Dr. Nagy László Magánjogi Érvelési Verseny

Immár hatodik alkalommal rendezték meg november 13-a és 14-e között a Dr. Nagy László Magánjogi Érvelési Versenyt a Siegler Bird&Bird Ügyvédi Irodában, a Dr. Nagy László Alapítvány szervezésében. 

A verseny célja a fiatalon elhunyt ügyvéd, Dr. Nagy László emlékének őrzése mellett a tehetséges joghallgatók támogatása. Védnökei közt a szakma elismert jogászait találhatjuk meg: Dr. Sonnevend Pált és Dr. Tóth M. Gábort. A versenyre az egész országból jelentkezhettek joghallgatók, hogy egy magánjogi témájú érvelési feladatban mérhessék össze tudásukat a főleg gyakorló jogászokból álló zsűri előtt. Első körben a jelentkezőknek egy beugró feladatot kellett beküldeniük, közülük választották ki a legjobb tizenhat versenyzőt.

Ezt követően a nyolcad- és negyeddöntőkre november 13-án került sor, ahol a versenyzők a rendelkezésre álló felkészülési idő után mérték össze tudásukat: először ismertették az alperesi, illetve a felperesi oldal érvelési rendszerét, majd röviden reflektáltak az ellenfél által citáltakra. A zsűri a felhozott érvek minősége, logikai kapcsolódása és az előadásmód alapján választotta ki a továbbjutókat.

03EE7A81-47E4-4C98-844E-156D8768CE07

A bronzmeccset és a döntőt másnap este tartották. A továbbjutók mindannyian az ELTE hallgatói voltak: Szopkó Rebeka és Kósa Dorottya a döntőbe jutottak, míg Pázmándi Patrik és Durucskó Annamária a harmadik helyért versenyeztek. Az estét Siegler Konrád nyitotta meg beszédével, melyben visszaemlékezett a verseny névadójára, Dr. Nagy Lászlóra, kiemelve, hogy milyen nagy tehetséggel megáldott ügyvéd volt. Utána Dr. Tóth M. Gábor szólt néhány szót, akinek az egyetemi barátai közé tartozott Dr. Nagy László és személyes emlékeit elevenítette fel, köztük barátjának szívből jövő hangos nevetését.

A zsűrit az utolsó napon Dr. Kara Pál, Kovács Zoltán és Dr. Nanyista Pál alkotta. A vitákon jelentős számú hallgatóság vett részt. A bronzmeccs feladata öröklési jogi témájú volt, melyből győztesen Pázmándi Patrik került ki.

7805DCFB-74BE-4522-B4F5-A423C7AAE6C9

A döntőbeli jogesetben egy ügyvédjelölt munkaviszonyának megszüntetésének jogellenes volta, illetve ennek tagadása mellett kellett érvelniük a joghallgatóknak. A megszüntetést kiváltó ok az ügyvédjelölt állásinterjúján mondott hazugsága volt, mely szerint nincs tetoválása és nem dohányzik. Később ezen tulajdonságai miatt egy nagy bevételt hozó ügyfél felmondta a szerződését az irodával, ami ezáltal jelentős anyagi forrástól esett el és követelte volt munkavállalójától kárának megtérítését. A felperesi oldalt Szopkó Rebeka képviselte, aki hivatkozott az iroda és az ügyvédjelölt közötti bizalom megszűnésére, arra, hogy munkavállalóként a munkaidőn kívül sem hozhatja kellemetlen helyzetbe a munkaadót, valamint az ügyvédjelölt felróható viselkedésére is. Az alperesi oldalon Kósa Dorottya kifogásolta, hogy a munkaidőn kívüli tevékenysége miatt nem lehet felmondani védencének: a hazugságot kiszolgáltatott helyzetben, állásinterjún mondta, amikor nem volt lehetősége a kérdésbe belefoglalt válaszon kívül más választ adni.

D57FB2CC-2273-4262-90D4-533B60900B60

A versenyt Szopkó Rebeka nyerte meg, nyereménye két hét szakmai gyakorlat a Siegler Bird&Bird Ügyvédi Irodában, illetve a Bird&Bird londoni irodájában, aminek utazási költségeit az iroda állja. Pénzjutalma 150.000 forint, a második helyezetté 100.000 forint, a harmadik helyezetté 75.000 forint. A két napos verseny végül egy állófogadással zárult.

Gratulálunk a nyertesnek és a verseny minden további résztvevőjének!


JURÁTUS HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS



A szerzőről Összes bejegyzés megtekintése

Maschefszky Emese

Vélemény, hozzászólás?

Hozzászólás írásához, kérjük jelentkezz be.