Nyári egyetemi lehetőség joghallgatóknak

Idén nyáron a Stockholmi Egyetem öt helyet kínál ÁJK-s joghallgatóknak, akik részt vehetnek a jogi és üzleti adminisztrációs témájú nyári egyetemen. A képzés tandíjmentes, és a hallgató választása szerint 2–6 hétig tart.

Időpontok és program

A hallgatók választhatnak, hogy egy, két vagy három, egyenként két hétig tartó alkalmon szeretnének részt venni. Az első alkalom július 1-jétől július 12-ig tart, melynek témája a nemzetközi emberi jogok a pereskedésben, a jog, a közgazdaságtan és a versenypolitika dinamikája.

A második szekció július 15-től július 26-ig kerül megrendezésre, amely az antitröszt értékelésre és a vállalatok egyesülésének gyakorlati kontrolljára helyezi a hangsúlyt. A harmadik alkalmat július 29-től augusztus 29-ig tartják, és az érdeklődők az EU jogáról hallgathatnak előadást, továbbá szó lesz a szerzői jogokról a digitális piacon és a nemzetközi választottbíráskodásról is.

holidays-1283014_1920

Hogyan nyerhetek felvételt?

Legkésőbb március 28-ig lehet jelentkezni Dalnoki Brigittánál a brigitta.dalnoki@ajk.elte.hu e-mail címen, vagy a „B” épület 420-ban.

A jelentkezés feltétele magabiztos angol nyelvtudás, mert az oktatás angol nyelven folyik. Bár nem írnak elő nyelvvizsgát, ajánlott angolból B2-C1 szint között lenni az egyetem honlapja alapján.

A jelentkezés menetének első lépése az, hogy az itthoni egyetem jelöl hallgatókat, akik a Stockholmi Egyetemtől kapnak e-mailben egy linket, amely a kitöltendő jelentkezési laphoz vezet – ezt április 10-ig lehet kitölteni.

A sikeres jelentkezőknek áprilisban ki kell fizetniük a nyári egyetem díját, ami után levélben értesítik őket felvételükről. A díj tandíjat nem tartalmaz, csupán a szállás, kulturális programok és közösségi események arányos részét kell megtéríteni. Két hét 8000 svéd koronába (kb. 240 ezer forintba), négy hét 16 000 koronába, hat hét, vagyis a teljes program pedig 24 000 koronába (kb. 720 ezer forintba) kerül.

További információért keressétek bátran a Nemzetközi Irodát!

források: X X


JURÁTUS HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS



A szerzőről Összes bejegyzés megtekintése

Dörfler Dóra

Vélemény, hozzászólás?

Hozzászólás írásához, kérjük jelentkezz be.