Fáj a hátad? Mire vársz?

Vizsgaidőszak. Reggeltől estig tankönyvek és jegyzetek felett ülünk. Pár óránként, majd egyre sűrűbben változtatjuk az ülőhelyünket: az íróasztaltól az ágyra, az ágyról a fotelra, hasról hátra. A végén csinálhatunk akármit, fáj a hát, a derék, a nyak. Ha kicsit józanok vagyunk, és törődünk magunkkal, felmerül bennünk az igény: el kell mennünk mozogni. Na de hová? Például a Nyugati pályaudvartól öt percre, csak pár megállóra az egyetemtől.

Sándor Tamással, krav maga, TRX és GFM oktatóval beszélgettünk.

Többek között TRX oktató is vagy. Mire jó a TRX?

A TRX-nek sok funkciója van, lehet vele izmosodni, erősíteni a kondíciónkat, de alakformálásra is kiváló. Azért szoktam jobban ajánlani a TRX-et, mint a gyúrást vagy a zsírégető, alakformáló tornákat, esetleg a cross trainingeket, mert ugyan ezek kardio mozgásnak nagyon jók, de ha valakin felesleg van, akkor az olyan, mintha tíz kilós homokzsákkal ugrálna. Az eredmény sokszor az, hogy az ízületek, a térdek sínylik meg. Utána csodálkoznak, hogy miért fáj a térdük, derekuk, mikor rendszeresen sportolnak. Hát pont azért. Először a normális vázizomzatot kell felépíteni. A saját testsúlyos edzésnél, mint például a TRX-nél, lassabban érhetjük el ugyanazt a hatást, mint egy konditermes edzésnél, de nem sérülnek az ízületek. A súlyzós edzésnél mindig csak egy izomcsoportot mozgatsz, a vázizomzatod nem lesz stabil, nem fogsz tudni biztonsággal megemelni egy szekrényt.

A legtöbb fiatal szerintem azért kezd el sportolni, mert egyszerűen jól akar kinézni. Pont az kell nekik, hogy amit karácsonykor felszedtek, azt a strandszezonra leadják.

Ez a Pumped Gabó stílus? Hiába vékony valaki, ha csak a ruha tartja össze. Először fáj a derekuk, aztán a térdük, egy idő után gerincferdülésük lesz vagy rosszabb esetben gerincsérvük, fájnak a vállak, a nyak. Most vagy jól akar kinézni az ember, vagy egészséges akar lenni, azonban egy olyan edzővel, aki odafigyel, és tudja, mit csinál, mind a kettőt el lehet érni.
A fiatalok sokszor nem gondolnak bele, hogy hiába helyesek, nem érnek vele semmit. Arrébb kell rakni egy vödör vizet, és beleroppan a derekuk.

Mi az a GFM?

Játék és erősítés egyben. Az emberek nagyon fásultak és mogorvák lettek. Ha lejönnek edzeni, szeretnének kikapcsolódni, felszabadulni, és erre tökéletes a GFM. Játékos az egész, viszont a benne levő mozgásokkal mobilizálod az ízületeket, térdet, vállat, csuklót, bokát, amivel probléma szokott lenni. Egyre többen végeznek ülőmunkát, aminek következtében eldeformálódnak az emberek. Kicsit olyan, mintha az evolúció során felegyenesedtünk volna, most pedig görnyednénk vissza. Egész nap ülünk: a buszon, a munkahelyen, az iskolában, a könyv felett, mindenhol.

Ezért aztán egyre többen érzik szükségét a mozgásnak.

Igen. Sokszor azonban az is a baj, hogy aki sportolni szeretne, nem találja meg, mi a megfelelő sport, ki a képzett edző, és csak árt magának. Nincs összehasonlítási alap, nem tudják, melyik edzői papír mennyit ér. Van olyan, aki elmegy edzőtanfolyamra úgy, hogy előtte még nem vett részt egy edzésen sem az adott sportból. Például egy hölgy az egyik krav maga csoportomból két évig járt máshova edzésre, de a legalapvetőbb, kezdő mozdulatokat sem tanították meg neki. Másik eset, amikor harminc fő van egy csoportban: az edzőnek lehetetlen minden emberre figyelni, harminc fő az túl sok. Szerintem a személyi edzés a legjobb, mert akkor teljes figyelmet kap az edzett, a csoportos edzés pedig tíz-tizenöt fő között a legoptimálisabb.

Hiába fáj mindenünk, néha mégis nehezen szánjuk rá magunkat az edzésre…

Elég nagy baj. Elmész enni egyet a barátoddal, ötezer forint, elmész egyet szórakozni, több ezer forint, elmész moziba, úgyszintén. Egy személyi edzés sem kerül többe, de biztosan nagyobb haszna van. Azt is szokták mondani, hogy nincs idő edzeni. Hát én ezt nem hiszem el, mindig van heti kétszer másfél óra, ha valaki tényleg akarja. Nem szabad lustának lenni. Akkor sem, ha most még megfelel ez az életvitel, harminc éves kor felé sokkal nehezebb lesz helyrehozni a testünket.

Melyik sportot űzöd a legszívesebben?

Eredetileg a honvédségbe készültem, az ottani felvételire edzettem. Nem lettem katona, mert rájöttem, hogy nem szeretem, ha parancsolgatnak nekem. Hat-hét éve ismertem meg a krav magát, azóta csinálom, azzal foglalkozom szakmai szinten, és ez egyben a hobbim is. Krav magát lassan három éve oktatok, akkor szereztem edzői papírt. Teljesen objektív mérce van krav magából is, ami mutatja, hogy ki milyen szintet ért el. Jelenleg Graduate 5 szinten vagyok, ami a „fekete öv kiskapuja”. A vizsgakövetelmények közt olyanok vannak, mint gépkarabélyos fenyegetés elhárítása minden irányból, szóval ez már egyfajta katonai szint. Számomra az a fontos, hogy tudjak segíteni az embereknek minden téren: ha szeretne erősödni, fogyni, ha atrocitás éri, meg tudja védeni magát.

Egy átlagember miért krav magázzon?

Meg szoktam kérdezni minden tanulómat, hogy miért jött el. Vizsgára készül vagy csak egyszerűen szeretné megvédeni magát? A tanítványaim esetében a legmagasabb szintű vizsga a Graduate 3, amit teljesítettek, ez erős haladó. Sajnos egyre többet hallani a hírekben késes támadásokról, utcai konfliktusokról, szórakozóhelyeken történt balhékról, úgyhogy aki nem akar vizsgázni, annak is hasznos, hiszen jelenleg a krav maga a leghatékonyabb önvédelmi rendszer. Sokat kipróbáltam, de ez az, ami egyszerű és gyorsan tanulható.

A heti öt testnevelésóráról mi a véleményed?

Előfordult, hogy pár gimnazista srác lejött edzeni hozzám, és nem volt igazán jó a mozgáskoordinációjuk. Meg is kérdeztem tőlük, mit csinálnak testnevelésórán. Heti hármon filmet néznek, a maradékon fociznak. Alapvetően nagyon örülök a heti öt tesinek, de meg is kellene tartani. Vannak kivételek szerencsére, olyan testnevelő-tanárok, akik fejlesztik magukat, de a tanítványaim többsége az elején azt sem tudja, melyik a jobb és melyik a bal lába. Nem azt akarom mondani, hogy az iskolai tesi rossz, de a tanároknak is szükséges képezni magukat.

Fiúk és lányok számára is egyformán hasznos a TRX, illetve a krav maga?

Természetesen. Fontos is, hogy mindenki járjon. Lányoknál például, ha majd gyereket szeretnének, sokkal kellemesebb lesz kihordani a babát, mivel erősebbek lesznek. Ajánlom mindenkinek, hogy időben kezdjen el sportolni, ne bánja meg később!

Köszönjük az interjút, és sok sikert kívánunk a továbbiakhoz!

Tudj meg többet itt.


kép forrása

A szerzőről Összes bejegyzés megtekintése

Varga Dominika Kincső

Vélemény, hozzászólás?

Hozzászólás írásához, kérjük jelentkezz be.