A legismertebb nevettetők csapata — A Dumaszínház

A legnépszerűbb humoristák alkotják a másfél évtizede megalakult Dumaszínházat. Egy hely, ami nevetéstől hangos, tagjai igazán válogatottak, lendülete pedig a mai napig töretlen.

Nevetni mindenki szeret, hiszen jó dolog. Vannak olyan emberek, akik kimondottan jól tudnak másokat megnevettetni. Ők az igazi humoristák, és az ő műfajuk – angol szakkifejezéssel – a stand-up comedy. Kis hazánk legismertebb nevettetői pedig szinte mindannyian a Dumaszínház fellépői.

Bár ez modern ágnak tűnik a showbusinessben, mégsem új keletű dolog. A múlt század híres humoristái, Hofi Géza, a Markos-Nádas duó, vagy a közelmúltból a még ma is aktív Fábry Sándor mind a stand-up művészetét űzték, csak az ő korukban ezt még nem így hívták, hanem kabarénak vagy humorestnek. Ők is ugyanúgy kiálltak a közönség elé, és mondták a saját műsorukat, ezzel szerezve nézők ezreinek, millióinak néhány vidám órát. A Dumaszínház a magyar humoristák új generációjával jött létre tizenöt évvel ezelőtt. A társaság azóta folyamatosan változott, sok új, fiatalabb fellépő is csatlakozott hozzájuk, de az alapító mag megmaradt.

2003-ban indult útjára a társulat Litkai Gergely irányításával a Godot Kávéházban.

Mára már átköltöztek a Corvin Dumaszínházba, ami központi előadóhelyükké vált, a tévéfelvételek is általában ott készülnek, de a fellépők természetesen járják az országot. Emellett 2008-ban indult a Showder Klub nevű műsor az RTL csatornáján, ami a mai napig új részekkel jelenik meg – bár a régi epizódokat is gyakran ismétlik. Néhány éve pedig már nyári fesztiválja is van a nagydumásoknak: ez a Dumafüred, mely minden évben Balatonfüreden kerül megrendezésre, és egy bő héten át tart.

image (7)

A társulat tagjai között mindenféle végzettségű, korú személy van, ráadásul az ország több pontjáról érkeztek (Miskolctól Szentesen át Bucsuszentlászlóig). Néhányuk már dolgozott korábban a Fábry Show geg-csapatában, illetve jelenleg is aktív írói, szerkesztői, fellépői a Rádiókabarénak, a Kossuth Rádió évtizedek óta futó klasszikus műsorának. A legismertebb tagok között megtaláljuk Aranyosi Pétert, Badár Sándort, Hadházi Lászlót, Kiss Ádámot, Kőhalmi Zoltánt, vagy az ELTE jogi karán végzett (!) Kovács András Pétert is.

Bödőcs Tibor neve is sokaknak ismerős lehet, aki már „szólókarriert” kezdett, és könyve jelent meg – ahogy több más Dumaszínház-tagnak is. Az egyszemélyes, monológszerű előadások mellett vannak többszemélyes felállások is – elég csak a Szomszéd Néni Produkciós Irodára utalni, ami egy erdélyi duó.

Emellett pár éve mutatkozott be a háromtagú Duma Swing formáció, mely két humoristát, Kovács András Pétert, Janklovics Pétert és egy hivatásos zenészt, Illés Ferencet tudja soraiban, előadásaik pedig már-már igazi koncertek. Emellett ott van a klasszikusabb eset, a Duma Jam is, mikor több humorista – általában három – egyszerre van a színpadon, és egymást kiegészítve adják elő mondandójukat, mintha egymásra licitálnának a történeteikkel.

Az első olyan élményem, amikor élőben voltam ilyenfajta előadáson, 2011-ből való, mikor Bödőcs Tibort láttam egy tavaszi, falunapszerű rendezvényen Tihanyban. Azóta már több előadáson is jártam (ha jól számolom, Hadházi Lászlót hallottam legtöbbször), az elmúlt nyarakon pedig rendszerint ellátogattam a Dumafüredre is, ám a híres Corvinba még nem volt szerencsém eljutni. Az élő előadásokat összevetve a tévé- vagy rádiófelvétellel nem kérdés, hogy élőben sokkal hatásosabbak a poénok, illetve jobban kijöhet a nézői reakcióra építő spontaneitás a fellépő részéről is.

Én csak ajánlani tudom mindenkinek a Dumaszínház előadásait, hiszen annyiféle fellépő és különböző műsor van, hogy biztosan mindenki találhat kedvére valót. Mert nevetni mindenki szeret, hiszen jó dolog.

képek forrása


JURÁTUS HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS



A szerzőről Összes bejegyzés megtekintése

Gömbös-Pamper Zsolt

Vélemény, hozzászólás?

Hozzászólás írásához, kérjük jelentkezz be.