Egy svájci város, amit nem érdemes kihagyni

Bázel a német–francia–svájci hármashatárnál elterülő, Svájcon belül a harmadik legnagyobb és az egyik legérdekesebb város. A kultúra, a természet, az építészet és az ott lakók vendégszeretete még a magas árak ellenére is vonzó úti céllá varázsolják a települést.

Ha Svájc felé indul útnak az ember, érdemes böngészni a repülőjegyeket, mivel elég olcsón és gyorsan megközelíthető desztinációkat találhatunk a kis ország határain belül. Másfél órába telt számomra, hogy Budapestről Bázelbe érjek, ahol már a leszállást követően, a repülőtéren nehéz döntés elé állítottak, ugyanis a hivatalos nevén Bázel–Mulhouse–Freiburg-EuroAirport kapuin keresztül három különböző ország is megközelíthető attól függően, hogy melyik ajtón megy ki az ember.

A probléma ezzel csupán annyi, hogy ha rossz ajtót választasz, vagy nem vagy elég figyelmes, nagy valószínűséggel nem fognak visszaengedni a repülőtér területére, hogy megtalálhasd a megfelelő kiutat. Így semmiképpen sem szabad letérni a nyilakkal jelölt útról.

basel-cathedral-699865_1920A szálláshelyünk is tartogatott némi meglepetést, ugyanis a városi vezetés azzal próbál minél több turistát magához csalogatni, hogy minden odalátogatónak adnak egy olyan kártyát, amely ingyenes utazásra jogosít a tömegközlekedési eszközökön, valamint a kártyatulajdonosok a múzeumokba is féláron léphetnek be.

Mind a két funkciót remekül ki lehet használni, mivel a villamos- és a buszvonalak az egész várost behálózzák, ami nem véletlen: a belvárosban nem is közlekedhetnek autók.

A jól kiépített, praktikus tömegközlekedési hálózatnak köszönhetően sokan a személygépkocsijukat teljesen lecserélték villamosra vagy biciklire. A város méretének hála gyalogosan is könnyedén elérhetőek a látványosságok. Megéri sétálni, mivel szinte minden sarkon egy múzeumra bukkan az ember.

Nem véletlenül hívják Bázelt a múzeumok városának.

A hagyományos galériáktól kezdve a történelmi múzeumokon keresztül a modern művészeti múzeumig minden megtalálható. Azonban olyan különlegességeket is felfedezhetünk, mint például a Játék Múzeum (Toy Worlds Museum Basel), ahol három emeleten keresztül vezetik végig a látogatókat a játékok fejlődésén. Több tízezer játékmaci, babaház, kisautó és kisvonat látható, egészen az 1700-as évektől kezdődően.

A múzeumokon kívül érdemes megnézni a Városházát (Rathaus Basel) is, ami piros falaival megtöri a fehér épületek sorát, s kapuin belépve sem okoz csalódást. Fél óránként van csoportos látogatás és idegenvezetés, de annak, aki ezt inkább kihagyná, a belső udvar is csodaszép látványt nyújt az élénk falaival, óriási festményeivel és az eldugott aranyszobrokkal.

Templomokban sem szűkölködik a város.

A Münster, azaz a bázeli székesegyház a legnagyobb közülük. Nemcsak mérete, hanem elhelyezkedése miatt is érdemes ellátogatni ide, mivel a város egyik legmagasabb pontján van, ahonnan csodálatos kilátás nyílik a Rajnára és az Óvárosra. Emellett egy hatalmas napóra is díszíti az épületet, továbbá csodálatos harangszó kápráztatja el azokat a szerencséseket, akik jó időben érkeznek. A katedrális belseje szolidan, de mégis elegánsan díszített, és mint a bázeli templomok többségét, ezt is jellemzi a protestáns puritanizmus.

20190216_173414

A legnagyobb élményt véleményem szerint a hosszú séták adják, akár az óváros dimbes-dombos utcácskáin, akár a Rajna partján. Mindkettőnek megvan a maga varázsa. A folyópart a Dunához képest meglepő látványt nyújt, ugyanis végig lépcsőzetes a kialakítása, ahova előszeretettel ülnek le a helyiek és a turisták is.

A Rajna vize olyan tiszta, hogy nyaranta gyakran fürdenek benne, a gyerekek a hídról ugrálnak a vízbe, sőt van, aki a sodrást kihasználva jó időben úszva megy munkába. Hajókkal csak elvétve lehet találkozni, kisebb csónakok vannak inkább csak kikötve, de ezek is csak elszórtan, így mindenki csodálhatja a kék vizet és a távoli hegyeket.

Ha csak egy-két szabad napja van az embernek, mindenképpen érdemes ellátogatni ebbe a nagy turistaforgalomtól megkímélt, de mégis sok lehetőséget nyújtó városba. Hiába magasak az árak, összességében minden forintot megér egy ilyen nyugodt és mégis nyüzsgő város részévé válni.

fotók: Szakmáry Zsófia


JURÁTUS HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS



                     

A szerzőről Összes bejegyzés megtekintése

Szakmáry Zsófia

Vélemény, hozzászólás?

Hozzászólás írásához, kérjük jelentkezz be.