Ruhagyűjtő akció az ÁJK-n

A Bibó István Szakkollégium ruhagyűjtést szervez rászorulóknak a Magyar Református Szeretetszolgálat közreműködésével.

Az ELTE ÁJK hallgatói több alkalommal is bebizonyították már, hogy szeretnek segíteni hátrányosabb helyzetben lévő embertársaikon. Most a Bibó István Szakkollégium szervezte megmozdulás keretében kérnek mindenkit, hogy tegyen így, ezúttal a kinőtt, megunt ruhadarabok felajánlásával.

Korra, nemre, méretre való megkötés nélkül bármilyen tiszta, jó állapotú ruhát, akár cipőt is elfogadnak, melyeket azután a Magyar Református Szeretetszolgálat közreműködésével juttatnak el a rászorulókhoz.

Az adományok 2018. április 10-én 9 és 16 óra között adhatók le az A épület büféjében.

Ráadás, hogy minden felajánlót ajándék süteménnyel jutalmaznak, sőt ajándékcsomagot is kisorsolnak közöttük.

Aki szeretne segíteni, de a fenti időintervallumban nem tud eljönni, az április 12-ig a Szakkollégium portáján, a Szerb utca 3. szám alatt még leadhatja a ruhákat.

További információ a Facebookon.

Tavaszi nagytakarításra fel! Ne őrizd tovább a feleslegessé vált ruhákat, hanem add őket olyannak, aki szívesen hordaná!

A szerzőről Összes bejegyzés megtekintése

Kádár Dóra

Vélemény, hozzászólás?

Hozzászólás írásához, kérjük jelentkezz be.