Barátaink, a növények

Ha elsétálunk egy virágbolt előtt, akaratlanul is derűsebbek leszünk, kiváltképp akkor, ha van időnk megállni és kicsit jobban szemügyre venni a választékot. A színkavalkád üdítő a szemnek és a léleknek egyaránt, de vannak más, talán kevésbé ismert előnyei annak, ha növényekkel vesszük körbe magunkat.

Elsőre talán nem tűnik olyan izgalmasnak, hogy milyen hatással vannak ránk a növények, hiszen gyakran pusztán dekorációs elemként, esetleg felesleges nyűgként gondolunk rájuk. Oxigént bocsátanak ki és szén-dioxidot vesznek fel, nincs ebben semmi újdonság. Mégis jó, ha tudjuk: a fotoszintézisnél sokkal többre képesek. A NASA kutatóit például nagyon is foglalkoztatta, hogy pontosan mit tudnak. Egyik kísérletük célja volt, hogy megtudják, milyen hatékonyak egyes fajták a „beltéri légszennyezés” (indoor air pollution) kiküszöbölésében. Kiderítették, hogy ezek a csodás lények jeleskednek olyan káros anyagok, mint a formaldehid kiszűrésében (ez a cigarettafüst egyik összetevője, de többek között a bútor-, illetve a kozmetikai iparban is használják).

girl-1208307_1920

Más kutatások stresszcsökkentő hatásukra fókuszálnak, tudományosan is alátámasztva, hogy jelenlétük javítja a közérzetet, segít könnyebben feldolgozni a traumákat, sőt, a fájdalomküszöbünket is megemeli. Már a növényekről készült képeket is elég nézegetni ahhoz, hogy megnyugodjunk. Nem véletlen az sem, hogy igyekeznek például a nagyobb irodaházakba élő növényeket csempészni, mert látványuk serkentően hat a kreativitásra, általuk könnyebben birkózunk meg a nehezebb kérdésekkel és találunk innovatív megoldásokat. Mindemellett pedig hozzájárulnak a levegő megtisztításához és zajszűrőként funkcionálnak.

Érdemes tehát beszerezni néhányat e pompás teremtményekből, a velük kötött jó barátság ugyanis kimondottan gyümölcsöző lehet. Nem muszáj rögtön a legkényesebb példányokkal kezdeni. Vannak kimondottan szívós fajták is arra az esetre, ha egyesek notórius növénygyilkosnak tartják magukat és félnek az újabb kudarctól.

conservatory-1031494_1920

Persze le kell szögezni, hogy vannak megkerülhetetlen szabályok a gondozást illetően. Ne akarjunk például egy árnyékot kedvelő virágot meggyőzni arról, hogy kiváló helye lesz a tűző napon, a délre néző ablak alatt, ahogy egy gyakori öntözést igénylőt se arról, hogy ő valójában a kaktuszfélék családjába tartozik.

Az is fontos, hogy megfelelően mérjük fel a rendelkezésre álló teret. Túl sok növényt bezsúfolni tenyérnyi helyre olyan, mintha egy mamutfenyőt akarnánk az alig pár négyzetméteres hátsó kertbe telepíteni. Rövid időn belül már nem nagyon marad ott másnak hely. Ha ezeket az apró, de annál fontosabb részleteket figyelembe vesszük, a befektetett energia hamar megtérül. A berendezés már csak rajtunk múlik, a lehetőségek tárháza végtelen.

Fény derült tehát a növények titkára. Nemcsak szemet gyönyörködtetően szépek, hanem egyfajta társként is tekinthetünk rájuk a mindennapokban.

Források: X, X, X, X, X


JURÁTUS HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS



A szerzőről Összes bejegyzés megtekintése

Kruppai Sára

Vélemény, hozzászólás?

Hozzászólás írásához, kérjük jelentkezz be.