Amikor a kompromisszum a cél – Negotiation Competition az ELSA rendezésében

Az ELSA idén első alkalommal rendezte meg a Negotiation Competitiont jogászhallgatók számára. A név árulkodó, ugyanis a verseny témája a negotiation mint alternatív vitarendezési módszer.  Nemzetközi szinten már több hasonló rendezvény is lezajlott,  és a szervezők úgy ítélték meg, hogy a magyar jogászképzésben is lenne igény a kompromisszumra jutás gyakorlásának.

 A verseny során a hallgatók két fordulóban mutathatták be tárgyalási képességüket. A jelentkező kétfős csoportokból a motivációs levelek alapján választották ki az elődöntőbe kerülő tizennégy csapatot, végül a döntőbe egy, a Pázmány Péter Katolikus Egyetemről érkező, valamint három, az Eötvös Loránd Tudományegyetemen tanulókból álló csapat jutott be.

A megoldandó jogeseteket a való életben felmerülő problémák alapján három-három esetből ollózták össze a verseny szakmai oldalát támogató ügyvédek, akik egyben bírái is voltak az eseménynek. Az elődöntőben egy üzletrész felvásárlásáról,  a döntőben pedig egy munkajogi esetről, munkavállaló és munkáltató közötti munkaviszony megszüntetésére vonatkozó problémáról tárgyaltak a versenyzők.

A cél az volt, hogy a résztvevők ráérezzenek arra, hogy nem támadó magatartással kell fellépniük a másik féllel szemben, hanem megegyezésre kell törekedniük, olyan érvekkel alátámasztott megoldást kell találniuk, amely mindkét oldal érdekét szolgálja.

Mindkét fordulóban húsz-húsz perc, majd a döntőben harminc perc tárgyalási idő állt a hallgatók rendelkezésére. A csapatoknak először ugyanazzal a jogesettel kellett dolgozniuk,  valamint kaptak egy-egy confidential informationt, amely bizalmas információval csak az adott csapat rendelkezett. Erről eldönthették, hogyan építik be az érvelési rendszerükbe, mennyire használják fel saját álláspontjuk igazolásához. A versenyzők között másodévtől egészen ötödévig képviseltették magukat az évfolyamok, így igazán változatos volt a mezőny.

A döntőt a PwC Irodaházban tartották, a Réti, Antall és Társai Ügyvédi Iroda támogatásával. A bírák Dr. Horváth Dóra irodai tag, Dr. Klenanc Miklós ügyvéd és Dr. Csenterics András ügyvédjelölt voltak. A bírák a verseny lezárásaként kiemelték, hogy a versenyzők teljesítményének értékelésekor elsődlegesen nem a jogi háttértudást figyelték, hanem  öt szempont alapján pontoztak.

Dr. Klenanc Miklós összefoglalója alapján az első szempont a taktika volt, vagyis az, hogy a megadott eset általános információi és csak az adott fél számára rendelkezésre álló ún. bizalmas információ felhasználásával a csapatok milyen célokat tűztek ki maguk elé. Ezután következett a technika vizsgálata, pontosabban az, hogy a célokból mennyit és milyen módszerekkel tudtak a résztvevők megvalósítani. A technikának szerves része a kommunikációs készség, amely így a harmadik pontozási szempontként jelent meg. A csapatmunka volt a negyedik a pontozási listán, hiszen az is fontos tényező, hogy a kétfős csapatok tagjai hogyan tudnak boldogulni egymással. Az utolsó szempont a rugalmasság volt, vagyis hogy a tárgyalás egy szakaszában a versenyzők rendelkezésére bocsátott bizalmas információra hogyan tudtak reagálni.

Dr.Csenterics András a verseny értékelésekor úgy fogalmazott, hogy azok a tárgyalási technikák, amiket a résztvevők alkalmaztak, lényegében bármilyen jogi pályán nagyon jól hasznosíthatóak, és az is egy fontos és fejleszthető készség, hogy egy hirtelen felmerülő új problémára vagy egy olyan információra, aminek csak az ellenérdekű fél van a birtokában, hogyan tud reagálni a képviselő, és hogyan tudja ezt adott esetben visszájára fordítani és egyfajta tárgyalástechnikai fegyverként a másik féllel szemben felhasználni.

A rendezvény sikere után a szervezők remélik, hogy a verseny szokássá válik, és a következő években is megrendezésre kerül, hiszen a megszerzett gyakorlati tapasztalatokból nem csak az ügyvédi pálya iránt érdeklődők tanulhattak, és a hallgatók más jogi karok hallgatóival is megismerkedhettek.

            

A szerzőről Összes bejegyzés megtekintése

Szalai Flóra

Vélemény, hozzászólás?

Hozzászólás írásához, kérjük jelentkezz be.