Az Elsők – Egyetemi sporttörténeti kiállítás az ÁJK-n

Az 1898-ban alapított Budapesti Egyetemi Atlétikai Club a kezdetektől fogva úttörő szerepet töltött be a magyar sportéletben. Alapításának 118. évfordulóján ezért egy egyedülálló vándorkiállítás keretein belül ismerkedhetünk meg a klub, és nagynevű sportolói történetével. A kiállításnak jelenleg az Állam- és Jogtudományi Kar aulája ad otthont.

November 9-én 13 órakor nyílt meg hivatalosan Karunk ódon aulájában „Az Elsők” című egyetemi sporttörténeti kiállítás Dr. Karácsony András a BEAC elnöke, karunk neves filozófia professzora által.

Az Eötvös Loránd Tudományegyetem és a Budapesti Egyetemi Atlétikai Club elválaszthatatlanok egymástól. Nincs egyetemi sport a BEAC nélkül, és nincs BEAC az ELTE nélkül. A kiállítás az Egyetem és a Klub közös történelmének legszebb és legérdekesebb pillanataiba enged betekintést. Ezzel kívánva csatlakozni azon sportegyesületekhez, akik méltó módon szeretnének megemlékezni a kiemelkedő sportolóikról, vezetőikről. A rendezvény célja megőrizni az általuk felépített közösség hagyományait és örökségét.

A 20. század elején az egyesület a magyar sport fejlődésének egyik fontos szereplőjévé vált. Vezetői, tagjai több sportág meghonosításában és népszerűsítésében is az élen jártak, munkásságuk példát mutatott a később megalakuló egyetemi sportegyesületek számára is. Fennállása óta hat olimpiai bajnokot, több világ- és Európa-bajnokot, valamint több száz országos bajnokot adott Magyarországnak.

Kiállításban az egyesület történetét olyan kiváló BEAC-osok érdemein és eredményein keresztül kívánják a szervezők bemutatni, akik teljesítményükkel megbecsülést szereztek Magyarországnak, az egyetemi sportnak és méltán írták be úgy őket a történelemkönyvekbe, mint „ELSŐK”.

118-ÉVES-BEAC-WEB másolata

További információ: http://www.beac.hu/beac-az-elsok-kiallitas/

            

A szerzőről Összes bejegyzés megtekintése

Máté Csilla

Vélemény, hozzászólás?

Hozzászólás írásához, kérjük jelentkezz be.