Magyar Oscar-díj történelem

Magyarországon az elmúlt egy évben a figyelem középpontjába került az Oscar-gála. Tavaly Nemes-Jeles László Saul fia című alkotása nyerte meg a legjobb idegen nyelvű filmnek járó díjat. Ezt követően idén februárban újra egy magyar alkotásnak drukkolhattunk a gálán, és nem hiába: Deák Kristóf Mindenki című kisjátékfilmje érdemelte ki a legjobb élőszereplős rövidfilmnek járó Oscar-díjat. Azonban e közelmúltban történt sikereken kívül már korábban is lehetett örülni a díjak kiosztásakor magyar, illetve magyar származású művészeknek.

1982-ben Szabó István Mephisto című filmje kapta a legjobb idegen nyelvű filmnek járó díjat. Ez volt az első magyar játékfilm, amely Oscar-díjat kapott. Az alkotás egy hamburgi színház tehetséges színészéről szól, aki érvényesülése és karrierje érdekében fokozatosan behódol a náci hatalomnak. Szabó Istvánnak egymás után négy filmjét jelölték Oscar-díjra: a Mephisto mellett a Bizalom, a Redl ezredes és a Hanussen című alkotások indulhattak a rangos elismerésért. Emellett Szabó István az egyik olyan magyar, aki minden évben részt vesz az Oscar-díjak átadásában: Koltai Lajos mellett – aki a Mephisto operatőre volt – ő a másik magyar tagja a Filmakadémiának, mely odaítéli a díjakat.

Bár a Mephisto volt az első díjazott magyar játékfilm, nem az első magyar alkotás, mely Oscar-díjat érdemelt. 1981-ben Rofusz Ferenc A légy című művét jutalmazták a legjobb animációs rövidfilmnek járó díjjal. Azonban a szobor átadása nem ment zökkenőmentesen, ugyanis Rofusz Ferenc az akkori politika okozta nehézségek miatt nem tudott kiutazni Los Angelesbe, a gálára. A magyar küldöttség többször kérvényezte, hogy Dósa István, a Hungarofilm vezérigazgatója vehesse át a díjat Rofusz helyett, azonban ezt nem engedélyezték. Ennek ellenére a kihirdetéskor Dósa István azonnal felállt, hogy átvegye a szobrot, így mindenki azt hitte, hogy Rofusz Ferenc mégis meg tudott jelenni az eseményen. Dósa még a többi díjazottal készült közös fotón is szerepel, később viszont többen felismerték, hogy a díjat átvevő illető nem lehet Rofusz, így értesítették a hatóságokat. Az Oscar-díjat végül a rendőrség szerezte vissza Dósától a szállodában, és csak Rofusz vehette át másfél hónappal később, amikor végül sikerült kiutaznia Los Angelesbe.

Zsigmond Vilmos operatőr 1930-ban született Szegeden, és 1956-ban hagyta el Magyarországot. Őt 1978-ban díjazták mint legjobb operatőrt a Harmadik típusú találkozások című filmért. Ezt követően még háromszor jelölték a díjra: 1979-ben A szarvasvadász, 1985-ben A folyó, és 2007-ben A fekete Dália című alkotásokért.

Csupán egyetlen magyar születésű színészt jutalmaztak a legjobb férfi főszereplőnek járó díjjal. Lukács Pál 1894-ben született Budapesten, majd pedig 1927-ben költözött Hollywoodba. Itt Paul Lukas néven nagy népszerűségre tett szert, 1943-ban Oscar-díjjal jutalmazták az Őrség a Rajnán című filmben nyújtott alakításáért.

Magyar származású művészek közül a legtöbb Oscar-jelöléssel egyértelműen Rózsa Miklós zeneszerző büszkélkedhetett. Összesen tizenhétszer jelölték műveit a díjra, ebből háromszor jutalmazták: 1946-ban az Elbűvölve, 1948-ban A Double Life, 1960-ban a Ben Hur című alkotások zenéjéért kapta a rangos elismerést.

Michael Curtiz nevét nagyon sokan hallották már, azonban azt kevesen tudják, hogy Kaminer Miksa néven született 1886-ban Budapesten. Nevét 1905-ben Kertész Mihályra változtatta, majd pedig 1926-ban Michael Curtizre angolosította, mikor az Amerikai Egyesült Államokba emigrált. Összesen ötször jelölték Oscar-díjra: 1939-ben a Négy lány és a Mocskos arcú angyalok című művekért jelölték a díjra, végül 1944-ben a legjobb rendezőnek járó Oscar-díjjal jutalmazták a Casablanca című filmért.

Az elmúlt évtizedekben többször örülhettünk magyar vonatkozású sikernek az Oscar-díjak átadásakor. Ha az elmúlt évek tendenciáját nézzük, a jövőben is érdemes lesz figyelni a magyar alkotásokat és a magyar művészek karrierjét. Talán egy év múlva már ismét új nevet találunk a magyar Oscar-díjak listáján.

 kép: www.fact.co.uk

 

A szerzőről Összes bejegyzés megtekintése

Heiszer Veronika

Vélemény, hozzászólás?

Hozzászólás írásához, kérjük jelentkezz be.