A sport mindenkié!

Az Eötvös Loránd Tudományegyetem először rendelt el oktatási szünetet, hogy teret biztosítson az UNESCO Egyetemi Sport Nemzetközi Napjához kapcsolódó sportrendezvények szervezésére, melynek keretében hagyományteremtő szándékkal, első alkalommal került megrendezésre az ELTE Inkluzív Sportnapja. Az ELTE Szolgáltató Központja (Fogyatékosügyi Központja és Sportirodája), valamint a BEAC szervezésében zajló esemény célja volt, hogy a sport által közelebb hozza egymáshoz az ép és sérült embereket, élményt, mozgást, kikapcsolódást nyújtson bárki számára.

A sport mindenkié!

Így hangzott a szeptember 20-án megrendezett ELTE Inkluzív Sportnap mottója, ahol több száz sérült és egészséges egyetemi hallgató, oktató, és iskolás sportolt együtt az Egyetemi Sport Nemzetközi Napján a Tüskecsarnokban.

A megnyitó elején Kovács Krisztina fogyatékosügyi központvezető köszönetet mondott azért, hogy létrejöhetett ez az értékteremtő rendezvény. Dr. Pozsár-Szentmiklósy Zoltán, az ELTE hallgatói ügyekért felelős rektori biztosa beszédében az ELTE egykori rektorát, a BEAC alapító elnökét, Eötvös Lorándot idézte: „Tanuljunk egymástól, hogy minél jobban taníthassunk.”

Dr. Scheuer Gyula, az ELTE Kancellárja pedig kiemelte:

„Fontos, hogy a fogyatékossággal élő hallgatók minél jobban ki tudjanak teljesedni, amihez a sportolási lehetőségek biztosítása is szorosan kapcsolódik.”

 Simon Gábor, a BEAC ügyvezetője ezzel kapcsolatban megjegyezte: „az ELTE valamennyi hallgatója számára, így a fogyatékossággal élőknek is igyekszik sportolási lehetőségeket nyújtani, aminek kitűnő példája az idén először beindított csörgőlabda kurzus is.” Móczik Alexandra, az ELTE HÖK sportügyi referense az Európai Egyetemi Játékokon elért ELTE-s sikerekről számolt be, ahol hazánkból egyedül az ELTE szerepelt  parasportolókkal.

A felszólalók után a remek hangulatot Sulyok Péter stand-up humorista alapozta meg, majd Tóth Károly kerekesszékes táncbemutatója után a parasporté lett a főszerep. Vincze Gábor paralimpikon dzsúdós látássérült gyermekekkel tartott látványos bemutatót. A résztvevők számos parasportágat, köztük a kerekesszékes kosárlabdázást, az ülőröplabdázást, és a csörgőlabdázást is kipróbálhatták, ahol mindenki egyenlő feltételekkel mérhette össze erejét. A Pető Intézet szórakoztató virtuális sportolást is lehetővé tett, míg a Láss Egyesület jóvoltából a vak ping-pongot illetve tandem kerékpározást is ki lehetett próbálni.

A Magyar Egyetemi-Főiskolai Sportszövetség Campus 3 Próbájának köszönhetően a vállalkozó kedvűek, képességeikhez mérten különböző feladatokat is elvégezhettek értékes nyereményekért és egy-egy „Hétköznapok bajnoka vagyok!” kitűzőért.

Az ELTE hallgatói mellett nagy számban érkeztek az eseményre hallássérült, értelmi fogyatékos, mozgássérült, látássérült és ép iskolás diákok is, akik eddig még nem találkoztak hasonló parasportolási lehetőségekkel és nagy élményt jelentett számukra az új sportágak megismerése, közös kipróbálása.

A program az Emberi Erőforrások Minisztériuma és az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő “Fiatal felnőtt tehetségek társadalmi felelősségvállalását elősegítő programok támogatása” című pályázati támogatás keretében az ELTE PPK jóvoltából, valamint az ELTE anyagi hozzájárulásával valósult meg.

forrás: http://www.beac.hu/hirek/elte/a-sport-mindenkie/

         

A szerzőről Összes bejegyzés megtekintése

Máté Csilla

Vélemény, hozzászólás?

Hozzászólás írásához, kérjük jelentkezz be.