Az igazságügyi szakértő tevékenysége

Hallhattad már, hogy a hatóság munkáját igazságügyi szakértők is segítik, de azt is tudod, hogy milyen feltételnek kell eleget tenni ahhoz, hogy valakiből szakértő válhasson? Mennyire kell ismernie a jogot egy igazságügyi orvosszakértőnek? Mi alapján történik a díjazásuk? Ebből a cikkből mindez kiderül!

Az igazságügyi szakértői tevékenység nem sokkal a bírói munka kialakulását követően jött létre. A tudomány és a technológia fejlődésével egyre fontosabbá vált, hogy a hatóság munkájának segítése és a szakkérdések eldöntésének érdekében igazságügyi szakértőket rendeljenek ki a tényállás megállapítása céljából.

Számos esetben nem lenne elég csupán a jogászok ismerete az ügyek elintézéséhez – amennyiben azok speciálisabb, más szakterületről való tudományos ismereteket igényelnek –, ezért a hatóság igénybe veszi az igazságügyi szakértők szakvéleményét, legyen szó akár egy nyomszakértői vizsgálatról, egy igazságügyi genetikai vizsgálatról vagy az elmeállapot orvosszakértői vizsgálatáról.

Az igazságügyi szakértőkről a 2016. évi XXIX. törvény rendelkezik, amelynek a 3. § (1) bekezdése rögzíti pontosan az igazságügyi szakértő feladatát, valamint kimondja, hogy

a függetlenség és pártatlanság követelményének megtartásával kell eldönteni a szakkérdést, illetve segíteni a tényállás megállapítását.

Az igazságügyi szakértőnek a szakvéleménye megfogalmazásához, a szakkérdések eldöntéséhez elengedhetetlen az adott szakterület alapos ismerete, így szintén a 2016. évi XXIX. törvény 5. § (1) bekezdésének b) pontja kimondja, hogy a szakértő a felkérésben megjelölt szakterületen az igazságügyi szakértői tevékenység folytatásához meghatározott vagy azzal egyenértékű képesítéssel és – ha jogszabály eltérően nem rendelkezik – a képesítés megszerzésétől számított, legalább ötéves szakirányú szakmai gyakorlattal rendelkezik. Röviden összefoglalva ez annyit jelent, hogy az igazságügyi szakértővé váláshoz minimum ötéves szakirányú szakmai tapasztalat szükséges a diploma megszerzését követően.

Az igazságügyi szakértő a névjegyzékbe történő felvétel után az 1996-ban alakult Magyar Igazságügyi Szakértői Kamara (MISZK) tagjává válik, amely mellett 2016. augusztus 15-ig nyolc területi kamara is működött, mára azonban ezek beolvadtak a MISZK-be.

Természetesen jogi ismeretek nélkül elképzelhetetlen lenne igazságügyi szakértői tevékenységet végezni, így a számukra kötelező jogi ismeretek oktatásáról az igazságügyi miniszter gondoskodik.

A szakértő köteles a Kamara vagy a miniszter által szervezett rendszeres jogi továbbképzéseken részt venni, majd vizsgát tenni.

A különböző tudományterületek szakértőinek az óradíjai eltérőek, hiszen más a bérezése egy igazságügyi mezőgazdasági szakértőnek, egy igazságügyi orvosszakértőnek vagy egy igazságügyi pszichológus szakértőnek, az adott tevékenységtől függően.

computer-1149148_1920

Az igazságügyi szakértők díjazásáról a 3/1986. (II. 21.) IM rendelet rendelkezik, amelynek az I. számú mellékletében találhatóak a szakértői munkadíjak, amelyből kiderül, hogy mennyi pénzt kap egy orvosszakértő egy hatósági boncolásért (5600 Ft/óra), egy ujjnyomszakértő az ujjlenyomat vizsgálatáért (3000 Ft/óra) vagy egy fegyverszakértő, aki a lőfegyver vizsgálatát lőpróbával végzi (1600 Ft/óra).

Az igazságügyi szakértők tevékenységüket önálló tevékenységként, egyéni vállalkozóként, gazdasági társaság vagy szolgáltató tagjaként vagy alkalmazottjaként, illetve igazságügyi szakértői intézmény vagy igazságügyi szakértői intézet, igazságügyi szakértői testület vagy más szerv nevében végezhetik.

A fent leírtak bizonyítják, hogy a szakértők szakvéleménye nélkülözhetetlen bizonyos tényállások megállapítása során, az alapos szakmai ismeretek és a többéves szakmai tapasztalat szükségessége pedig jól mutatja, hogy ehhez a tevékenységhez is nagymértékű elhivatottság szükséges.

Források: X, X, 2016. évi XXIX. törvény, 3/1986 (II.21.) IM rendelet, Igazságügyi szakértői kézikönyv – Magyar Igazságügyi Szakértői Kamara, Budapest, 2010


JURÁTUS HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS



A szerzőről Összes bejegyzés megtekintése

Nagy Judit

Vélemény, hozzászólás?

Hozzászólás írásához, kérjük jelentkezz be.