Rendszerünk, a Neptun

Sokan leminősítik a Neptunt – olyanok, akik nem is tudják, milyen volt hajdanán indexet cipelni, hajnalig sorban állni regisztrációkor –, pedig a digitalizálás tízszeresen megkönnyíti az ügyintézést. Talán ideje lenne végre megbékélni vele, és elfogadni minden hátrányával együtt?

Korántsem. Ez az „egységes tanulmányi rendszer” ugyanis olyan elkeserítően gyatra, hogy hibái a legjóindulatúbb felhasználót is rosszallásra bírják.

Már a szemeszter első napján szembejönnek velem a problémák, amikor jelentkezem a szemináriumi csoportokba. A PJ kurzusnál huszadik vagyok a tizenötből. Nem baj – gondolom –, jó lesz a másik is, ahol még van négy hely. A többiek ennél is bátrabbak: Molnár Hellához például nem félnek kétszeresen túljelentkezni. Telnek a napok, egyre tolnak kifelé. Közben kiderül, hogy szükségem lenne két diffre, amiket egyesével kell felvennem, hogy megtudjam, beférek-e, mert a rendszer csak akkor mutatja a sorszámomat. Egyiknél utolsó előtti vagyok: nem lesz ez jó, így inkább választok még hármat, hogy kettőt biztosan megtartsak. Hamarosan rájövök: mindenki ugyanezt csinálja, vagyis tulajdonképpen sorsolással dől el a játék.

Nézzük a beérkező leveleket! Ugyanis valahányszor meg akarom tudni, hol lesz órám, bizony át kell ugrálnom mind az öt olvasatlan körlevelet, mielőtt a rendszer az órarendhez enged. Ha már az órarendről van szó, honnan tudhatnám, mit jelent az „AÁ 3-305” terem? Igazán egyszerűbb lenne, ha azt írná, „Grosschmid auditórium” vagy „IX. előadó”, mert még négy év után sem voltam képes e kódolás alapján útbaigazítani a szegény Erasmusost.

Ha mindez nem lenne elég, itt van ez is: a művelethez miért kell minden egyes alakommal listáznom az adott évet az alapértelmezett előző év helyett? Mi a különbség a „Felvett tárgyak” és „Felvett kurzusok” között? Ennyi idő alatt bőven elkések az előadásról, pláne, hogy kapcsolat sincs, mivel a wifi a büfében kezdődik.

F2FF8608-2635-4DC1-B27D-3781882DD4EE

Jöjjön a Meet Street! Először is, nem lehet szó nélkül elmenni amellett, hogy a „Találkozz utca” micsoda értelmetlenség. Ám nem csak az elnevezésben van kivetnivaló: ez a felület még mindig a tavalyi „SZJ” segédleteket listázza nekem. Mindenből kettő van. Sőt, négy! Megőrjít, hogy négy darab „PJ4” közül kell minden egyes alkalommal kibogarásznom a diasort, aminek aztán nyoma vész a letöltött anyagok közül. „Hírek”, „Üzenőfal”, „E-tananyagok” – ezek meg mi az ördögnek vannak itt, ha mindig üresek?! A legidegesítőbb, hogy a keresett dokumentum a Moodle-ben volt.

Év végén továbbszaporodnak a bajok.

Az, hogy sokan várólistára kerülnek vizsgafelvételkor, nem meglepő, ha szerverünk egy leselejtezett mosógép kapacitásával bír.

Szerencsére rajtunk, leleményes hallgatókon, akik másfél órával korábban belépnek, nem foghat ki ilyen módon. Vizsgán viszont jól megjártam egyszer, amikor kiderült, hogy az „Alapadatok” mellett a „Tárgytematika” is tartalmazott egy eltérő tételsort, tehát összesen három volt, a tanszéki honlapon lévőt is beleszámítva.

Van azonban egy kiválóan működő funkciója is a Neptunnak, amit érdemes kipróbálni. Jobboldalon található egy kis négyszínű kör, amelyre kattintva új témákkal lehet színesebbé varázsolni az oldalt, illetve még egy, amiről sajnos nem tudok beszámolni, mivel „A Neptun hallgatói és oktatói webes felülete karbantartás miatt nem elérhető. Kérjük, látogasson vissza később!”


JURÁTUS HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS



A szerzőről Összes bejegyzés megtekintése

admin

Vélemény, hozzászólás?

Hozzászólás írásához, kérjük jelentkezz be.