Bemutatkozik a Mathias Corvinus Collegium – Interjú az MCC szakirányválasztásért felelős képviselőjével, Matos Lillával

A Mathias Corvinus Collegium, ismertebben az MCC koli az egyik legnépszerűbb szakkollégium  Karunkon, amely a tavaszi félév első heteiben felvételt hirdet. Ennek apropóján a szervezet szakirányválasztásért felelős képviselőjével beszélgettünk olyan kérdésekről, amelyek minden érdeklődő hallgatót érinthetnek.

 Miért érdemes csatlakozni egy diákszervezethez vagy egy kollégiumhoz?

A gólyáknak könnyű dolguk van az első évükben a csoportbontás miatt, így az egyetem elején „tartoznak valahova”, mintha lenne egy kvázi osztályuk, mint a középiskolában. A második évtől azonban ez megszűnik, a további évek folyamán nagyon könnyen el lehet veszni a sok ember között. Mindenkinek szüksége van arra, hogy legyen mögötte egy támogató közösség, a szakkollégiumok pedig híresek a tagok összetartásáról. Ezen kívül számos területe van a jognak és számos olyan gyakorlati ismeret létezik, ami az egyetem falain belül nem, csak önszorgalomból ismerhető meg és sajátítható el.

 

Miben más az MCC, mint más szervezetet az egyetemen?

A mi szakkollégiumunk egy igazán színes társaság. Nálunk nemcsak jogászok tanulnak, hanem még másik négy szakirányon (Közgazdaságtan, Nemzetközi kapcsolatok, Média/kommunikáció, Közép-Európa) folyik képzés, és ezekre is számos területről érkeznek hallgatók (pl. a közgazdaságtan szakirányon pszichológus hallgató is van). Így a közös munka során nagyon sokat tanulunk egymástól, egy-egy beszélgetésből szélesebb látásmódot és más szakmák világába is betekintést lehet nyerni. A Collegium ugyanis nagyon fontosnak tartja, hogy a tagok ne csak stricten a saját szakterületükre koncentráljanak, hanem képesek legyenek a megszokott sémákon kívül gondolkodni, továbbá nagy hangsúlyt fektetnek a nemzetköziségre is, így a kollégisták ingyenesen tanulhatnak nyelvet, valamint a Szakirányos Képzést követő Vezetőképzőn már angol nyelven folyik az oktatás, neves külföldi előadókkal.

 

Milyen szakterületeket érint a munkátok?

A kérdés inkább az, hogy mi az a szakterület, amit nem érintünk.

Igyekszünk a jogon belül mindenbe bepillantást nyerni, koncentrálva az egyetemen kevésbé vagy egyáltalán nem tanított területekre. Valójában azonban rajtunk múlik, milyen kurzusaink vannak – most például kezd erős lenni a közjogi vonal, korábban a polgári jog iránt volt nagyobb az érdeklődés. Azt hiszem, ez dinamikusan változik, és ez így is van jól.

Szoktatok szabadidős programokat is szervezni vagy főleg a szaktudás bővítésére fektetitek a hangsúlyt?

Természetesen vannak szabadidős programjaink is, a szaktudás megszerzéséhez elengedhetetlen egy jó közösség, ami segíti az építkezést. Nyáron táborozni szoktunk járni, tavaly Erdélyben kirándultunk, évközben vacsorák, reggelik, közös futások vagy éppen beülések, filmnézések tarkítják a programokat. Hasonlóan jelentős közösségi programunk a felvételi táborunk is.

Mikor lesz a felvételi a kollégiumhoz? Hogy néz ki a felvételi eljárásotok?

Mint minden évben, idén is tavasszal zajlik a felvételi eljárásunk. Március 13. éjfél a jelentkezés határideje, ehhez egy amerikai típusú önéletrajzot, egy ajánló levelet, és a megadott témáink közül választott esszét kell elküldeni a felveteli@mcc.hu e-mail címre. Ezt egy írásbeli forduló fog követni március 20-án, ahol több feladatot is meg kell oldani, ezek között logikai, műveltségi és jogérzéket érintő kérdések is szerepelnek. A következő napon (március 21.) egy szóbeli elbeszélgetés keretein belül ismerkedünk meg  a jelentkezőkkel. Mindezek alapján a legjobban teljesítőket elhívjuk március 24. és 25. között Zánkára táborozni, ahol a felvételizők megismerhetik a Szakirány összes tagját és mi is őket.

 

Kinek javasoljátok, hogy jelentkezzen hozzátok?

Bárkinek, aki a legtöbbet akarja kihozni az egyetemi éveiből. Aki egy közösség tagjaként, a közösségért is téve akar szakmailag is a lehető legtöbbet fejlődni. Vagy aki már most valamilyen ötleten töri a fejét és már csak egy csapat hiányzik neki a megvalósításhoz. Aki szívesen kipróbálná magát nem jogászi szerepben is például egy projekt tagjaként, a Vezetőképző programban vagy éppen egy határterületet érintő kurzus keretében.

Minden olyan jelentkezőt várunk, akinek van legalább egy érve, hogy miért akar szakkolis lenni.

Mit tanácsolnál a felvételizőknek?

Először is, hogy mindenképp próbálják meg, másodszor, hogy legyenek önmaguk. Ha pedig eldöntötték, hogy jelentkeznek, akkor ne izgulják túl – ha van egy feladat, amit nehezebbnek éreznek, akkor nyugodjanak meg, mindenki másnak is az. Végül pedig, merjenek kérdezni: alapvetően ezt minden helyzetre értem, de ha az MCC-vel/felvételinkkel kapcsolatban bármilyen kérdésük van, nyugodtan keressenek minket személyesen vagy a Facebookon is.

 

 

 Köszönjük az interjút Matos Lillának, a felvételizők pedig ne felejtsék, hogy március 13-ig adhatják le jelentkezésüket!

kép: mcc.hu

 

         

A szerzőről Összes bejegyzés megtekintése

Máté Csilla

Vélemény, hozzászólás?

Hozzászólás írásához, kérjük jelentkezz be.