Szobanövények – kibújás a felelősség alól vagy trend?

Ha szobanövények kerülnek szóba, sokunknak az lehet az első reakciónk, hogy „nálam még a műnövények is meghalnak”, s bár járunk ebben a cipőben néhányan, mégis egyre népszerűbb a fiatalok körében, hogy zöld barátokkal népesítik be lakásukat. Vajon mi áll a szemléletváltás hátterében?

Felelősség másként

Talán mindenki kicsit magára ismer, ha eláruljuk: a „milleniumi”generáció nem feltétlen fogadja el azokat a kötöttségeket, amiket a korábbi összes generációnemzedék zokszó nélkül vállalt és teljesített. Munkába álltak, letelepedtek, családot alapítottak, felelősséget vállaltak akár több generációra való családtagért. Azt megvitatni, hogy ennek az életformának az elutasítása önzőség és kényelmesség-e vagy személyesen meghozott felelősségteljes döntés, más lapra tartozik. Az viszont biztos, hogy a mai fiatalok mind a munkájukban, mind az otthonukban keresik azokat a lehetőségeket, melyeket testhezállóbbnak éreznek.

pexels-photo-3094220

Az elfoglalt „milleniumi” házi kedvence

Ez túl mély eszmefuttatásnak tűnhet ahhoz, hogy növényekről beszéljünk, de nehéz figyelmen kívül hagyni a párhuzamot a gyermek helyetti kisállatvállalás és a kisállatvállalás helyetti növényvállalás között. Ahogy a BBC ezen témával foglalkozó cikke is rámutat a színházi rendező, Daisy Hale példáján keresztül: Nem arról van szó, hogy generációnk nem szeretne háziállatot, hanem inkább arról, hogy albérletben élve, heti ötven órát töltve az iskolában és a munkahelyen ez nem olyan egyszerű, mint a hetente öntözendő, cserébe hálásan új leveleket hozó zöld barátokkal benépesíteni otthonunkat. Tagadhatatlan ugyan, hogy például egy kutya által nyújtott barátságot nem lehet összehasonlítani egy fikusszal, de felfogható helyettesítőként. Daisy szerint neki ennyi elég is, hogy a gondoskodás élményét megélje: „Az, hogy vigyázhatok valamire anélkül, hogy túlságosan elköteleződnék – gondolom ez a tipikus milleniumi szöveg – ideális az én életstílusom mellett.”

Új trend

Alice Vincent, a How to Grow Stuff című könyv szerzője szerint a növények iránti érdeklődés 2014 óta nőtt meg. Vincent szerint mivel korosztályunk a technológia és az internet bűvkörében nőtt fel, és kevesebb kapcsolatot tartott a természettel, ezt felnőttkorában vágyik visszaszerezni.

Rájöttünk, hogy a sikerélmény, amikor egy általunk gondozott növény új hajtást hoz, semmivel sem hasonlítható össze.

A popkultúrán és a közösségi médián is meglátszik a Vincent által említett szemléletváltás. A népszerű youtuber, Jenna Marbles „A Tour of My Plants” című videóját, melyben bejárja hatalmas házát és egyenként mesél több száz növényéről, közel hatmillióan látták. Instagramon, ha a #plantmomra keresünk, több mint hatszázezer szebbnél szebb találatot kapunk, de még a #plantdadre is közel százezret. Bizton állíthatjuk, hogy a gondoskodás élménye mellett a növénytartás divatos, Instagram kompatibilis volta is számít.

pexels-photo-1470168

Mit mond a tudomány?

Persze a növényeknek számos további pozitív hatásuk is van amellett, hogy szépek és boldoggá teszik az embereket. Tisztítják a levegőt és oxigént termelnek nekünk, sőt a Kansasi Egyetem kutatása szerint még az egészségünkre is pozitív hatással vannak:

azok a műtéten átesett kórházi páciensek, akiknek növények voltak a szobájukban, gyorsabban gyógyultak, kevesebb fájdalomcsillapítót kértek, alacsonyabb volt a vérnyomásuk, és hamarabb is mehettek haza, mint a növény nélküli betegek.

Egy angol kutatás szerint azok a tanulók, akik növényekkel egy szobában tanulhattak, hetven százalékkal magasabb fokú odafigyelésről számoltak be, mint a többiek.

Mindent egybe vetve mi azt mondjuk: legyen akár kibújás a felelősség alól, akár trend és divatos hobbi, a növénytartásnak annyi előnyös oldala van, hogy ha esetleg vágynál pár cserepes lényre, ne fogd vissza magad.


JURÁTUS HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS



A szerzőről Összes bejegyzés megtekintése

Kőszegi Anna

Vélemény, hozzászólás?

Hozzászólás írásához, kérjük jelentkezz be.