy „Jaj, csak az időt fogom nézni rajta…”. Kapcsold ki.

Gondold végig, milyen rég néztél végig egy filmet egészben! Chatelés nélkül. Vagy csak gondolj arra, mikor olvastál el úgy bármit – egy cikket, egy fejezetet a kedvenc könyvedből –, hogy nem szakította félbe egy-egy telefonodra vetett pillantás. Régen, ugye? Itt az idő, hogy átéld a filmek és a könyvek igazi értelmét, és kiszakadj a jelenből, akár a családod vagy barátaid körében.

tengerpart

3. Sportolj!

A lelki egészséghez, és ahhoz, hogy kiegyensúlyozott életet élj, elengedhetetlen a testmozgás, ugyanis ilyenkor a gondolataid már nem cikáznak úgy, egyszerűen csak élvezed, amit csinálsz, és ez feltölt, új lendületet ad. Lehet szó táncról, futásról, úszásról vagy akármilyen sportágról, ha azt érzed, ki tudsz benne teljesedni, akkor csináld!

Nagy valószínűséggel nem leszel olimpikon – vagy ha igen, gondolj rám, mint fő támogatódra –, de ne is ezért tedd, egyszerűen csak érezd azt a testi-szellemi szabadságot, amit csak a sport adhat. Próbálj meg minden nap egy kis időt mozgással tölteni, és ne azért tedd, hogy utána posztolhass, hogy mennyire elfáradtál, vagy csak hogy éppen a teremben vagy. Persze, jó az insta-barátok megerősítése, hogy mennyire izmos, ügyes és kitartó vagy, de hidd el, nem történik tragédia, ha nem tudja meg a fél világ, hogy félmaratont futottál.

Amíg sport közben, esetleg előtte vagy utána azon agyalsz, hogyan születhetne meg belőle a tökéletes poszt, addig nem a sporttal vagy elfoglalva, vagyis nem azzal, hogy feltöltsön, kiszakítson a gondolataidból, és ha ez így van, akkor lehet, hogy sok like-od, hozzászólásod lesz, de továbbra is a telefonod és mások elvárásainak rabja maradsz.

4. Tölts időt a számodra fontos emberekkel!

Szakíts időt azokra, akik fontosak számodra, és igen, ehhez elengedhetetlen, hogy a telefonod kikapcsold, így az együtt töltött idő mennyiségtől függetlenül minőségi idővé válik.

A sok munka, tanulás és egyéb teendőnk mellett sajnos nem jut annyi idő a szeretteinkre, mint szeretnénk, ezért is fontos, hogy próbáljuk meg ezt az időt minél jobban kihasználni, hiszen ezek a pillanatok feltöltenek minket. Tudatosítanunk kell magunkban, hogy a social media jó, hogy van, de sajnos, vagy nem sajnos sokszor hamis képet ad a világról, emberi kapcsolatokról.

Ha jól érzed magad azokkal, akikkel az időd töltöd, és úgy érzed, az ő társaságuknál jobbat nem is kívánhatnál, nem is lesz szükséged a telefonodra, és arra, hogy egy ablakon át szemlélj más barátságokat/társaságokat/kapcsolatokat. Legyen szó akár párkapcsolatról, akár a családodról vagy a barátaidról, ez az, ami igazán fontos.

20190418_192108

5. Ismerd meg a világot!

Ne csak akkor utazz, mikor kiveszed a szokásos szabadságod, mikor nyári szünet van, hanem utazz minél többször; tarthatsz akár egynapos kirándulásokat is. Ma már ez nem annyira lehetetlen: a fapados légitársaságok lehetővé teszik, hogy igazán jó áron utazhass akár külföldre, ha csak egy napra is.

Valljuk be, néha mindannyian szeretnénk távol lenni mindentől, és kalandokat átélni úgy, ahogy arról kisgyermekként álmodtunk. Ami a legfontosabb, hogy azért utazzunk, mert szeretnénk, ne azért, hogy egy újabb szuper instaposzt vagy Facebook bejegyzés szülessen.activity-adventure-blur-297642

A telefon szükséges és hasznos az életünkben, ez igaz lehet azokra a bizonyos posztokra is, de figyeljünk arra, hogy ne a képernyőn keresztül szemléljük a világot, hanem saját élményeinken, tapasztalatainkon át. Tanuljunk meg szabadon gondolkodni, érezni, szeretni, a közösségi média és felszínesség nélkül is.

Meglepő, hogy mennyire más lehet a világról, és ezáltal a magunkról alkotott kép is, ha a telefont hosszabb-rövidebb időre félretesszük, és csak élvezzük, megéljük a saját életünket – üdítő ha 100%-ban részt veszünk emberi kapcsolatainkban.


JURÁTUS HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS



A szerzőről Összes bejegyzés megtekintése

Kiss Dóra

Vélemény, hozzászólás?

Hozzászólás írásához, kérjük jelentkezz be.