Kossuth téri tapasztalatszerzés

Az Országgyűlés Hivatala 1998 óta szeptemberenként várja a fiatalok jelentkezését ösztöndíjprogramjára, melynek keretében a gyakornokok megismerkedhetnek a Parlament működésével, valamint tapasztalatot, élményeket és barátokat szerezhetnek.

A 2018/19-es tanév során tizenhatodmagammal az a megtiszteltetés ért, hogy részt vehettem az Országgyűlés elnöke által meghirdetett, Parlamenti Gyakorlat az Országgyűlés Hivatalában című programban. A pályázásnak szigorú feltételei vannak – legalább négyes tanulmányi átlag, erkölcsi bizonyítvány benyújtása, oktatói ajánlólevél –, melyek mind azt a célt szolgálják, hogy a kiválasztott hallgatók valóban az alkotmányjog iránt érdeklődőek, megbízhatók legyenek, ezáltal biztosítva a program folyamatosan magas színvonalát. A nyertes pályázók nevei pedig évről évre kikerülnek a Parlament honlapjára.

6AAB061A-39EB-44F2-865A-32A146DD9F3E

A programleírás azonban némileg homályos, nem derül ki belőle, hogy a havi nagyjából húsz órás munka mit takar igazán, a szóbeli felvételikor, a villáminterjúk során pedig minimális kérdezési lehetőség van. Megpróbálok a gyakran ismétlődő kérdésekre válaszolni, hogy az a hallgató, aki az objektív követelményeknek eleget tesz, ám mégis dilemmázik a jelentkezésen, dönteni tudjon.

Milyen munkavégzésről van is szó? A program nem egy tipikus gyakornoki állást takar, ahol a megszokott feladatokat várják el. Alapvetően nem kell se fénymásolni, se postára rohangálni, se kávét főzni. A résztvevők a Parlament és a Hivatal működését ismerik meg, ezért leginkább a pontos megjelenés, az előadásokon való érdeklődő figyelem, releváns kérdések feltevése a munkakör. A különféle egyetemekről érkező hallgatókból álló csapat kap egy mentort, aki a Hivatal munkatársa. Ő szervezi a szakmai programokat, látogatást többféle bizottsági és plenáris ülésre, beszélgetést a frakciók szakmai stábjával, betekintést a Házbizottság munkájába.

A négy hónapig tartó program részét képezi egy külső helyszínre történő szakmai út, amikor egy másik város közigazgatásába pillanthatnak be a gyakornokok, esetünkben Kecskemét városa volt a célpont. A kulturális érdekességeken túl (Mercedes gyár, Cifrapalota) az önkormányzatban kaptunk részletes információkat a város gazdaságáról, irányításáról, kihívásairól.

dav

A program során heti egy alkalommal kell megjelenni munkavégzésre a Parlamentben vagy a Képviselőházban, nagyjából negyedórára az egyetemtől. Összesen körülbelül havi húsz órát vett igénybe, hiányzás gyakorlatilag nem lehetséges, ha igényt tartunk a munkavégzésért járó fizetésre. Azonban a négy hónap úgy tevődik össze, hogy a vizsgaidőszak két hónapja kimarad: decemberben, januárban csak a tanulmányokra kell koncentrálni.

A feburári hónapban mindenki választhat magának az Országgyűlés Hivatalán belül egy szervezeti egységet, akiknél dolgozni fog abban a hónapban (három-négy napot összesen). Itt a munkafolyamat egy szeletét lehet tüzetesebben megismerni, a jegyzőkönyvvezetéstől a nemzetközi kapcsolattartáson át elég sokféle lehetőség van.

6F47A912-14FC-40DB-85C8-0E30EE4AD454

Márciusban egy izgalmasabb rész következik: különféle intézményekbe látogat a csapat, ahol az ott dolgozók a saját munkájukat mutatják be. Így megnézzük az Állami Számvevőszéket, beszélgetünk az Alkotmánybíróság elnökével, elmegyünk a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóságához, de még a Sándor-palotába is.

Ez az ösztöndíj az első lépcsője a Hivatal fiatalokat a közigazgatásba vonzó programjának, szeretettel visszavárják az alumni tagokat szakmai gyakorlatra és akár munkavállalónak is a későbbiek során. Mindenkinek jó szívvel ajánlom a jelentkezést, akit érdekel az alkotmányjog és szeretne vele a szemináriumoknál és előadásoknál életszerűbb közegben ismerkedni.


JURÁTUS HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS



A szerzőről Összes bejegyzés megtekintése

Varga Dominika Kincső

Vélemény, hozzászólás?

Hozzászólás írásához, kérjük jelentkezz be.