Mediálj Párizsban! – Avagy a Nemzetközi Kereskedelmi Kamara Mediációs Versenyéről pár szó

Az Eötvös Loránd Tudományegyetem Állam- és Jogtudományis karának csapata 2016 februárjában ötödik alkalommal képviselte Magyarországot a Nemzetközi Kereskedelmi Kamara (International Chamber of Commerce – ICC) által szervezett Mediációs Versenyen. A Párizsban megrendezett esemény remek lehetőséget adott, hogy megismerjük külföldi diáktársainkat, és fejlesszük tárgyalási képességeinket.

 

Mi is az a mediáció?

A mediáció egy alternatív vitarendezési módszer, a konfliktusok kezelésének hatékony eszköze. A felek egy független személy, a mediátor társaságában próbálnak közös megoldást találni a vitás kérdésekre. A mediátor nem a bíró szerepét hivatott betölteni, nem feladata eldönteni a vitát, csupán a párbeszédet próbálja előremozdítani. A módszer az Egyesült Államokban és Nyugat-Európában már széleskörűen alkalmazott, hazánkban azonban még igencsak gyerek cipőben jár, hiszen csak mostanában kezdik felismerni, hogy a hosszú, költséges és az üzleti kapcsolatokat károsító pereskedés kiváló alternatívájaként szolgálhat.

A megmérettetés

 A verseny évről évre egyre dinamikusabban fejlődik, egyre több résztvevővel kerül megrendezésre. Idén harminchárom országból hatvanhat egyetem csapata vett részt, így különleges alkalmunk nyílt rá, hogy a világ legkülönbözőbb tájairól érkező hallgatókkal és jogászokkal találkozhassunk. A verseny során mediációs üléseket szimuláltunk angol nyelven. A szabályoknak megfelelően csapatunk igyekezett a korábban kézhez kapott általános és bizalmas információkat felhasználva megegyezésre jutni a másik csapat tagjaival. A bírák figyelték, hogy a felek mennyire jól képviselik az érdekeiket, mennyire haladnak egy kölcsönösen előnyös megoldás irányába, és mennyire veszik figyelembe a kulturális különbségeket a tárgyalás során.

 A mediációs üléseknek olyan impozáns helyszínek adtak otthont, mint a Clifford Chance és a Linklaters LLP ügyvédi irodák, valamint az ICC párizsi központja. Az egyes fordulókat követő fogadásokon lehetőségünk nyílt kötetlen beszélgetésre és ismerkedésre is, ezek szintén patinás párizsi épületekben zajlottak, így a szakmai fejlődésen és kapcsolatépítésen kívül egy meghatározó, máshol nem elérhető élményben volt része minden résztvevőnek.

 Az őszi szemeszter első pár hetében több selejtező forduló során alakul ki a négyfős csapat résztvevőinek névsora és a félév folyamán célirányos felkészülés zajlik, ahol hasznos készségekre lehet szert tenni, februárban pedig élesben is, már a versenyen kipróbálhatod a tanultakat.

Ha a verseny témája felkeltette az érdeklődésedet és kedved támadt részt venni a megmérettetésen, jelentkezz  fel a Neptunban ra vagy írj e-mailt Dr. Inzelt Éva tanárnőnek  az inzelteva@ajk.elte.hu címre.

A szerzőről Összes bejegyzés megtekintése

Fodor Dániel Roland

Vélemény, hozzászólás?

Hozzászólás írásához, kérjük jelentkezz be.