A Magyar Nemzet története

Április 11-én jelent meg utoljára az egyik legrégibb és legolvasottabb hazai napilap, a Magyar Nemzet. Az újság túlélte a nyilasokat, Rákosit és Kádárt, a rendszerváltásban is fontos szerepet játszott. Jelenlegi tulajdonosa financiális nehézségekre és térvesztésre hivatkozva döntött a megszűnéséről.

A harmincas évek egyik legolvasottabb lapja a Magyarság volt, mely a keresztény, konzervatív, jobboldali középosztályhoz szólt, soraiban egyszerre bírálta a kommunizmust és a nemzetiszocializmust. 1938 májusában ez az újság a nyilasok tulajdonába került. A korábbi főszerkesztő, Pethő Sándor történész még azon a nyáron Bethlen István egykori miniszterelnökkel és körével tárgyalt egy keresztény szellemiségű nemzeti liberális lap indításáról, mely végül augusztus 25-én jelent meg Magyar Nemzet néven. Találó betűtípust választottak a nyomdászok, az újság tetején a felirat stílusa a 48-as Tizenkét pontot idézte.

A Magyar Nemzet hamar nagy népszerűségre tett szert, olyan neves írók művei is megjelentek benne, mint Márai Sándor, Szerb Antal vagy Móricz Zsigmond. 1939 őszén egy új rovat indult el, melyben a cenzúrát kijátszva olvasói levelekre válaszoltak a munkatársak, háborúkritikus álláspontoknak is helyt adtak. Ez nem bizonyult hosszú életűnek, a jövő év tavaszán meg is szűnt. A felerősödő szélsőjobboldaliak szemét nagyon szúrta a lap németellenessége, a Turul Szövetség kérte is a megszüntetését, mert szerintük akadályozta az új, fajvédő Magyarország kibontakozását. 1943-ban tettlegességig fajult a helyzet, egy csoport gumibotokkal felfegyverkezve nyomult be a szerkesztőségbe, és inzultálták az egyik főmunkatársat, Parragi Györgyöt.

A német megszállást követően megszüntették az összes náci- és németellenes lapot, köztük a Magyar Nemzetet is.

Az újság illegalitásban működött tovább, júliusban Svájcban nyomtattak néhány számot. Parragit Mauthausenbe deportálták, több újságíró életét vesztette a budapesti ostromban.

1945. május 1-én jelent meg újból a Magyar Nemzet, melyet a Kisgazdapárt támogatott, a korábbi főmunkatársak (Parragi, Hegedűs Gyula stb.) visszatérhettek a szerkesztőségbe. Az erősödő kommunista-szovjet befolyás ellen több alkalommal felemelte a hangját a lap.

Tiltakoztak a németek kitelepítése és az egyházi méltóságok letartóztatása miatt, Parragi vezércikkben szólította fel a középosztályt, hogy ne szavazzanak marxista pártokra. Kiálltak az egyházi iskolák mellett is.

Rákosi Mátyás regnálása idején a Magyar Nemzet háttérbe szorult, beállt a sorba, egy volt a propagandalapok közül, de a Szabad Néppel nem kelhetett versenyre. 1951-ben az új főszerkesztő, Boldizsár Iván jó húzással emelte vissza a köztudatba az újságot, a külpolitikát helyezte a címlapra. Nagy Imre a Hazafias Népfront lapjává tette meg a Magyar Nemzetet. Rákosi visszatértével egy sztálinista főszerkesztő, a Szabad Néptől érkező Komor Imre vette át az irányítást, megint a propagandalapok közé süllyesztve az újságot.

1956 tavaszán a lap a Petőfi Kör fórumává vált, Komor október végén a forradalom elől Csehszlovákiába menekült.

Magyar NemzetOktóber 30-án a régi formátumában adták ki a Magyar Nemzetet, eltűnt a címlapról a Hazafias Népfrontra való utalás, helyét az alapította Pethő Sándor felirat vette át, és visszatértek a régi évfolyamszámozáshoz.

A forradalom leverését követően 1957 szeptemberében indult újra a Magyar Nemzet, ismét 1945-től kezdődő számozással, megint a Hazafias Népfront lapjaként. A hatvanas évek végén egy hazai viszonyokat bíráló, ironikus cikksorozat jelent meg, mely az Utazás fekete Malibun címet viseli.

Az ötvenes-hatvanas években leginkább az erős külpolitikai rovatával, többoldalas hirdetéseivel, valamint a többi sajtótermékhez, például a Népszabadsághoz képest távolságtartó stílusával tudott kiemelkedni a Magyar Nemzet, mely ekkoriban az értelmiség lapjának számított.

A hetvenes évek elején az új főszerkesztő az alapító fia, Pethő Tibor lett, a lap egyik meghatározó munkatársa pedig a későbbi ismert politikus, Csurka István volt, de visszatért Illyés Gyula is. Illyés 1977-ben fontos cikksorozatot készített, melyben a határon túli (főleg erdélyi) magyarság sorsát vizsgálta, kiváltva ezzel a Román Írószövetség haragját. Ebben az időszakban bátrabb hangvételű cikkek is egyre nagyobb súllyal kaptak helyet.

3

A nyolcvanas évek végén, a rendszerváltás előmozdításában fontos szerepet játszott a Magyar Nemzet. Részletes interjút készítettek a Népfront akkori vezetőjével, Pozsgay Imrével, aki beszámolt a lakiteleki találkozóról. Említést tettek a Magyar Demokrata Fórum megalakulásáról, az alapítás ötvenedik évfordulóján pedig ismét visszakerült Pethő Sándor neve a címlapra.

Az 1990-es évek elején az akkor legolvasottabb lap életében fontos változások zajlottak le. Visszatért szerkesztőbizottsági elnökként Pethő Tibor, a Népfront lemondott lapgazdai jogáról, privatizálásra került sor. Hosszú huzavona után végül francia Hersant-csoport tulajdonába került a Magyar Nemzet. A franciák nyomására több balliberális újságírótól megváltak, ennek hatására sztrájkolni kezdett a munkatársak egy része.

A Hersant 1994-ben a Mahirnak adta el a lapot, melyet egy évvel később átvett a Postabank. Feltűnt a tulajdonosi körben Simicska Lajos, a Fideszhez köthető üzletember. 2000-ben összevonták a Magyar Nemzetet a Napi Magyarországgal, a főszerkesztői tisztséget 2015 februárjáig Liszkay Gábor töltötte be.

2015 februárjában a tulajdonos és a miniszterelnök közötti nézeteltérés miatt szinte teljesen kicserélődött a szerkesztőség, az addig kormánypárti lap egyre kritikusabb hangot ütött meg.

A Népszabadság megszűnését követően a Magyar Nemzet lett a legolvasottabb hazai napilap,

ám előfizetőinek száma fokozatosan csökkent, több állami intézetben megtiltották ugyanis, hogy rendeljenek belőle. A korábban jól fizető politikai hirdetések eltűntek, a legutóbbi választásokat követően pedig a tulajdonos úgy döntött, hogy többet nem jelenteti meg a Magyar Nemzetet.

4.jpeg

A Magyar Nemzet azzal tudott kiemelkedni a hazai sajtótermékek közül, hogy alapítása óta igyekezett megőrizni mértéktartó, polgári stílusát, lehetőségeihez mérten kritikákat fogalmazott meg az aktuálisan hatalmon lévőkkel szemben, illetve helyt adott olyan jelentős publikációknak, mint Szekfű Gyula Valahol utat vesztettünk című magyarságtanulmánya, vagy a már említett Illyés Gyula cikksorozat.

A Magyar Nemzet történetével foglalkozó írást az alapító, Pethő Sándor soraival zárnám:

„Annak az Európának hangja vagyunk, amely befogadott bennünket és elfogadta áldozatainkat, hogy elismerje értük polgár- és életjogunkat és senki mással nem pótolható szerepünket és hivatásgondolatunkat a Dunamedencében.

Annak az Európának viszhangja vagyunk, amelytől kaptuk a keresztet, hogy e jelben mindig győzedelmeskedni tudjunk balsorsunk fölött s hogy elviselhessük embertelen megpróbáltatásaink súlyát.

Annak az Európának szava, amely gyakran félreértett, sokszor feláldozott és cserbenhagyott bennünket, de amelynek legnemesebb szellemei mindig vállalták hozzájuk való lelki tartozandóságunk kötelmeit s amely a maga értékrendszerében a legutóbbi időkig tisztes helyet biztosított egy magános nemzetnek, amely európai módon akarja élni a maga hősi, humánus és tevékeny életét. (…)”

Az írásom alapjául Pethő Tibor (az alapító unokája) A Magyar Nemzet krónikája című cikke szolgált, melyben még részletesebben olvasható a lap története.


Képek forrása:
1 – az első lap – fotó: Magyar Nemzet Archívum
2 – a forradalmi kiadvány – epa.oszk.hu
3 – 1971 – retronom.hu
4 – az utolsó lap – blikk.hu

Idézet forrása: Pethő Sándor — A magyar társadalomhoz

A szerzőről Összes bejegyzés megtekintése

Jakus Barnabás

Vélemény, hozzászólás?

Hozzászólás írásához, kérjük jelentkezz be.