Az Utcajogász Egyesület – Pro bono jogi segítség a rászorulóknak

Ha péntek délután a Blaha Lujza tér felé visz az utunk, szembetűnő lehet a megszokottnál nagyobb tömeg, a színes molinók, az asztaloknál diskuráló emberek. Ilyenkor tartja az Utcajogász Egyesület heti jogsegélyszolgálatát, melynek keretében az önkéntesek személyesen állnak a lakhatási szegénységben élők rendelkezésére.

A konzervált társadalmi előítéletek és a jogszabályi rendelkezések szőtte ördögi körbe igen könnyen bele lehet kerülni, ámde abból kikerülni – megfelelő jogi segítség nélkül – szinte lehetetlen. Ilyenkor a mindennapi kérdéseken túl, mint az állattartás, az adóbevallás elkészítése, az albérletkeresés vagy a lomizás szabályai, felmerülnek súlyosabb problémák is: kilakoltatás, kunyhóépítés, rendőrségi zaklatás. Ezekben a helyzetekben nyújt jogi támogatást az Utcajogász csapata. Az egyesület tagjával, Mekler Kingával beszélgettem a szervezet tevékenységéről, sikereiről, tapasztalatairól. Kinga ügyvédjelöltként dolgozik a Sándor Szegedi Szent-Ivány Komáromi Eversheds Sutherland Ügyvédi Irodában, emellett teljesít önkéntes munkát az Utcajogásznál. Korábban egy évig dolgozott önkéntesként Olaszországban, egy civil szervezet tagjaként szervezett szabadidős programokat menedékkérőknek és menekülteknek.

Jurátus:Mióta vagy tagja az Utcajogásznak, hogyan kerültél kapcsolatba a szervezettel, és mi a feladatod?

Mekler Kinga: Három éve vagyok az egyesület tagja. 2014 szeptemberében egy felhívásra jelentkeztem, amelyben önkénteseket kerestek az Utcajogászhoz. Feladataim megértéséhez talán egyszerűbb, ha elmesélem a szervezet működését. A csapaton belül vannak alapelvárások, tehát mindenkinek részt kell vennie minden egyes tevékenység elvégzésében (például havi beosztásban van e-mailfelelősünk). Ezen felül vállalunk feladatokat a stratégiai céljaink mentén. Péntekenként kint vagyunk a Blahán, én nagyjából havonta egyszer. Délután háromtól öt óráig van ügyfélfogadásunk, ahol hajléktalan és lakásszegénységben élő embereknek adunk jogi tanácsot. Ez egy küszöb nélküli jogsegélyszolgálat, tehát azok az állampolgárok fordulnak hozzánk, akik nem tudják maguknak megengedni, hogy ügyvédet fogadjanak. A csapatban tizenhat jogász van, nagyjából tízen vagyunk most aktívan jelen. Ezenkívül jogi képviseletet is ellátunk, és jogi támogatást nyújtunk A Város Mindenkié csoportnak.

Melyek azok a főbb kérdéskörök, amelyekkel kapcsolatban megkeresnek benneteket?

Főként lakhatás, kilakoltatás miatt fordulnak hozzánk, például a mai napon volt a Blahán egy ötgyermekes nő, akit a III. kerületi önkormányzat az előző héten lakoltatott ki. Sajnos ilyenkor már nem sokat tehetünk, hiszen megtörtént a kilakoltatás, ellenkező esetben lehetett volna kérni az eljárás felfüggesztését. Gyakorr a fellépésünk diszkriminációs kérdések kapcsán, tipikusan, amikor a hajléktalanságuk miatt különböztetik meg az embereket, vagy az életvitelszerűen közterületen tartózkodás miatt kerülnek bajba.
Ezek mellett nagy számban előfordulnak segélyekkel kapcsolatos, illetve gyermek-kiemelési ügyek, amikor a gyámhatóság a szegénység miatt veszi el a gyermeket a családtól.

Átlagosan hány ember jön el hozzátok péntekenként?

Nyolc-tíz ember.

Változik ez a tél közeledtével?

Igen, telente kevesebben jönnek. Egyrészről az időjárás miatt, másrészről decemberben kezdődik a kilakoltatási moratórium, miszerint december 1. és március. 1. között  nem lehet ilyen cselekményeket foganatosítani.

Látsz javuló tendenciát, növekszik vagy csökken a hozzátok érkezők száma?

Egyértelműen növekszik a hozzánk fordulók, a segítséget kérők száma.

Ennek az az oka, hogy egyre több felületen vagyunk jelen. A Facebookon, e-mailen és telefonon keresztül mindennap elérhetők vagyunk. A hajléktalanszállók is ismernek minket, így hozzánk tudják irányítani a jogi segítségre szorulókat.

Meg tudnál velünk osztani néhány sikeres történetet?

Többször sikerült megakadályoznunk kilakoltatásokat. Nemrég történt, hogy egy családból kiemelték a gyermekeket, majd a segítségünkkel kerültek vissza a családba, egy másik eset, hogy beadványunknak köszönhetően az alapvető jogok biztosa kimondta, a közvécék hiánya sérti az emberi méltósághoz és a testi-lelki egészséghez való jogot.

Emellett nagyon büszkék vagyunk arra, hogy a Kúrián sikerült elérnünk annak kimondását, hogy a megelőző bilincs alkalmazása jogellenes – kivéve, ha arra az előállított személy kifejezetten okot ad.

Számolnak be különböző atrocitásokról a hozzátok fordulók?

Igen, általánosságban elmondható, hogy amikor jelentkeznek egy munkára, hátrányos megkülönböztetés éri őket abból kifolyólag, hogy a lakcímük egy szállón van bejegyezve. Ilyenkor panasszal tudunk fordulni az Egyenlő Bánásmód Hatósághoz. Emellett a figyelemfelkeltő akciók is célravezetők lehetnek. Nemrég A Város Mindenkiért csoport szervezett egy megmozdulást a Fővám téri Vásárcsarnokhoz, annak okán, hogy a biztonsági őrök nem engedtek be egy hajléktalan férfit annak lyukas cipője miatt.

Milyen az önkéntes gárda, és mennyire vagytok népszerűen, ismertek a joghallgatók körében?

Nagyrészt jogászokból áll a csapat és van egy egyesületi tagunk, aki a szervezet működésével foglalkozik (pályázatírás, sajtó stb.), illetve vannak érintett tagjaink, akik a pénteki alkalmak lebonyolításában segédkeznek. Úgy gondolom, kifejezetten népszerűek  vagyunk, hiszen sok hallgató jelentkezik hozzánk a fővárosban, de Pécsett is jelen vagyunk, ott kéthetente tartanak jogi segítségnyújtást helyi önkénteseink. Vidéken sajnos még csak négy tagunk van, de nagyon reméljük, hogy a későbbiekben bővülni fog ez a szám is.

Melyek a főbb a távlati céljaitok?

Fő céljaink között szerepel, hogy a lakhatáshoz való jog érvényesüljön Magyarországon, illetve hogy a hajléktalan és a szegény embereket ne érje hátrányos megkülönböztetés és tisztában legyenek a jogaikkal. Ezen kívül szeretnénk egy olyan jogász tömegbázist, amely érti ezeket a problémákat, és segít a fentebb említettek elérésében.

IMG_4805

Karunk hallgatója, Ujfalusi Bettina ez év eleje óta tagja az egyesületnek. Ő két éve az Utcajogász jogklinika elnevezésű fakultatív tárgy keretében nyert először bepillantást a szervezet munkájába. A kurzus teljesítéséhez részt kellett vennie egy egész napos workshopon, ahol lehetősége nyílt terepen találkozni lakásszegénységben élőkkel és utcajogászokkal. Ezután jelentkezett önkéntesnek a szervezethez. Betti szerint ez az időszak rendkívül inspiráló volt, hiszen brainstormingokon és a pénteki segítségnyújtásokon is jelen lehetett. Az eddig leírtak azonban nem alapvető feltételei annak, hogy valaki tagja lehessen az egyesületnek.
Betti 2017 januárjában jelentkezett a központi toborzásra, amelyen felvételt nyert a csapatba. Ezt követően egy kétnapos hétvégi képzésen vett részt, ahol a permanensen felmerülő esetekkel kapcsolatos joganyagokat vették át, illetve szituációs feladatokban és érzékenyítő játékokban mutatták meg rátermettségüket.
Egyetértek Bettivel abban, hogy ez kiváló lehetőség az érdemi, társadalmilag hasznos munka elvégzéséhez, méghozzá  egy nagyszerű csapat tagjaként.

A stigmatizáció könnyedén beférkőzik a tudatunkba.

Ezt megelőzendő tegyünk egy sétát péntek délután a Blaha Lujza téren. Világossá válhat, hogy korántsem egy rezignált embertömegről van szó. Elszánt emberek, akikben van annyi bátorság, hogy segítséget kérjenek, ha jogi természetű problémával találják szembe magukat. Nekünk pedig kötelességünk kiállni az ilyesfajta kázusok mellett,  hiszen a diploma mellé nemcsak magas társadalmi presztízs, hanem közösségi szerepvállalás is jár.

A szerzőről Összes bejegyzés megtekintése

Szabó Lilla

Vélemény, hozzászólás?

Hozzászólás írásához, kérjük jelentkezz be.