Mikor alakult ki az angol biztosítási jog? Milyen követelményeket támasztottak az angol biztosítók tengeri, élet- és tűzkárra vonatkozó biztosítás esetén? Eltérhetett-e például egy hajós az előre tervezett útvonaltól, a testi fogyatékosság meghiúsíthatta-e a biztosítást, fontos volt-e, hogy van-e kályha a házban? Többek között ezekre a kérdésekre kaptunk választ a Római Jogi TDK november 12-i ülésén Sinem Ogistól, az Augsburgi Egyetem PhD hallgatójától.
Ahogyan azt már megszokhattuk, az ÁJK-ra időről időre külföldi vendégelőadók érkeznek, hogy érdekesebbnél érdekesebb témáikkal bemutatkozva színesítsék Karunk tudományos palettáját.
Sinem Ogis
Ez novemberben sem volt másképp, amikor is Sinem Ogis – a Magyar Állam- és Jogtörténeti, a Munkajogi és a Polgári Jogi TDK-hoz hasonlóan – a Római Jogi Tudományos Diákkör ülésén tartotta meg jogtörténeti vonatkozású, angol nyelvű előadását.
Az Augsburgi Egyetem PhD hallgatója november 12-én doktori disszertációjának témáját mutatta be az érdeklődőknek, akik így az angol tengeri, tűz-, és életbiztosítás fejlődésének történetével ismerkedhettek meg.
Sinem Ogis a törökországi Yasarban szerzett jogi diplomát, ahol megkapta az egyetem legkiválóbb hallgatójának járó díjat és az európai uniós Jean Monnet ösztöndíjat is. Tanulmányait a Southamptoni Egyetemen folytatta, ahol LL.M diplomát szerzett a tengerjog területén. Jelenleg az Augsburgi Egyetem doktoranduszaként azt kutatja, hogy az angol jogban a biztosítások valóban a tengeri biztosításból alakultak-e ki.
A rövid fogalmi bevezető után az előadó rátért kutatási eredményeinek a részleteire, amelyből kiderült, hogy már a XVI. századi „biztosítók” sem bízták a véletlenre, és helytállási kötelezettségüket a lehető leginkább igyekezték minimalizálni.
A tengeri biztosítás terén a biztosítottnak a felek kifejezett rendelkezésein kívül (express warranties) egy sor implicit kritériumnak is eleget kellett tennie (implied warranties), amelyek elmaradása a biztosító helytállási kötelezettségének megszűnését vonta maga után.
Ezen feltételek egyike, hogy a hajónak vízrebocsátásra, illetve személy- és teherhordásra alkalmas műszaki állapotban kellett útnak indulnia (seaworthiness). Emellett a biztosított útja során köteles volt tartózkodni a tervezett útvonaltól való eltéréstől (deviation). Ez alól a feltétel alól természetesen kivételt képeztek azok az esetek, amikor az állagmegóvás vagy a biztonságos utazás érdekében feltétlenül szükséges volt az eltérés (deviation due to necessity), például nélkülözhetetlen javítások, a hajót fenyegető támadás vagy a jég okozta veszélyek, károk miatt.
Az előadó példaként egy 1677-es esetet említett, amikor egy hajó a Dortmund–Liverpool útvonal helyett másik kikötőbe ment. Megállapították, hogy az útvonaltól való eltérést a szükséghelyzet igazolta, így nem volt akadálya a biztosításnak.
Az életbiztosítás során is hasonlóan szigorú követelményeket támasztottak a biztosítottal szemben.
A szerződéskötést nem csupán súlyos betegség megléte, hanem bizonyos fokozott veszéllyel járó testi fogyatékosságok (pl. vakság, siketség) is meghiúsíthatták (hiszen úgy tartották, hogy ezek a személyek nagyobb eséllyel válnak balesetek elszenvedőivé).
Az ezekre a körülményekre vonatkozó tájékoztatási kötelezettség elmulasztása – ha később mégis fény derült rájuk – megalapozta a szerződés utólagos érvénytelenségét. Emellett azonban a szerződéskötést követően kialakult betegségek közlésének elmaradása is megszüntethette a biztosító helytállási kötelezettségét. Az is a szerződés utólagos érvénytelenségéhez vezetett, ha a biztosított életmódja a szerződés megkötése után úgy változott, hogy ezáltal növekedett az egészségügyi kockázat, például ha egy korábban nem dohányzó személy dohányozni kezdett.
Ilyen esetre az amerikai jogban találhatunk példát 1879-ből. Az életbiztosítás kapcsán az előadó egy 1607-es esetet is hozott példaként, amelyben kimondták, hogy a biztosítottnak nyilatkoznia kell arról, hogy jó egészségi állapotban van.
A tűzkár veszélyének viselését a biztosító szintén csak szigorú kitételekkel vállalta.
Fontos volt az épület anyagának meghatározása, hiszen eltérő biztosítási szabályokat alkalmaztak aszerint, hogy fából vagy téglából készült-e az épület.
Ezenkívül tájékoztatást vártak el a biztosítottól a házzal kapcsolatos jelentős körülményekről is (például kályha vagy egyéb tűzveszély kockázatát növelő eszköz használata), amelynek elmulasztása a szerződés semmisségét eredményezte.
Az épület tulajdonságairól való tájékoztatásnak tehát megfelelően pontosnak (sufficiently accurate) kellett lennie. A körülmények megváltozása a tűzkárra vonatkozó biztosítás esetén is fontos volt. Az előadó ennek kapcsán egy olyan esetet említett, amikor egy malmot úgy alakítottak át, hogy a tulajdonos egy másik vállalkozásba kezdett, amely jelentősen nagyobb kockázattal járt, mint a korábbi tevékenység, és ez a szerződés érvénytelenségét eredményezte.
Az előadás végén a résztvevők közvetlenül az előadónak tehették fel a témával kapcsolatban felmerült kérdéseiket.
Ezúton is köszönjük Sinem Ogisnak a fantasztikus előadást, valamint Rigó Balázs tanár úrnak és a Római Jogi TDK tagjainak az esemény megszervezését.
Szerzők: Horváth Eszter és Szép Vanessa
Fotó: Papp Bence
