Beszámoló az év első kari könyvbemutatójáról

Február 22-én került sor az ELTE Állam- és Jogtudományi Karának idei első, borkóstolóval egybekötött könyvbemutatójára a Kari Tanácsteremben.

Az eseményt Dr. Varga István egyetemi tanár, a Polgári Eljárásjogi Tanszék vezetője, a jelenlegi tudományos ügyekért felelős dékánhelyettes nyitotta meg, és egyben moderátorként is közreműködött. Röviden üdvözölte a jelenlévőket, majd szívélyesen invitálta őket a borkóstolóra. Ezután került sor a könyvek egyenkénti bemutatására.

A beszámolók sorát dr. Boros Zsuzsa, az Igazságügyi Minisztérium osztályvezetője indította, aki Weiss Emília családjogi és öröklési jogi kodifikációs tanulmányait ismertette. Az előadó kitért Dr. Szeibert Orsolya habilitált egyetemi docens szerepére a könyv létrejöttében szerkesztőként, majd megemlékezett Dr. Weiss Emília munkásságának jelentőségéről a családjogi kodifikáció kapcsán.

Processed with VSCO with a6 preset

A rendezvény dr. Réti László ügyvéd előadásával folytatódott dr. Baranyi Bertold, dr. Homoki Péter és dr. Kovács A. Tamás Magyarázat az elektronikus ügyintézésről című kötetéről, majd dr. Bacher Gusztáv ügyvéd beszélt Dr. Lontai Endre, Dr. Faludi Gábor, Dr. Gyertyánfy Péter és Dr. Vékás Gusztáv Polgári jog – Szerzői jog és iparjogvédelem című tankönyvéről, melynek során összevetette azt a régebbi, 1998-as kiadással.

Ezután következett az Alkotmányjogi Tanszék két új tankönyvének bemutatása. A Dr. Bodnár Eszter és Dr. Pozsár-Szentmiklósy Zoltán által összeállított Alkotmányos tanok I-II. című kötetéről Dr. Jakab András egyetemi tanár, míg a Dr. Somody Bernadette, dr. Szabó Máté Dániel, dr. Vissy Beatrix és dr. Dojcsák Dalma együttműködésével alkotott Alapjogi tanok I-II. című könyvéről Dr. Grad-Gyenge Anikó egyetemi docens, a BME Üzleti Jogi Tanszékének vezetője nyilatkozott.

Processed with VSCO with a6 preset

Mindkét előadó, hasonlóan az előttük szólókhoz, kiemelte a kötetek fontosabb jellemzőit, különlegességeit, pozitívumait, valamint kitértek arra is, hogy milyen jelentőséggel bírnak e szerzemények az oktatás szemszögéből, mennyire felelnek meg a hallgatók megváltozott tanulási szokásainak.

Végül, de nem utolsó sorban Dr. Vékás Lajos professor emeritus tette színesebbé a bemutatót beszámolójával, melynek során Dr. Lenkovics Barnabás Ember és jog – Válogatott gondolatok című művét vette górcső alá. Kiemelte, hogy az egész kötetet az emberi méltóság tartja össze, és „szívmelengetően idealista könyv”-ként jellemezte azt. Méltatta továbbá a szerző írói tehetségét, mely legújabb könyvében is megmutatkozott, hiszen maga a szép megfogalmazás még élvezetesebbé tette számára az olvasás élményét.

Az egyes művek szerzői kapcsán elhangzott kedves történetek még több jókedvvel, az újra felelevenített emlékek pedig nosztalgikus, meghitt hangulattal töltötték meg a termet.

Az eseményt Dr. Varga István zárta, szavait lelkes tapssal, illetve asztalkopogtatással fogadták, majd a résztvevők lassan átvonultak a Pázmány terembe, ahol egy borkóstoló elmaradhatatlan kellékei, némi harapnivaló, frissítő és persze a különféle borok várták az érdeklődőket.

fotós: Gelbmann Márta

Galéria

This slideshow requires JavaScript.


JURÁTUS HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS



A szerzőről Összes bejegyzés megtekintése

Kruppai Sára

Vélemény, hozzászólás?

Hozzászólás írásához, kérjük jelentkezz be.