A nemzetközi perbeszédversenyek világa

Érdeklődsz a nemzetközi magánjog iránt? Szívesen megmérettetnéd magadat egy választottbírósági eljárásban, valamint erősségednek tartod az érveléstechnikádat? Ha mindemellett még fejlesztenéd angol nyelvtudásodat, és szert tennél külföldi kapcsolatokra is, akkor ideális választás lehet számodra egy nemzetközi perbeszédversenyen való részvétel.

Karunk a nemzetközi perbeszédversenyek területén igen széles kínálattal rendelkezik. A következő tanévben a nemzetközi magánjoggal kapcsolatban négy különböző moot court is megrendezésre kerül.

Az Frankfurt Investment Arbitration (FIA) Moot Court az egyik legtekintélyesebb perbeszédverseny, amely a nemzetközi befektetésvédelemmel foglalkozik, valamint hozzá kapcsolódóan a nemzetközi kereskedelmi jog történetét is megismerik a versenyzők. A frankfurti perbeszédverseny célja, hogy a sikeres érveléstechnika elsajátítása mellett felkeltse a hallgatók érdeklődését a kereskedelmi jog iránt, illetve hogy a résztvevők könnyebben megértsék a történelem által folyamatos változásban lévő jog és gazdaság világát. A verseny döntője a Frankfurti Kereskedelmi és Iparkamarában kerül megrendezésre.

A UNCITRAL egykori főtitkárjának emlékére minden évben két külön verseny kerül megszervezésre. A bécsi székhelyű Willem C. Vis International Commercial Arbitration Moot Court és a hongkongi központú Willem C. Vis EAST International Commercial Arbitration Moot Court. Mindkét verseny a nemzetközi kereskedelmi és gazdasági jog iránt érdeklődő hallgatók jelentkezését várja. A bécsi és a hongkongi verseny is három szakaszból áll. Az első körben a hallgatók feladata a tényállás felderítése, ezt követően pedig egy 30-50 oldalas felperesi és alperesi feljegyzést kell készíteniük. Az eljárásszimuláció szóbeli tárgyalással zárul. A hallgatók felkészülését fakultatív tárgyként felvehető kurzus segíti. A verseny kiváló lehetőséget ad arra, hogy a hallgatók elsajátítsák azokat a képességeket, amik az elméleti oktatás mellett kevésbé hangsúlyosan jelennek meg tantervünkben. Így ezután egy keresetlevél megírása biztosan nem fog gondot okozni, sőt a felkészülés a strukturált gondolkodásmód fejlesztéséhez is hozzájárul. Ezenkívül arról se feledkezzünk meg, hogy a versenyt megelőzően előmegmérettetésekre is sor kerül olyan városokban, mint például Milánó, Brno vagy a távoli Kuala Lumpur. Izgalmasan hangzik, ugye?

A Foreign Direct Investment (FDI) International Arbitration Moot egy évente megrendezésre kerülő globális verseny, amely napjaink dinamikus és egyaránt kihívást jelentő területével, a külföldi beruházásvédelemmel foglalkozik.

Ha viszont inkább a nemzetközi közjoggal kapcsolatos jogesetek vonzanak, akkor a Philip C. Jessup International Law Moot Court Competitiont és a Telders Nemzetközi Jogi Perbeszédversenyt ajánlom. Előbbit a világ egyik legnagyobb perbeszédversenyeként emlegetik. A számok magukért beszélnek: több mint 550 egyetem vesz részt 87 különböző országból. A verseny helyszíne Washington D.C.

A Telders Nemzetközi Jogi Perbeszédverseny idén ünnepli negyvenedik évfordulóját. Évente körülbelül negyven egyetem méretteti meg magát a tekintélyes versenyen. Hagyományosan a döntő a hágai Nemzetközi Bíróság épületében, a Béke-palotában kerül megrendezésre.

Akik inkább az Európai Unió munkajogával kapcsolatos problémákba mélyednének bele, azok számára a Hugo Sinzheimer Moot Court lehet az ideális választás. Elsőként 2016-ban került megrendezésre azzal a céllal, hogy fejlessze és elmélyítse a résztvevő hallgatók tudását az európai uniós munkajog területén.

Összehasonlító médiajoggal a 2008 óta működő Oxford University Price Media Law Moot Court foglalkozik. Célja, hogy felkeltse a hallgatók érdeklődését a szólásszabadság témájában, valamint megismertesse velük a média és az információs technológia szerepét társadalmunkban.

Emellett a Nemzetközi Kereskedelmi Kamara szervezésében egy mediációs verseny kerül megrendezésre. Az esemény célja, hogy az alternatív vitarendezési módszer egyre népszerűbbé váljon, valamint lehetőséget adjon arra, hogy a mediáció szakemberei közvetlen tanácskozáson vegyenek részt.

A perbeszédversenyek előnyei

A részvétel leghangsúlyosabb hozadékaként talán a szaknyelvi angoltudás fejlesztését emelném ki, de a részvétel pozitívan befolyásolhatja jövőbeni karrierünket is.

Ugyanis nemcsak azok számára lehet előnyös a versenyzés, akik nemzetközi pályában gondolkodnak, hanem azok is profitálhatnak belőle, akik az egyetem után itthon szeretnének elhelyezkedni neves és nagymúltú ügyvédi irodáknál.

Ugyanakkor egy külföldön elvégzendő LL.M képzéshez is jó kiindulópont lehet egy perbeszédverseny. A részvétel további előnye, hogy bővíthetjük kapcsolati hálónkat, akár életre szóló barátságok is kialakulhatnak a félév során. Mindemellett a perbeszédversenyekhez különféle workshopok és konferenciák is kapcsolódnak, így nem véletlen, hogy szakmai fesztiváloknak is hívják az eseményeket.

A perbeszédversenyek nehézségét az adja, hogy a résztvevőktől hosszabb távú elköteleződést igényelnek. A vizsgák előtt alkalmazott két-három napos intenzív tanulás itt kevésnek bizonyul. Viszont a folyamatos terheléssel önfegyelmünket fejleszthetjük, amely a későbbiekben is csak hasznunkra válik.

Finanszírozás

A perbeszédversenyek anyagi vonzata, azaz a nevezési díj, az utazási költség és a szállás együttesen – valljuk be – nem kis összeg. A költségek finanszírozásának legfőbb forrása természetesen a hallgató, aki ezzel egyúttal a jövőjébe is invesztál. Viszont kiegészítésképpen támogatás igényelhető Egyetemünktől, illetve egyéb módokon is forrásokhoz juthatunk – az EHÖK vagy a kari HÖK által kiírt pályázatok, valamint a Frank Ignác Alapítvány támogatása is elérhető a versenyzőknek. Különböző szponzorok is támogathaják a versenyeken induló csapatokat. Hagyomány, hogy ügyvédi irodák, bankok, gazdasági társaságok és egyéb érdekképviseleti szervek anyagi hozzájárulást biztosítanak.

A jelentkezés az egyes versenyekre a következő tanévre vonatkozóan már elkezdődött. Minden hallgatót csak bátorítani tudok arra, hogy a hozzá legközelebb állón részt vegyen, és megmérettesse magát nemzetközi szinten. A most első- vagy másodéves hallgatók se riadjanak vissza, ugyanis a szakmai gyakorlati helyek megpályázásakor és az Erasmus tanulmányprogramban való részvételnél is óriási előnyt jelenthet a versenyeredmény.

kép forrása

               

A szerzőről Összes bejegyzés megtekintése

Kiss Dóra Bernadett

Vélemény, hozzászólás?

Hozzászólás írásához, kérjük jelentkezz be.