ELTE ÁJK Gólyabál – 2017.

„Az év mindenki által legjobban várt eseménye” – írták a szervezők a gólyabál beharangozójában. Ez az este kiemelten fontos a gólyák számára, ide még olyanok is szívesen eljönnek, akik amúgy nem gyakran járnak szórakozóhelyekre. Mivel pedig vészesen közelítenek a félévzáró dolgozatok és a vizsgaidőszak, sokaknak ez a november eleji csütörtök az utolsó egyetemi rendezvény, amin az idén részt vesznek.


A jól bevált dolgokon ne változtass, tartja a mondás, így az este programja lényegében megegyezett a korábbi években tapasztaltakkal. Némi újdonságot jelentett a mémverseny, mely nagy sikert aratott az áprilisi Felezőn. Ezúttal is érkeztek humoros, szórakoztató képek, sokan pályáztak a dobogósoknak járó pezsgőre. Új volt a helyszín is, a bál méltó otthonra lelt a Gömb Aulában, ahol a nagy befogadóképességnek köszönhetően nem alakult ki tumultus.

A pénztárak nyitása után kevesen lézengtek a tánctéren, inkább egy-egy itallal a kézben beszélgettek a vendégek az ismerőseikkel, várva a kezdésre. Az est érdemi része ezúttal is a köszöntőkkel és a díjátadókkal indult; kiderült, kiket tartanak a hallgatók a legjobb előadónak, szemináriumvezetőnek. Emellett megválasztották a bálkirálynőt és a bálkirályt is. A beszédek után következett a látványos és tetszetős gólyatánc.

Szabó Tamás, a HÖK elnöke megnyitja a 2017-es bált.

Szabó Tamás, a HÖK elnöke megnyitja a 2017-es bált.

Az első fellépő az adót a rockkal összehozó Tax&Roll együttes volt, melynek tagjai között egyetemi oktatóink is helyet kaptak. Másfél órán keresztül igényes rockzenével szórakoztatták az egyre növekvő közönséget, népszerű dallamok csendültek fel egyedi hangszereléssel.
Siklósi Iván tanár úr bandáját Frank Hash váltotta a színpadon, ekkor már szinte megtelt a parkett, még azok is táncra perdültek, akik kevésbé jártasak ebben a műfajban.

A bulihangulat igazán a ’90-es, kora 2000-es évek slágereit felvonultató és a retrodiszkók hangulatát idéző Necc Party kétórás blokkjában hágott a tetőfokára.

Senior Hal és Shaman Leva olyan zenéket hozott, amiket kortól függetlenül szinte mindenki ismer. A közönség együtt táncolt és énekelt például a Temptationre vagy a Mambo No. 5-ra. Levezetésképp ismét Frank Hashé volt a főszerep, ekkorra már csökkent a létszám, de a lelkesedés egyáltalán nem. Az utolsó bulizók hajnali négy után hagyták el a helyszínt.

Összességében megint sikerült a szervezőknek egy remek bált összehozni.

Mindenki megtalálhatta a magának való zenét, ki lehetett kapcsolódni még egyszer utoljára a nagy megmérettetések előtt.

Az bálon készült fotók megtekinthetők a HÖK Facebook-oldalára feltöltött fényképalbumban

Képek: ÁJK HÖK

A szerzőről Összes bejegyzés megtekintése

Jakus Barnabás

Vélemény, hozzászólás?

Hozzászólás írásához, kérjük jelentkezz be.