Képviselőjelöltek bemutatkozása 2019/2020

Október 21. és 27. között tartják a HÖK választásokat karunkon. Ennek apropóján ismét lehetőséget biztosítunk az képviselőjelölteknek, hogy röviden bemutatkozzanak. A jelölteket évfolyamonként növekvő és ábécé sorrendben mutatjuk be, először a jogászokat, majd a politológusokat.

Balázsi Áron, jogász, I. évfolyam

Balázsi Áron vagyok, elsőéves jogász hallgató és küldöttgyűlési képviselőjelölt. Azért indultam el ezen a választáson, két barátommal és egyben csoporttársammal, Gilly Zsófiával és Kenyeresi Szabolccsal együtt, mert szeretnénk minél több évfolyamtársunkat megismerni, és gondoskodni arról, hogy hozzánk nyugodtan fordulhatnak, bármilyen kérdés vagy probléma felmerülése esetén. Célunk az évfolyam érdekeinek képviselete és érvényesítése, továbbá a közösségépítés, a kulturális, illetve közösségi programok szervezésében és kivitelezésében való részvétel. Úgy gondoljuk, hogy együtt, csapatban dolgozva hatékonyabban tudnánk megoldani a jövőbeli feladatokat és kihívásokat. Mindemellett szeretnénk megköszönni az eddigi támogatást a választáson való elinduláshoz, megtisztelő lenne számunkra, ha minket választanátok!

Gilly Zsófia, jogász, I. évfolyam

Gilly Zsófiának hívnak és az egyik küldöttgyűlési képviselőjelölt vagyok az első évfolyamon. Gimnáziumi diákönkormányzati munkám során szerzett tapasztalataimat felhasználva szeretném segíteni a HÖK munkáját és képviselni az első évfolyamot egy fantasztikus csapat részeként. Két barátommal, Kenyeresi Szabolccsal és Balázsi Áronnal közösen indultunk el a választáson, mert úgy gondoltuk, összeszokott csapatként együttműködve sokkal többet tudunk elérni az első évfolyam panaszainak orvosolása, ötleteinek érvényesítése, érdekeinek képviselése során, mint egyenként. Célunk, hogy mindenki bizalommal forduljon hozzánk és mielőbb érvényre juttassuk az évfolyam érdekeit.

Kenyeresi Szabolcs, jogász, I. évfolyam

Kenyeresi Szabolcs vagyok, elsőéves joghallgató, a küldöttgyűlés egyik képviselőjelöltje. Diákönkormányzati képviselőként már a gimnáziumban is szívügyem volt azon közösség érdekeinek védelme, melynek tagja vagyok, ezért nagy megtiszteltetés volna, ha ezúttal az összes elsőéves jogászhallgatót képviselhetném a HÖK Küldöttgyűlésében. A választáson két csoporttársammal és egyben jóbarátommal, Gilly Zsófiával, illetve Balázsi Áronnal közösen indulunk, mert úgy gondoljuk, hogy összeszokott csapatként sokkal hatékonyabb munkát tudnánk végezni. Éppen ezért arra kérlek benneteket, hogy ne csak engem, hanem őket is támogassátok szavazataitokkal!

Aczélvári Ruben Dominik, jogász, II. évfolyam

273EA420-7C49-4B66-AAE6-269EC00F6F0F

Aczélvári Ruben Dominik vagyok, bemutatkozóm célja, hogy magamat közelebbről megismertetve kérjem támogatásotokat az évfolyamképviselői HÖK választáson. 1999-ben születtem Székesfehérváron, ahol azóta is élek. Tanulmányaimat is itt végeztem, a Tóparti Gimnázium hat évfolyamos képzésén. Korábban is foglalkoztam már érdekképviselettel, mind városi, mind országos szinten, most pedig célom, hogy az ELTE ÁJK Hallgatói Önkormányzatában is folytassam tavaly elkezdett tevékenységemet. Fontosnak tartom, hogy az olyan képviseleti szervek, mint a Hallgatói Önkormányzat, minden tekintetben emberközelien, könnyen elérhető módon jelenjenek meg a hallgatók mindennapi életében. Tevékenységemet e meggyőződésnek alárendelve végeztem mindezidáig, és amennyiben rászolgálok Bizalmatokra, ennek fényében tervezem folytatni. Az eredményes képviselet első építőkövének tartom a hatékony kommunikációt, így azt is, hogy bármilyen kérdésetek merüljön fel, arra érdemi választ kaphassatok. Megválasztásom esetén arra fogok törekedni, hogy minél gyorsabban a lehető legegyszerűbb és legpontosabb tájékoztatást nyújtsam a hozzám fordulóknak, bármilyen témában. Második körben kiemelném, hogy a nyílt és nyilvános információáramlás jegyében célom, hogy az évfolyam minél kevésbé érezze azt, hogy a Hallgatói Önkormányzat Küldöttgyűlésének munkája zárt ajtók között zajlik. Törekedni fogok, hogy erre megfelelő fórumokon keresztül bevonjam a hallgatókat a kari érdekképviselet ezen ágába, megismerve és közvetítve tényleges hallgatói álláspontokat a Küldöttgyűlés felé. Végül, de nem utolsó sorban említeném a kölcsönös tiszteleten alapuló tanszék-HÖK kommunikáció kiemelkedő szerepét munkánkban. Ennek eredményességét a tavalyi év kritikát kiváltó vizsgaélményei alapján szolgáltatott visszajelzéseink által kiváltott változások is tanúsítják, így meggyőződésem, hogy a mindenkori hallgatók érdekében hasonló elvek mentén folytassuk tevékenységünket. Összegezve, azért kérem Támogatásotokat, mert úgy érzem, hogy egy elérhető, nyílt Hallgatói Önkormányzat kialakítása a mi munkánkkal kezdődik. Szavazzatok rám a Hallgatói Önkormányzat Küldöttgyűlési választásán! Nyílt ÁJK! Hajrá Második Évfolyam!

Paládi Máté, politológia, BA I. évfolyam

43137024-09EB-4E9E-85AB-797315552635

Először is köszönöm nektek, hogy a szükséges 20 aláírásnak a duplájával támogattátok a jelöltségemet, ezzel esélyt adtatok nekem! Én Paládi Máté vagyok, 18 éves elsőéves politológus hallgató. A legtöbben az évfolyamon ismertek, ezért a részletes bemutatkozást átugranám, és inkább a terveimről beszélnék. Az évfolyamképviselő alapvető feladata, hogy kapcsolatot tartson a tanárokkal és a HÖK-ben képviselje az évfolyam érdekeit. Viszont ez a feladatkör nincs kőbe vésve. Ami a kapcsolattartást illeti, azt tudom ígérni, hogy a legtöbb témában naprakész leszek, és minden tőlem telhetőt megteszek, hogy jobban teljen ez az első évünk az egyetemen. A HÖK-ben való munkámat a kampányom jelmondatával tudnám legjobban leírni. Legyetek Ti a hangom ÉN meg a szócsövetek. Habár a közösségszervezés nem feladata az évfolyamképviselőknek, de én ebben is szívesen részt kívánok venni. A diákmentoraink nem fogják mindig a kezünket és szerveznek programokat nekünk, és szerintem a mentorprogram vége után sem kellene szétszélednünk. Szerveznénk közös beüléseket, kirándulásokat, és reményeim szerint a tanév végére ez nem egy csoport lesz, hanem már egy csapat! Mert ahogy a Régi idők focija című filmklasszikusban is elhangzik a nagy igazság: Kell egy csapat! Tartsunk össze és mutassuk meg a szavazásnál, hogy mi vagyunk a legaktívabb évfolyam!

Megkeresésünkre a többi jelölt nem reagált. Válaszaik esetén a bejegyzést frissítjük.


JURÁTUS HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS



A szerzőről Összes bejegyzés megtekintése

admin

Vélemény, hozzászólás?

Hozzászólás írásához, kérjük jelentkezz be.