Beszámoló a XXXIV. OTDK Állam- és Jogtudományi Szekciójáról

2019. április 10–12-én rendezték meg a XXXIV. OTDK Állam- és Jogtudományi Szekcióját, melynek ez alkalommal a Pázmány Péter Katolikus Egyetem adott otthont. A Szekcióban negyven ELTE-s dolgozat indult, hallgatóink összesen huszonöt díjat hoztak el – tizenhárom első, tíz második és két harmadik helyezést, valamint nyolc legjobb opponensi díjat tudhatnak a magukénak a versenyzőink, ráadásul több különdíjat is szereztek.

A legtöbb (szám szerint hat) dolgozat az alkotmányjogi tagozatokba került, ahol két első hely, három második hely és két legjobb opponensi díj született.

Az Alkotmányjog III. tagozatban Morauszki Rita képviselte az ELTE-t a Kiteljesítés vagy funkciózavar? – Az ombudsmani hatáskörbővítés elviselhetetlen könnyűsége című dolgozatával, melyben az alapvető jogok biztosának feladatköreit és azoknak értelmezését elemzi (a dolgozat rezüméje itt olvasható). Konzulense, Lápossy Attila, aki az Alkotmányjogi Tanszéken oktató egyetemi tanársegéd és az Alapvető Jogok Biztosa Hivatalának főosztályvezető-helyettese, nemcsak elkísérte tanítványát, de a teljes tagozatot végighallgatta.

A szekció zsűrijének elnöke Dr. Stumpf István alkotmánybíró volt, akinek egyedi, szókimondó stílusának köszönhetően emlékezetes kritikákat, kérdéseket hallhattunk. A közönség soraiban ült Dr. Hörcherné Dr. Marosi Ildikó alkotmánybíró asszony is, aki szintén kérdezett egyes előadóktól, valamint Dr. Csink Lóránt a Pázmány Péter Katolikus Egyetemről, akit Morauszki Rita személyesen szólított meg előadásában. Rita pozitív opponensi véleményt és több kérdést is kapott. Végül a második helyezést vihette haza.

_1122283b

Agrár-, szövetkezeti és környezetvédelmi jogi tagozat: zsűri

Agrár-, szövetkezeti- és környezetvédelmi jog tagozatban számos eltérő témájú, mégis aktualitásukban összetartozó dolgozatot adtak elő a versenyzők. Agrárjogi vonalon több kutatás foglalkozott földforgalmi és földhasznosítási kérdésekkel, a környezetvédelem témakörében pedig az alkotmányos és a nemzetközi relevanciával bíró témák kerültek előtérbe: a klónozás és a környezetkímélő gépjárművek mellett a hulladékgazdálkodásról és az ökoszisztéma-szolgáltatások helyzetéről is hallhattunk.

A zsűri tagjai Dr. Csák Csilla egyetemi tanár, a ME ÁJK dékánja, Dr. Fodor László tanszékvezető egyetemi tanár, valamint Dr. Bándi Gyula tanszékvezető egyetemi tanár, a jövő nemzedékek érdekeinek védelmét ellátó biztoshelyettes voltak.

Karunk versenyzői kimagaslóan teljesítettek: Schiller-Dobrovitz Alexandra II. helyezést ért el, valamint különdíjban részesült, és Wulcz Aliz is különdíjat vihetett haza.

_1122330b

A Nemzetközi jog II. tagozatban Balázs Gergő, az ELTE harmadéves hallgatója arról tartott prezentációt, hogy a diplomácia és konzuli képviselet elleni támadások esetén a küldő államok válaszlépéseik igazolásaként jogszerűen hivatkozhatnak-e önvédelmi helyzetre. Dolgozatában jelentős szakirodalom alapján összevetette az eddig kialakult álláspontokat, érveket. Végül arra a megállapításra jutott, hogy a nemzetközi jog nem teszi lehetővé az önvédelemre hivatkozást képviseleteik elleni támadások esetén. A nagykövetségek ellen irányuló támadások nem veszélyeztetik az állam biztonságát, politikai függetlenségét, és az önvédelemre hivatkozó állami gyakorlat elenyésző száma nem teszi lehetővé a szokásjoggá fejlődését. Gergő magabiztos előadóként mutatta be prezentációját a dolgozatáról, így nem csoda, hogy az első helyezés díjával térhetett haza.

Bartuszek Lilla szintén az ELTE-t képviselve lépett fel utolsó előtti versenyzőként. Dolgozata az Osztott felelősség a nemzetközi jogban címet viselte. Munkája kiemelkedő, mert aktuális és releváns témát választott, amivel hazai szakirodalom még nem foglalkozik. A tapasztalat azt mutatja, hogy államok, nemzetközi szervezetek egyre többen vállalkoznak együttműködő cselekvésre. Az államhatárokon átívelő negatív kimenetelű cselekmények esetén a sértett egyszerre több jogsértő féllel találhatja szembe magát, ezzel foglalkozik az osztott felelősség elmélete. Lilla bemutatta az osztott felelősséggel szemben felvetett problémákat, nehézségeket, valamint kitért arra is, hogy mely jelenségek késleltetik az osztott felelősség széles körben történő elfogadását és alkalmazását. Aktuális témaválasztását és munkáját opponense is elismerte.

Az ELTE ÁJK hallgatói kiemelkedő eredménnyel szerepeltek a Konferencián, mindannyian büszkék lehetünk rájuk!

Gratulálunk a versenyzőknek, opponenseknek és konzulenseknek a kitartó munkájukhoz!

A díjak teljes listája elérhető a Kar honlapján.

A dolgozatok rezüméit pedig az alábbi linkeken lehet olvasni: I., II., III., IV., V., VI., VII. és VIII. rész

fotók: Papp Bence (galéria hamarosan a Facebookon!)


JURÁTUS HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS



A szerzőről Összes bejegyzés megtekintése

Szövérffy Margit

Varga Dominika Kincső

Dörfler Dóra

Vélemény, hozzászólás?

Hozzászólás írásához, kérjük jelentkezz be.