Farmerek Marlboro nélkül – Beszámoló az Agrár- és Szövetkezeti Jogi TDK üléséről

Októberben újraindult az Agrár- és Szövetkezeti Jogi Tudományos Diákkör. Az első ülés során a földhasználat és a fiatal gazdák lehetőségei mellett az agrárjogi szerződések és a földtámogatások is szóba kerültek.

A diákköri ülés két meghívott előadója dr. Dobrovitz Magdolna ügyvédnő és fia, Osztertág Márk állattenyésztő mérnök voltak, akik bár külön-külön is sikeres szakemberek, családi vállalkozásként tekintenek a gazdaságra.

Osztertág három barátjával és egyben rokonával indította pár évvel ezelőtt az OPPA – the Farm névre keresztelt, Vecsés mellett működő gazdaságot, melynek fő profilja a káposzta- és egyéb növénytermesztés mellett a húsmarhák tartása, illetve versenylovak tréningezése.

A majdnem száz hektáron elterülő, átlagban 12-15 aranykorona értékű földekből összetevődő gazdaságban a tulajdonosok maguk dolgoznak, jelenleg csak egy alkalmazottjuk van – ez gyakran kora hajnaltól késő estig tartó, jelentős részben fizikai munkát takar.

Osztertág elmondta, hogy az európai uniós és a hazai szabályozás egyaránt dinamikusan változik, amit ők gazdálkodóként az adminisztratív kötelezettségek gyakori átalakulása mellett az alkalmazható vegyszerek terén érzékelnek – a növényvédő, rovarirtó készítmények hatékonysága változó, és előfordul, hogy az egy évvel korábban még szabályosan beszerezhető szerek teljesen eltűnnek a piacról.

A farm az előírásoknak megfelelően csak GMO-mentes termékeket állít elő, és kiemelten ügyelnek rá, hogy mire kikerülnek a növények a gazdaságból, ne maradjon nyoma a permetezésnek: eddig sosem mutattak ki a megengedettnél magasabb vegyszerszintet termésükben.

Játssz az OPPA Facebook-oldalán: nevezd el te a 121-es számú bocit!

Játssz az OPPA Facebook-oldalán: nevezd el te a 121-es számú bocit!

A farm profitabilitása azonban nemcsak a rovarinváziótól, hanem az időjárási viszonyoktól is jelentősen függ, ráadásul a környékbeli kisebb gazdaságokhoz hasonlóan az OPPA is kiszolgáltatott a terményfelvásárlóknak, akik jellemzően nagyobb és tőkeerősebb, így előnyösebb piaci helyzetben lévő feldolgozóüzemek.

A fiatal gazdák ezt a függő helyzetet enyhítendő kezdtek marhákat tartani, az állatok azonban csak évek múltán hajtanak hasznot, és ahogy a növénytermés mennyiségére és minőségére, úgy a marhák utódlására sincsen garancia. Az állattartóként való terjeszkedést ráadásul akadályozza, hogy bizonyos egyedszám meghaladása esetén szigorúbb előírások vonatkoznak a gazdaságokra, melyeknek az OPPA – the Farm jelenleg nem felel meg.

A Fiatal Gazda Pályázatot elnyerő Osztertág kifejtette, hogy az így kapott támogatás jelentős segítség ugyan, és előmozdítja a farm fejlődését, azonban kockázatokkal is jár: amennyiben a pályázatban meghatározott időn belül nem sikerül megvalósítani a kitűzött célokat, szankciókat alkalmazhatnak a pályázókkal szemben.

Osztertág emellett arra a rendszerszintű problémára is felhívta a figyelmet, hogy

a mezőgazdasági támogatásokat gyakran olyan feltételekhez kötik, amelyek megvalósítása nem egyértelműen kapcsolódik az adott gazdaság tényleges helyzetéhez,

így olyanok is támogatáshoz juthatnak, akiknek nincsen rá szükségük, mások azonban formai okokból kívül eshetnek a pályázók körén.

Dr. Dobrovitz Magdolna fiához hasonlóan hangsúlyozta a rokoni kapcsolatok jelentőségét a magyarországi agráriparban való érvényesülés során: amennyiben valakinek nincsenek legalább megbízható ismerősei, az ügyvédi szférában is kifejezetten nehéz hozzáértő szakembert találni. Ez különösen súlyosan érinti azokat, akik öröklés útján, váratlanul jutnak földekhez, esetleg olyan településen élnek, aminek a közelében egy agrárjogra szakosodott jogász sem található.

Az ügyvédnő szerint ez a helyzet a rendszerváltástól kezdve fokozatosan alakult ki, és az új földforgalmi törvény, amely professzionális, jogászokra szabott jogszabály, rögzítette az állapotot. Igazgatási szempontból előnyös, hogy bizonyos földügyleteket csak hozzáértő szakember segítségével lehet végrehajtani, ugyanakkor ennek nincsen hagyománya Magyarországon (korábban például gyakori volt az internetről letöltött szerződésminták használata). Az ügyvédi társadalom sem készült fel a jelenlegi helyzetre, mivel a kamarákban hivatalosan nincs szakosodás, vagyis olyan nyilvántartás sem, amelyből az ügyfelek megállapíthatnák, kihez fordulhatnak agrárjogi kérdésekkel.

Mára külön szakmává vált a portfóliómenedzser, akinek az a feladata, hogy a földdel rendelkező, azonban azt művelni nem tudó/akaró tulajdonosokat összehozza a gazdákkal, akik tipikusan haszonbérletre keresnek lehetőleg jó minőségű, egybefüggő területeket – utóbbinak különösen nagy a jelentősége, mivel a TSZ-ek megszűnését követően a földek kiosztásánál gyakran nem a művelhetőség volt az elsődleges szempont, így sokan apró, egymástól távol eső földeket igényeltek.

Jelenleg az egyik legmeghatározóbb kérdés a régi földforgalmi törvény hatálya alatt kötött haszonbérleti szerződések helyzete:

amennyiben a felek el kívánják kerülni az új törvény előírásainak való megfelelést, célszerű legalább a szerződés lejárta előtt hat hónappal ügyvédhez fordulni, mivel ha kicsúsznak a határidőből (ami a szigorú alaki feltételeknek és az új várakozási időknek köszönhetően könnyen előfordulhat), új szerződést kell kötniük, ez pedig értelemszerűen az új törvény hatálya alá esik majd.

Az előadók egyetértettek abban, hogy jelenleg Magyarországon hathatós jogi és adminisztratív segítség nélkül nem lehet gazdálkodni, hiszen ezek a tevékenységek amellett, hogy szakértelmet igényelnek, roppant időigényesek is. Az OPPA – the Farm például külön pályázati szakemberrel is kapcsolatban áll, aki összegyűjti, milyen lehetőségei vannak a gazdáknak, Osztertág és tulajdonostársai pedig az ügyvédnő által felvetett jogi szempontokat is figyelembe véve döntenek a részvételről.

Amennyiben érdekelnek a hasonló témák, kövesd az

Agrár- és Szövetkezeti Jogi TDK-t a Facebookon!

GALÉRIA

by Zareczky Tamara

This slideshow requires JavaScript.

A szerzőről Összes bejegyzés megtekintése

Szövérffy Margit

Vélemény, hozzászólás?

Hozzászólás írásához, kérjük jelentkezz be.