Karácsonyi jótékonykodás az ELTE szervezésében

Egykor kisgyermekként mindnyájan izgatottan vártuk a karácsonyt, és csodálatos örömet éreztünk, amikor a fenyőfa fényei alatt megtaláltuk a hőn áhított játékbabát vagy kisautót. Így közel felnőtt fejjel azonban az ünnepek már másról szólnak, eljön lassan az idő, amikor nem mi kapunk, hanem mi leszünk azok, akik ajándékokat adnak.

Idén az Eötvös Loránd Tudományegyetem Hallgatói Önkormányzata minden kari önkormányzattal összefogva közös jótékonysági gyűjtésbe kezd, így minden hallgatónak lehetősége van egy angyalka szerepében tündökölni, és egy rászoruló család karácsonyát szebbé, boldogabbá tenni. Az ELTE HÖK Esélyegyenlőségi Bizottsága által szervezett kezdeményezésben összegyűlt felajánlásokat a Mikulásgyárnak és a Cseppkő Gyermekotthonnak juttatják el.

 A rászoruló családoknál sokszor alapvető élelmiszerekre sem jut megfelelő anyagi keret, ezért tartós, nem romlandó élelmiszereket, nem olvadó édességeket szívesen fogadnak a szervezők. Alapvető higiéniai eszközök is megfelelőek, így a szappan, a fogkefe és a fogkrém, de lehetőség szerint ne válasszunk folyékony szappant vagy testápolót. A ruhanemű is mindig szükséges egy család életében, ezért a már megunt, de jó állapotú régi (de tiszta) ruháinkat is felajánlhatjuk a cél érdekében. Ha a gyerekeket szeretnénk megajándékozni, akkor játékokat, plüssállatokat, gyerekkönyveket is adományozhatunk.

 Az akció 2016. december 2. és 16. között tart, az ÁJK HÖK irodájába nyitvatartási időben a szorgalmi időszak végéig bevihetjük felajánlásainkat.

További infó: ÁJK HÖK Facebook

 

A szerzőről Összes bejegyzés megtekintése

Máté Csilla

Vélemény, hozzászólás?

Hozzászólás írásához, kérjük jelentkezz be.